Vénusz a Gutenberg-galaxisban

Rejtő Jenő

2012-01-11T08:25:00.000+01:00

A hagyományos magyar kulinária legmegterhelőbb időszaka a karácsonyi eszem-iszom. Ilyenkor asztalra kerül kocsonya, töltött káposzta, , liba-, kacsa-, disznósültek, a reformnak számító hal, de paprikás lisztbe forgatva, és bő olajban sütve. A gerbeaud, gyümölcskenyér, és a kihagyhatatlan bejgli méterekről nem is beszélve. Így nem csoda, ha a januárt sokan nehézkesen élik meg. Jönnek az újévi fogadalmak. Többet mozgunk, egészsége-sebben élünk … Ilyenkor fitneszbérletet kellene ajánlani, de legalábbis valami mozgással kapcsolatos, vagy arra buzdító könyvet. Viszont mivel most én a legkevésbé sem vagyok alkalmas kindertojás állapotomban erre, hogyan is buzdíthatnék másokat lelkiismeret furdalás nélkül. A rekeszizmokat viszont máshogy is karban tarthatjuk, egy kis nevetéssel.
Az egyik legnagyobb magyar nevettető, akinek az olvasottsága vetekszik Jókaiéval mégis mellőzöttje a magyar irodalomtörténetnek, ezért szeretném bemutatni az életútját azoknak, akiknek kevésbé lenne ismerős maga az író, és feleleveníteni klasszikus műveit.

Hámori Tibor, Rejtő Jenő rejtélyes élete című könyvében írja meg az író életét kiegészítve verseivel és a mellékletben néhány fotóval a szerzőről, könyveinek korai kiadású borítójával, személyes levelezéssel.
Reich Jenő néven született harmadik fiúként egy zsidó családba, 1905. március 29-én. Tanulmányai során magyar, történelem és német tárgyakból jeleskedett, a többiből inkább nem. Aztán a kereskedelmi iskolában ez mindegy is volt, mert kirúgták egyik tanára bántalmazása miatt, aki antiszemita nézeteit gyakran osztotta meg diákjaival. A kezdetben törékeny alkatú kisgyerek, köszönhetően Rózsa Jenő ökölvívó barátságának, erős fiatalember lett. Egy edzés alkalmával trénere Székely József eltörte az orrnyergét, ezt a sérülését élete végéig hordozta. Emiatt abba kellett hagynia ezt a sportot, ami szerencse, mert így a színház felé fordult.
Rákosi Szidi színi tanodája csak statisztaszerepeket tartogatott számára, így az irodalom iránt kezdett érdeklődni. Ekkoriban indította útjára Buttola Edével, gyermekkori barátjával az egyetlen számot megélő Nagykörút című lapját. Idővel már nagyobb szerepeket is kapott, de egy kis baki miatt – előadás közben, mint beteghordozó elejtette Törzs Jenőt, kora neves színészét – és mert nem érte utol a nagy siker, elhagyta a színészi pályát. A színházit viszont nem, de előbb még 19 évesen nekivágott a nagyvilágnak. Először Berlinbe utazott, Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlólevelével a zsebében adott még egy esélyt a színészmesterségnek. Az, hogy elkerülték a szerepek, és a pénzéből is kifogyott a későbbi közönség szerencséje, mert így a következő két évben sokfelé utazott és sokféle munkát elvállalt, hogy fenntartsa magát. Bejárta Európát ahol, ahogy mondani szokták, csak akasztott ember nem volt, azon kívül dokkmunkás, halász, konyhai kisegítő viszont igen egyebek mellett. Állítólag Franciaországban az idegenlégióba is belépett, de hamar a háta mögött hagyta. Erre több variáció is létezik. Úgy hírlik a kemény kiképzés megterhelte a szervezetét és a katonai orvos leszerelte. Más emlékezet szerint lefizette a katonaorvost, de a szökést sem tartják kizártnak. Bárhogyan is volt, mind nagyon rejtői lett volna, vagyis illett volna valamelyik elhíresült alakjának jelleméhez, ahogy több más vele megtörtént, vagy állítólag megtörtént eset is. Megint más elbeszélése szerint erről szó sincs, csak felszökött egy francia hajóra potyautasként, ami Észak-Afrikába tartott, de elkapták, így fűtőmunkásként dolgozott, míg ki nem kötöttek, ahol viszont kocsmákban ismerkedett meg kétes hírű idegenlégiósokkal. Ki tudja mi az igazság? Rejtő Jenő életét olvasva sokszor merült fel bennem, hogy talán ő maga terjesztette a különböző történeteket az életéről. Ha csak a fele is igaz, már akkor volt honnan meríteni ihletet regényeihez és színdarabjaihoz.
Hazatérve írt egy szórakoztató operett szövegkönyvet, Aki mer az nyer címmel, amivel egy csapásra ismert lett. Rejtő Jenő több műfajban is kipróbálta magát általában több mint kevesebb sikerrel. A western műfajban, (Nevada szelleme, Texas Bill a fenegyerek) ahol először G. Lavery álnéven adta ki könyveit, az elején azt mondva, hogy ezek valójában csak általa fordított könyvek. Aztán amikor elkezdtek komolyabban érdeklődni a könyvei iránt bevallotta, hogy ő bujkál az írói álnév mögött.
Hajtotta ugyanakkor a vére, így egy rövidebb időre újból kalandokat keresett, de csak Bécsig ment. Eközben otthon halálhírét keltették. Eszerint száz évig kellett volna élnie, de nem szaladok ennyire előre. Karinthy Frigyes jó barátja és pártfogója a Pesti Napló hasábjain szólította fel hazatérésre, aminek ő engedelmeskedett is. Természetesen itt is jön egy anekdota, miszerint az egészet csak ők ketten találták ki, hogy népszerűbb legyen a hazai körökben.
Ezt a hullámot meglovagolva az addigi kiadója, a Nova Kiadó unszolására angolos álnevet választott magának, mert akkoriban az angol írók könyvei jobban fogytak a piacon és a westernek helyett P. Howard néven a jóval keresettebb bűnügyi (Vesztegzár a Grand Hotelben, Szőke ciklon, Vanek úr, Az ellopott cirkáló, A megkerült cirkáló, Egy bolond száz bajt csinál, vagy a Piszkos Fred könyvek) és légiós (Láthatatlan légió, Csontbrigád, A három testőr Afrikában, A tizennégy karátos autó) műfajban kezdett írni.
Az amúgy is népszerű műfajokat képes volt sajátságos humorával megújítani és tulajdonképpen felejthetetlenné tenni. Karakterábrázolásai annyira abszurdak voltak és közben mégis hihetőek, hogy ha ma egy bűnügyi komédia, vagy idegenlégiós regény nem emelkedik rejtői magasságokba, nem is igazán tudunk vele mi magyarok mit kezdeni. Megint egy olyan sajátosság, amiben kiváltságosak vagyunk.
A ponyvaregények munkáival kiemelkedtek az olcsó irodalomból, mára már a komolyabb irodalmi körökben is kezdik elismerni munkáit. A saját emlékeim szerint hamarabb fújtam kívülről Rejtő, Karinthy, Lem idézeteket apukám jóvoltából, minthogy egyáltalán tudtam volna, valójában mit is jelentenek a szövegek, vagy pláne el tudtam volna magamtól olvasni.
Ma, az egyik magyar internetes hírportál Rejtő Jenő törzsasztalának köszönhetően, a VII. kerületben utcát neveztek el róla az utókor tiszteletének kifejezéséül.

Igazi szórakoztató volt. A könnyű regényműfaj több ágában is írt, és végleg a színházat sem hagyta el. Nádasi László barátjával bohózatokat írtak. Gengszteridill című első közös darabjuk 1932-ben mutatták be. Sikerei egyre szélesebb körben hozta meg számára a népszerűséget. Ezzel, persze ahogy ma sem igazán, akkor sem járt hatalmas vagyoni elismerés hazánkban.
Kiadója a Japán kávéházzal szemben volt. Mondhatjuk, hogy ez a kávéház volt az irodája, alkotóműhelye, mert állítólag itt írta legtöbb művét apró betűs kézírással papírlapokra. A Nova akkoriban soronként fizetett a szerzőinek és csakis az elkészült részekért. Így nem ritkán Rejtő Jenő pénz helyett letépett pár sort az aktuálisan írott oldalából és azt adta a pincérnek a kávéjáért, aki csak átszaladt a túloldalra a kiadóhoz, és megkapta az érte járó pénzt, ez már a borravalóját is fedezte. A kiadóban pedig hozzáragasztották az eddig elkészült részekhez. Amikor egy kávé három sort, akkor egy új öltöny három oldalt ért.
Mindez nagyon szórakoztatóan és kalandosan hangzik, de a fáradhatatlan munkatempójának és páratlan humorának volt másik oldala is. Két végéről senki sem égetheti a gyertyát. Rövid életéhez képest nagyon sok művet adott ki a kezéből. Hogy bírj a tempót, egyik kávét a másik után itta majd, hogy aludni tudjon, altatókat szedett. Ki tudja igaz-e, hogy az idegenlégiós kiképzésen fázott-e meg, de valamikor a húszas évei elején tényleg komolyabb betegségen eshetett át, ami megrendítette az egészségét. Ez a fáradhatatlan ritmus, amit magának diktált és gyenge egészségi állapota kihatott az idegeire is. A kávéházi irodájából a Lipótmezőre tért haza lefeküdni, ahol idegeit kezelték. Mivel nem volt se ön- sem közveszélyes napközben szabadon járhatott kedve szerint. Állítólag egyik este kapuzárás után érkezett és elkezdte rugdalni a bejáratot, mire a portás kijött és megkérdezte mit keres, Rejtő pedig őszintén válaszolt, mikor azt mondta a szobáját. Megőrült? Hitetlenkedett a portárs. Igen, azért van itt a hálószobám. Felelte az író.
Számos népszerű alakja közül, ez is lejátszódhatott volna bármelyik írásában, csattanós helyzetkomikumként. Leghíresebb figurái; Gorcsev Iván, Vanek úr, Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, a Nagy Levin mind számos olyan mondattal lopták be magukat az olvasók szívébe, amik beitták magukat a hétköznapjainkba.
Azt mondják, egy Rejtő könyvnek mindig tudni lehet a végét, de egy rejtő mondatnak sosem. Ilyen elhíresült mondata pl. a Szőke ciklónból. „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan.” vagy „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” Nő létemre nem tudok megsértődni, amikor annyi szerethető naivával tűzdelte tele a regényeik, akik mind megédesítették a férfiak életét. Kivéve persze, mikor nem, de akkor is azt mondja, „Csak egy asszony építheti fel újra, amit egy másik asszony romba döntött.” Mindemellett képes kellő iróniával viseltetni saját neme iránt is, „A férfiak ősi naivitása alig hanyatlott valamit a kőkorszak óta.” Nagyon sok nyaraláson hallottam, amikor apuék a barátaikkal versengtek ki tud több részletet felidézni a kedvenceiből. Ez volt az, ami a legjobban, vagy talán legelőször megragadt bennem: „Ha mást szeret! Az a legrosszabb! Azt nem lehet kibírni. Az elviselhetetlen. Az befejezett kín, mint a halál. Nincs kiengesztelés! Mert mást szeretni nem bűn, tehát megbocsáthatatlan.” Feltehetőleg egy szót sem értettem akkor még belőle, de a vége megfogott nagyon. Ami nem bűn az megbocsájthatatlan? Azt sem nagyon értettem, amikor szidást kaptam valamiért, apu miért magáz, „Menjen, ha akar. És akarjon, ha mehet.” de kamasz koromban mindenre fény derült.
Helyzetkomikumait gyakran a szerepcserékre, építi, meg is jegyzi „Rémes, hogy milyen szűk viselet más ember életét hordani.” Az élet nagy igazságait is nagyon frappánsat tudta megfogalmazni, mint pl. „Az nevet, aki először üt.”, „Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.” vagy „A közügy, mindenkinek kedvenc magánügye.”
„Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.” Rejtő Jenőnek viszont volt. Így amikor 1942 októberében az Egyedül vagyunk című nyilas lap hasábjain nehezményezték, hogy zsidó származása ellenére, még mindig nyugodtan írogat, biztosan tudta mi vár rá, amikor munkaszolgálatra vitték a nagykátai kórházból, a frontvonal közelébe Voronyezs mellé a hideg télbe. A januári visszavonulást már nem élhette meg. Agyonhajszolt idegei, leromlott fizikai állapota és a nem ritkán mínusz 30 fok alatti hideget nem bírta, 1943. január első napján hunyt el.
A háború után sokáig mellőzték műveit, és ponyva kategóriába taszították, de ami ennél is rosszabb, ki sem adták. A korábbi kiadású példányokhoz csak a feketepiacon lehetett borsos áron hozzájutni egészen 1957-ig, amikor a Magvető Kiadó úgy döntött megszakítva a hosszú hallgatást, újra köztudatba hozza a zseniális író műveit. Ekkor a zugkereskedők megfenyegették a főszerkesztőt, hogy lelövik, ha tovább rontja a piacukat. Szerencsére ez nem történt meg, és onnantól bárki számára könnyen hozzáférhetővé váltak Rejtő Jenő, alias P. Howard, azaz G. Lavery regényei először az Albatrosz, ma pedig számos más sorozat kiadásában is.
Regényeit mára több ízben is megfilmesítették, színre vitték, nem csak a darabjait. A legszórakoztatóbb szerintem olvasni őket, de érdemes meghallgatni az egyre népszerűbb hangoskönyveket is, mert mai kedvenceink, Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Gálvölgyi János kifejezetten szórakoztatóan olvassák fel őket.

„Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.”

Az írás két részéletben a GMH januári-februári számában is olvasható.

hercegnők

2012-01-07T15:49:00.000+01:00

Philippe Lechermeier:
Nevenincs és sosemvolt Hercegnők

illusztráció: Rébecca Dautremer

fordította: Pacskovszky Zsolt

Sosem voltam évértékelő típus, nem most fogom elkezdeni, de amikor a karácsonyfa alá válogattam könyveket Panninak megleptem magamat is, és ebben a pillanatban ez a kedvenc mesekönyvem a tavalyi évből. Ezt nyugodtan veheti bárki értékelésnek. Az én gyerekkoromban voltak a Kaland, játék, kockázat könyvek. Abban lehetett ide, oda lapozgatva eljutni a következő kihíváshoz és közben rengeteg roppant hasznos infó pottyant a játékos ölébe.

Ha itt nem is kell sárkányokkal és trollokkal megküzdeni, de majdnem abba a világba cseppenünk. Sőt, igazából abba, csak a látszólag vidámabb oldalra.

Ez a mesekönyv, vagy hercegnőológia, miszerint hercegnő almanach ugyanis bepillantást enged a kevésbé ismert, hercegkisasszonyok életébe, és szokásaiba. Ha úgy tetszik ez egy hercegnős pletyka könyv. Bemutatja őket jó és rossz tulajdonságaikkal együtt, kibeszéli jó, de inkább rosszabb szokásaikat, fellebbenti a fátylat a budoárjuk titkairól, hétköznapi és utazási szokásaikról, titkos legyezőnyelvükről egyaránt.

A dolog úgy áll, hogy a hercegnők mind dilisek kicsit. A jó sorsuk, vagy mert ők sem lehetnek tökéletesek? Minden hercegnő testre szabott nevet kapott. Itt első ízben kalapot emelek a fordító előtt és igazából vegye úgy, hogy végig emelgetem, mert nagyon szórakoztatóan sikerült lefordítania az eredeti szöveget magyar nyelvre.

Kezdetnek rögtön itt van Szuszék hercegnő, gondolom nem kell nagyon belemennem miről híresült el. Rokona Csipkerózsika és Ólompopó hercegnő. Amellett, hogy megismerjük, rögtön kapunk egy kis bepillantást a hercegnők baldachinos ágyának dunyhái közé. A hercegnők között van muzikális, mint Szóláti és Dórémi, táncos lábú, mint Dibi Dubi, aki mellett a hercegnői táncrend sajátosságairól is olvashatunk, köztük a rongyrázóról és a nagy kedvenc sznobingóról. Novellina és Hablaty hercegnők a következők a sorban, de annyian vannak...
Viszont nem mindenki híres. Van, aki igazából inkább hírhedt, mint Csórika a kleptomán, A tolvaj olyan bűvész, akit nem tapsolnak meg. Beste hercegnő, aki tulajdonképpen egészen gonosz, vagy mondjuk azt, talán hercegfinek várták királyi szülei? Más visszahúzódóan láthatatlan, mint Százarcú, alias Arctalan hercegnő, vagy Buvári Tavika. Zahara hercegnő egyenesen Sába királynőjének a lánya. A fátyol az arcot takarja el, vagy a világot? Az igazán romantikusan tiszavirág életű kínai hercegnő Illóka egyetlen napig él csak. Akinek egy villanás az élet, az mindent tündöklőnek lát. Az imádni való csöppségeket, Babukát és Pindurinát mindenki szereti, nem nagyon vesznek részt az udvari susmusokban.

Sok más eddig kevésbé ismert, hercegnő (Holdkaréj, Ding és Dong, Von Bimbambumm, Cigánka More, Amnézia, Tokataréj, még felsorolni is hosszú lenne mind) a népszerűbbekhez, mint Hamupipőkéhez és Aranyhajhoz (meg a többiek) így vagy úgy rokoni szálakkal kapcsolódik. Ahogy az már az arisztokrata családokban lenni szokott. Így amikor egyikről olvasunk, kapunk egy ajánlást, hanyadik oldalon olvashatunk hasonló jellemű, vagy rokon hercegnőről. Ezért haladhatunk szépen egymás után a könyvben, vagy ugrabugrálva a sok színes portré között. Időnként pedig álljunk meg, ismerkedjünk az étkezési szokásaikkal, csak nehogy úgy járjunk, mint Borsószem hercegnő. Tekintsük át a palotakínálatot, a néha összetéveszthető címereket és zászlókat, (de soha ne tévesszük őket össze!) és a hercegnőkhöz passzoló kisállatokat. Aki pedig igazi hercegnőt szeretne látni, talál egy térképet is a könyvben az előfordulási helyükről és szokásaikról. Türelem kell hozzá, ahogy a hercegnők is türelmesek, ha egyszarvút szeretnének látni, de megéri, mint a hercegeknek a legfinomabb, és legpuhább hercegnői csókra.

Retinafixált vizuális rajongóként nem hagyhatom ki az illusztrációk méltatását, amitől ez a könyv annyira fantasztikus. Mert a szöveg az, de ezek nélkül a merész és fantáziadús festmények és grafikák nélkül nem lehetne az, ami. Minden hercegnő, minden oldalon színében és hangulatában a saját birodalmába repít. A könyv tördelése izgalmasan játékos a kiegészítő szövegek, magyarázó ábrák esztétikusan vannak összeszerkesztve. A könyvészeti méretek és terjedelme is éppen elég, mégsem kevés. Nem mintha nem olvasgatnék még hercegnőkről, vagy mondjuk egy másik könyvben a hercegekről, akiket ez a könyv lerendez annyival, hogy ők a kérők, akiknek megannyi próbán kell áttörniük magukat, hogy aztán talán el se jussanak, vagy ne nyerjék el a kiszemelt hercegnő kegyeit. Na de ezen kár is rágódni, ha a hercegnők élete nem tejfel, (Magas tornyok legtetején élnek. Mennyi lépcső, mennyi lépcső... ) miért pont a hercegeké lenne az?

Amiről írok azt mindig ajánlom is egyben. Amiről nem írok, azt nem olvastam, vagy nem igazán ajánlom, kivéve, ha annyira rossznak találtam, hogy azért kell írnom róla, mert szeretnék óva inteni másokat.

Ezt a könyvet most annyira szeretgetem, mert annyira szórakoztató és szép, hogy még egy ideig nem kerül a helyére, marad az ágyam mellett és esténként nézegetjük még Pannival.

Scolar, 2011

90 oldal, 4950 Forint

egy-kettő

2011-12-27T09:22:00.000+01:00

Orszáczky Ildikó gyűjtése: Csiri-biri torna-tár 1-2.

Illusztrálta: Takács Mari

Most, hogy a karácsony hivatalosan véget ért, még nem biztos, hogy minden diós-mákos-fahéjjas bejgli, mézeskalács, püspökkenyér, kuglóf, gerbeaud és még ki tudja mennyi karácsonyi sütemény, hal, töltött húsi, káposzta, kocsonya elfogyott. Ideje lemozogni a sok szaloncukrot. Ahol kicsi gyerek van, ott erre kicsivel nehezebb időt szakítani, viszont ha együtt mozgunk a gyerekekkel, akkor ez nekik és a szüleiknek is jó szórakozás lesz.

Orszáczky Ildikó összegyűjtötte és tornagyakorlatokra hangolta a jól ismert mondókákat, amik ritmusukkal aláfestik az átmozgatós feladatsorokat. Egyrészt játékosan tanulnak a gyerekek verseket, dallamokat, másrészt segít a mozgáskoordináció kialakulásában, fejlődésében.

Ahova mi Pannival járunk babaklubba, ott is nagyon sok vers, mondóka, rövid kis dal megfordul ezekből a könyvekből.

A két könyv nem egymásra épül, inkább cipzár elven működnek. Az elsőben anya, a másodikban apa kalauzol végig a feladatokon. Ugyanakkor az elsőt még kisebb, járni nemtudó babáknál a másodikat már totyogóknál, járóknál tudjuk jobban használni, de mindkettőben találunk feladatokat a kisebb- nagyobb tesók számára is.

Mindkét könyv átmozgat, nyújtóztat az elején, hogy bemelegítsük a gyerekeket. Utána jönnek nagy mozgások, utánzó- ernyőztető-, labdázó- stb. feladatok, amiket kis rajzok segítenek, hogy a szöveg mellé rögtön tudjuk mikor milyen mozgások tartoznak. Az oldalpárokon pedig vidám képek utalnak a mondóka tartalmára. Pár olvasás után már elég csak fellapozni és ezek a képek emlékeztetnek majd mikor mi is következik.

Azt gondolom ez a gyűjtemény elsősorban irányadó, nem kell és nem is szabad többet akarni a gyerekektől, mint amit szívesen csinál, amiben örömmel részt vesz. Ha csoportosan végezzük a feladatokat (pár anyuka egy nappaliban is összejöhet), akkor azt tapasztaljuk majd, hogy a kicsik sokszor elmásznak felfedezni és ha kedvük támad visszabújnak, és csatlakoznak valamelyik feladathoz.

Második, harmadik, sokadik gyereknél már fejből ismerjük az összes mondókát, de az elsőnél, vagy ha nagyobb a korkülönbség, nagyon hasznos segítségnek tartom ezeket a könyveket, mert nemcsak segít feleleveníteni a régi saját emlékeket, hanem újakat is tanít.

CSIMOTA, 2010-2011

44-44 oldal, 1690-1690 Forint

fiús könyv? karácsonyra is

2011-12-06T00:09:00.001+01:00

Van egy úgynevezett Otto könyv. Illetve már könyvek, mert idén decemberben ketten lettek és nagyon remélem még gyarapodik a kínálat. Szerencsére a szerző honlapját nézve van utánpótlás Ottóból és a hasonló stílusú könyvekből is, így már csak a magyar kiadót kell meggyőzni, hogy van értelme folytatnia amit elkezdett.

Rögtön a közepébe is vágok és elkezdek ömlengeni róla miért imádni valóak ezek a könyvek.

Elárulom Ottó a cica fiú, a főhős nem is annyira főhős, mint inkább az a kalauz, aki végigkíséri az olvasókat számos kalandon. Az olvasók pedig ne gondolják, hogy egyszerű dolguk lesz és olvasniuk kell, mert kell, csak nem mindig azt amire számítanak. Aki pedig azt gondolja, hogy mint minden rendes könyvnek van eleje és vége, azt is meglepetés éri. Azt pedig végképp ne feltételezze senki, hogy a könyvet csak egy irányból lehet nézni. Itt nem lehet elkövetni azt a bakit, hogy fejjel lefelé tartjuk a kezünkben. Inkább a földön fekve és felette hasalva, mert nagy. Nagyon nagy és ez nagyon jó, mivel így sokkal több minden fér bele. Amellett pedig, hogy nagy, kemény lapú is, ami viszont praktikus. Gyakorlatilag elpusztíthatatlan és nyálálló! Nagyon kistesó kompatibilis.

Az Ottó és a város című könyvben Ottó elindul az apukájával a városba, ahol számtalan felfedezést tesznek, mint például a felhőkarcolók, az áruházak, a sok autó és a város lakói körülöttük. Ahogy autóval barangolnak a város porától csupa kosz lesz, így Ottó egy fagyit kap, a kocsit pedig egy habos mosással kényeztetik, mielőtt hazaindulnának, hogy útközben megnézzenek egy hatalmas darus építkezést, a modern múzeumot, és a piacot, na meg a metrólejárót. Legközelebb talán metróval mennek.

A könyv kevés szöveget, vicces stilizált reklámot és még több felfedezni valót rejteget. Látható a dugóban araszoló kocsisor és a parkban pörgő ringlispíl.

Egyszóval, klassz.

Ami viszont még klasszabb, mert ezt lehet fokozni az az Ottó a hóban. Igazi alpesi hangulat. A szerző tagadhatatlanul európai.

A történet hasonlóan az előző kötethez azzal indul, hogy Ottó az apukájával útra kel, de most nem a városba, hanem a városból elmennek, méghozzá síelni. Fel a hegyekbe. Útközben megint számos felfedezni való akad, például megkereshetjük az előző kötetben talált autók és városlakók párjait. Megszámolható a sok ház, és csoki ;) Belecsöppenünk egy alpesi vásárba és igazi svájci hangulatú házba kukkanthatunk be. Nem is csodálom, hogy Ottó örökre ott maradna. A szállást adó falu után jön az, amiért Ottó átutazza ezt a könyvet, megérkeznek a sípályákra, de itt sem ér véget a történet.

Remek interaktív szórakozás, engem a gyerekkori Tesz-vesz város élményeimre emlékeztet, amikbe órákon át belemerültem és csak nézegettem. ... és mivel a sok autó ellenére a lányom képes felette 14! percig teljesen egyedül elnézelődni, azt hiszem hasonló élményekben lehet része. Nekem pedig 14! perc döbbenetben eltelő nyugalomban.

Otto in de Sneeuw / Vive la Neige (animation) from Tom Schamp on Vimeo.

Ottó és a város
CSIMOTA, 2008
8 lap és minimum 4x ennyi oldal, 2500 Ft

Ottó a hóban
CSIMOTA, 2011
8 lap és minimum 4x ennyi oldal, 2690 Ft

mese egy kiscicáról és a Mikulásról

2011-12-04T09:21:00.001+01:00

Jutta Gorschlüter:

A Mikulás és a kiscica

Illusztrálta: Anatolij Burikin

Kedves Télapós történet. Nem világmegváltó, de tanúságos és szép.

Mindenképpen ízlésesebb ajándéknak egy könyv, mint a boltok bejáratát eltorlaszoló, görcs vigyorú csoki Mikulás hegyek. A december menthetetlenül az ajándékozásról szól, hiába próbálja a szülő áthelyezni a hangsúlyt a lényegre, és hangulatot teremteni az adventi időszakban, ami felvezető a karácsonyi betetőzéshez. A nagyszülők és a rokonok szeretik színes papírdarabkákon megvenni az éves törődés adagjukat.

Ami azt illeti ez számomra a legsemmitmondóbb ünnepe az évnek, de mivel van egy kislányom, igyekszem valami átszellemültség szerint megismertetni vele az év végi hagyományokat.

Jelentős hátránnyal küzdünk. Letudhatnám egy csomó ajándékkal, vagy megpróbálhatom úgy megoldani, hogy számomra is szórakoztató legyen és jelentsen valamit. Így az advent naptár, a Mikulás csomagja ,és a fa alatti ajándékok nem eldobható és felejthető plasztik mütyüröket rejtenek, hanem reményeim szerint közös élményeket és persze csokit. Mert csokiból mindig egy kicsivel több az elég ;) A lényeg, hogy olyan legyen aminek nincs szeme, amúgy gombócartúrosan jöhet.

A könyv az remek ajándék, meglepetés és élmény is egyben. Az általa eltölthető közös idő pedig az a bizonyos plusz.

Ezúttal nem a csillogó gyerekszemszögből látjuk a Mikulást az év, számára legmelósabb napján, hanem az övéből és egy kiscicáéból. Ráadásul ez nem egy sima ajándékosztogatós nap. A történet elég kegyetlenül kezdődik azzal, hogy szívtelenül kitesznek egy kiscicát a hideg télbe. Semmi lágyságot nem találok abban, hogy: „Sajnálom, nálunk nem maradhatsz tovább – mondta egy hang. – Menj a városba, és keress magadnak új otthont! Biztosan sok gyerek él arrafelé, aki örülne egy cicának. Na mire vársz? Futás!” Ez alól a boldog vég sem ad felmentést.

Mi még a legtöbb mesekönyvet a képek alapján mesélünk el, most is ezt tettem volna, de Panni odavackolta magát mellém és csendesen figyelt, ezért elkezdtem hangosan olvasni a szöveget, számomra is első alkalommal. Az illusztráció nagyon szép. A felütést sem nem lágyítja, sem nem erősíti, egyszerűen csak megmutatja milyen a hidegben egyedül lenni. Tökéletesen oda illik. Nem állhattam meg, hogy mielőtt tovább lapoznánk, ne mondjam el Panninak a Kis hercegtől tanultakat, amiket ő még nem tudhat, de szeretném, ha soha nem tévesztené szem elől: „Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Ezért ha úgy is alakul valaha, hogy nem tarthat meg egy állatot, akkor az ő kötelessége gondoskodni, hogy új otthonra találjon. (Mindig mondom, minden mese hordoz tanúságokat.)

A mesében azonban máshogyan fordulnak jóra a dolgok. A kiscica útja keresztezi a Télapóét, aki magával viszi az év legfontosabb éjszakáján, ahol némi izgalommal vegyítve végül rátalál az új otthonára és a legvágyottabb meglepetés lesz belőle.

A szöveg nem túl hosszú, nem túl bonyolult. Kényelmesen megértik a kisebbek is. Panni két és fél évesen a feléig türelmesen követte az eseményeket, mikor a végére lapozott és az ablakon bekukucskáló hóembert kezdte el simogatni.

Az illusztrációk viszont színesek, de nem hivalkodóak. Az alakok szerethetőek, a technikai megoldás pedig érdekes. Nincsenek behatárolt kontúrok, a karcolt (?) vagy szálkázott felszín textúrát ad a szereplőkhöz, tárgyakhoz. Akkor válik igazán egységgé egy-egy kép, ha kicsit eltávolodunk a nézőponttal. Érdekes, szimpatikus és színvonalas kiadás, amit magyar nyelven a Naphegy Kiadó jelentetett meg a Művészi Mesekönyvek sorozatában.

NAPHEGY, 2007

25 oldal, 2250 Forint

;)

2011-11-20T14:14:00.001+01:00

Angolok vagyunk. Önfeláldozásra és uralkodásra születtünk.

– A csinos nőket hagyjuk a fantáziátlan férfiaknak.
– Bankár vagyok, és mint ilyen fantáziátlan.

– Törvénysértő a franciáknál megdugni az unokahúgodat?
– Csak akkor, ha ronda.

Ne feledje, Franciaországban, ha panasz van a vendégnek sosincs igaza! Beszél amerikaiul? Kérek egy salátát kalóriaszegény dresszinggel, szalonnakockákkal meghintve.

Most nem érek rá hanyagolni magát, nagyon sok dolgom van.

nyári kalandok 1.

2011-11-20T13:04:00.001+01:00

Az a helyzet idén nyáron vagy velem volt a gond, vagy válogatottan olyan könyvek kerültek csak a kezembe, amik nem változtatták meg a világnézetemet, de azért voltak közöttük igen szórakoztatóak is. Meg elkeserítően szarok is.

Joanne Harris: Szederbor

A kedvcsináló illatokra játszik, azt szeretné elhitetni, hogy ez egy igen gyümölcsös és elbűvölő kis könyvecske. Az olvasás nélkül is lerí róla, hogy ez egy könnyű kis nyári olvasmány sokat nem kell tőle várni, na de ennyire keveset sem. Bevallom a Csokoládé után legalább oda tettem a lécet. Kár volt, mert enélkül talán végig is olvasom. Még ha nagyszájúan is hangzik, de az az igazság, hogy se időm se türelmem olyan könyveket olvasni, amik nem tetszenek, nem okoznak örömet. Időnként előfordul, hogy némi undor ellenére mégis valamiért vonz a történet, ezért végigolvasom, de ez a könyv büdös volt. Nem konkrétan, hanem a hangulata. Amikor én olvasok, mindegyik előhoz egy sajátos ízt a számban. Ez kellemetlen volt. A párbeszédek egy huszadrangú szappanoperát idéztek a történet pedig a sokadik fejezet után sem akart se beindulni, se beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Frances Mayes: Napsütötte Toscana

Aki olvasta Peter Mayle: Egy év Provance-ban című könyvét, az nagyjából sejti miről van itt szó. A címe már megsúgja, hogy a helyszín Toscana. Hasonló analógiával angol nyelvterületről (itt Amerikából, ott Angliából) a festői mediterrán vidékre költözik egy pár, ahol az új életük egy ház megvásárlásával, annak felújításával és persze a környezet mellett a helyi emberek és szokásaik megismeréséről szól. Kicsit útikönyv, kicsit szakácskönyv, mert a sok szórakoztató történetet rengeteg ételleírás veszi körül.

Ez a könyv jó. Egy könnyű, hangulatos és szórakoztató kis olvasmány, de ennél nem több. Nem váltja meg a világot, viszont hoz egy kis mosolyt és napsütést a szürke hétköznapokba. Érdemes a hideg tél alatt olvasni.

Marcello D'Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát

Idén nyáron három egész napra eljutottunk Balatonra, a sokéves átlagot számolva legvalószínűbben jó időt ígérő héten. Ennek ellenére a kellemes 30 fokos Alpokból megérkeztünk a kellemetlenül nedves és hűvös, jó esetben is 19-21 fokos esős szeles Balatoni nyárba. Bevallom annyira imádom a Balatont, hogy a Tantimék festői környezetben álldogáló házában ezt sem bántam volna, ha nem kell egész napos programokkal lekötnünk egy két éves energiabombát. Nos abban ez a könyv semmit sem segített, de amikor volt egy kis szusszanásnyi nyugi, részletekben elolvastam az éjjeliszekrényen talált könyvet és sírva röhögtem a rövid, legtöbbször egy oldalas kis történeteken, ahogy a dél-olasz gyerekek leírják ők hogyan is látják a körülöttük lévő világot szex, szerelem, család és egyéb parázna témákban.

„Ahányszor új testvérem születik, apám mindig nagyot néz. ”

„A hősi halottak emlékparkjában a párok újságpapírral befüggönyöznek, és a nagy lamurtól billeg a kocsi.”

gyászmunka

2011-11-11T14:18:00.001+01:00

Dezső Andrea:

Mamuska

Azt terveztem, hogy mindenszentek napján jelenítem meg a blogon a most következő két könyvet. Családtagjainkra, barátainkra emlékezve. Amire viszont már rájöhettem volna, hogy amit én eltervezek, azt egy két éves kicsi lány napokon át képes keresztbe húzni. A téma viszont bármikor aktuális lehet, és nincs időhöz kötve, mikor gondolhatunk a halottainkra, így valójában nincs is jelentősége, hogy mikor írok róla.

Amikor megemlékezünk ahalottainkról van, aki kisétál a temetőbe van, aki otthon gyújt gyertyát,vagy csendesen magában gondol a szeretteire. Dezső Andrea, a magyar származású,Amerikában élő képzőművész nagyon szeretetteljesen emlékezik.

Mamuska című, saját maga általillusztrált könyvében egy kislány beszélget négy rövid történeten keresztül azédesanyjával a nagymamájáról, Mamuskáról, és olyan emlékekről, amiket őmegéltnek érez, és amelyek segítenek számára feldolgozni a nagymamájaelvesztését.

Ez ugyan egy gyerekeknek szólókönyv, ami segíti a gyászmunkát, de azt gondolom elveszíteni egy közelállószemélyt nem fáj kevésbé, vagy akár jobban gyermekként, mint felnőttként.

A komor hangulatú,gyermekkönyvben egyedülállóan módon, merészen illusztrált oldalak mégis vidámaka történeteket olvasva. Ez a kettősség szimbolikusan is megjelenik két képzeltbarát, Jaji és Dadi alakjában, akik képzelt barátokként átsegítik a kislányt azészleléstől a veszteség elfogadásán át a belenyugvásig.

A könyv hangvételét meghatározzaaz első benyomásunk a fekete-fehér ceruzarajzos húsevő virágokkal, bogarakkal, ugyanakkorrámutat, hogy a fantázia, és végső soron annak támogatása milyen fontos a gyászfeldolgozásában.

A Csimota kiadó gondozásábanmagyarul megjelent könyvet Szabó T. Anna fordította a new yorki Esopus művészifolyóiratban megjelentek alapján.

Szulyovszky Sarolta:

A hálás virág

Szulyovszky Sarolta könyve azonos témát dolgoz fel egészen más stílusban és megközelítésben. Ő is egy nagymama, a nagymama elvesztését írja meg egy naturalizmust teljesen mellőző formában, színekkel körülölelve a szó minden értelmében. Amennyire illet az előző kerthez a fekete-szűrke-fehér grafitrajz, annyira kellenek ebbe a mesébe a színek. A Tolerancia-sorozatba illeszkedő könyv ezúttal a halál témájával és annak feldolgozásával ismerteti meg a gyerekeket.

A történetet két nézőpontból olvashatjuk egyszerre. A szöveget kísérő képek oldalpáronként lírai formában emlékeznek a nagymamára, mesélnek el egy történetet, míg a képek alatt közvetlenül egy vers egy-egy sora kíséri, mondja el ugyanazt rímelve, egyszerűbben, vidámabb hangulatban.

A szöveg és az illusztrációk hangulatát hivatott erősíteni az iniciálék színe és díszítése a bekezdések elején. Oldalszámozás helyett ezekhez igazodik a lap alján található virág színe.

Mind a halál feldolgozása, mind a könyvterv, témája ellenére meleg hangulatot áraszt. Igazán kiérdemelte 2008-ban Olaszországban, a 11. Concorso Internazionale Syria Poletti: Sulle ali delle farfalle nemzetközi meseíró és illusztráló pályázaton a 6-9 éveseknek szóló kategóriájában az első díjat.

A hálás virág, amely a virágoskertben talál otthonra a nagymama életét, elmúlását és az újjászületést hivatott szimbolizálni.

Luca Morandini a fent említett versben nagyon szépen elmondja ezt:

Nagyapó kertje a tavasz csodája,

nagyanyó naponként mosolyogva járja.

Meleg nyári reggel talál egy virágot,

olyant, mit eddig még senkinél sem látott.

előáll az ősz is, jönnek nagy viharok,

a vendég virág a gaz közül kiragyog.

Ráront a tél, a fagy karmolássza,

a nagymami mosolya tartja a világba'.

Aztán egy ködös nap ketten szállnak égbe,

És új virágot kap a Föld cserébe.

A verset Zápor György fordította.

Két gondolat is megfogalmazódott bennem a verset egyben olvasva. Azt mondják azok, akik régóta küzdenek egy betegséggel és már közel járnak a halálhoz a végső pillanat előtt jobban lesznek, kivirulnak. Mintha utoljára egy nagyot kortyolhatnának az életből. Mintha ez a könyv ezt az utolsó időszakot írná meg.

A másik, hogy mindkét könyv a mi – európai típusú – halál, vagy túlvilágképünket tükrözi az elmúlással, égbe szállással, ugyanakkor ez a vers kinyitja az ajtót egy másfajta megközelítésre is, a körforgásra. „Aztán egy ködös nap ketten szállnak égbe, / És új virágot kap a Föld cserébe.”

Mamuska

CSIMOTA, 2010.

39 oldal, 2200 Ft

A hálás virág

CSIMOTA, 2010.

20 oldal, 1990 Ft

a szüret jegyében

2011-11-06T19:13:00.001+01:00

BúzaPéter:

Borozó Budapest

Amikor ezt az ajánlót írtam a gmh novemberi számábaOrsolya napja volt, Somló-vidéken a szüret kezdőnapja.

Nem újdonság, hogy szeretekBudapest témájú könyvekben elmerülni, mert mindig felfedezhetek valami újatáltaluk a szülővárosomról. Amatőr borkedvelőként ebből a könyvből tudtam meg,hogy a borászok által ma is emlegetett filoxéravész pusztításáig, vagyis aközépkortól egészen a 19. század végéig Budapesten igen jó borszőlő termett ésitt kapott helyet a pezsgő-és szikvízgyártás központja valamint ezek hazai éskülföldi forgalmazása.

A könyv tizenegy fejezetenkeresztül meséli el visszatekintve az antik világba, hogyan kezdődött aközépkortól a hazai borszőlő termesztése. A mai város nagy részén gazdálkodtak.

Attila idejében a magyar bor mégmessze elmaradt a burgundiaktól, de üdítő hatása miatt mégis felfigyeltek rá ésgyenge alkoholtartalma miatt kifejezetten a betegeknek ajánlották. Mátyás azakkori legjobb termőhelyről, a már méltatott Burgundiából is hozatottvesszőket, hogy meghonosítsák és keresztezzék őket.

Akkoriban, még a római szokás szerintegész Európában vizezték a bort, csak az alantabb népek itták tisztán és mimagyarok. A mi boraink kezdetben viszont gyengébbek voltak, és bennünk van avirtus is, ki bírja tovább.

Sokat köszönhetünk aszerzetesrendeknek, akik nagyban hozzájárultak, hogy az addig műveletlen budaihegyvidék és pesti lankák szőlővel települjenek be. Nemcsak a borkészítéshez,de forgalmazásához is értettek.

A török megszállás idején, dacáraannak, hogy az alkohol fogyasztása számukra tilos, mégis folytatódik a borszőlőtermelés.A felszabadulás után betelepített németek és rác családok sűrűn belakják aterületeket, ezzel kiszorítva a szőlőket és ezzel átmenetileg háttérbe szorítvaa borászatot.

Harc harcot, telepesek újabbbetelepítetteket követtek, de a nevezetes filoxéra járványig senki nem tudtakiszorítani a budapesti szőlészeteket. Köszönhetően a rácok budai vörösborának,vagy a Budaörs, Biatorbágy Budakeszi területére betelepített sváboknak.

Számos történelmi-és irodalmianekdotával színesített történet meséli el a budapesti szőlők történetét.Felidézve a kiskocsmai világot, a borospincék és a pezsgő külön fejezetetkapott a maguk történeteivel, ahogy a szikvízgyártás is a ma már dísztárgykéntőrzött gyönyörű üvegeivel.

Számunkra a magyar borkülönleges, egyedülálló, de sajnos, ahogy a könyvben is említi a szerző a 18-19.században nem haladtunk az újításokkal, ahogy a francia, olasz, portugálborászok, így egy időre elmaradtunk. Az utóbbi években viszont dacára a hazaiborszőlőtermesztés európai szinten kis területe ellenére egyre ismertebb ésszebb borokkal mutatkozhatunk be világszerte.

HOLNAP, 2008

157 oldal, 4900 Forint

hol jár az eszem?

2011-10-23T08:01:00.000+02:00

Bár úgy tűnhet a Gutenberg-galaxis átalakult gyermekirodalmi könyvajánlóvá, ez részben igaz csak és cseppet sem bánom.

A két éves kicsi lányom most kezd el érdeklődni a könyvek iránt, és mint olvasó ember és felelős anya, fontosnak tartom, hogy mi kerül a kezébe. Mindenki nagy örömére a magyar gyermekkönyvkiadás izgalmas, felfedező korszakát éli, így számomra is rengeteg szépséges, és hasznos újdonság kerül a boltokba hónapról-hónapra. Ez nem jelenti azt, hogy a régi klasszikusok, vagy saját gyerekkori kedvenceim, mint például a Mi újság a Futrinka utcában? vagy a Zsófi könyve, Janikovszky-, Benedek-, Lázár- stb összes ne kerülne idővel sorra.

Másfelől az a nagyon ostoba helyzet állt elő, hogy életemben először, ha van egy kis szabadidőm nem olvasok, hanem alszom. Ez gondolom egy kisgyerekes szülőnek sem meglepő.

Nyáron mégis rengeteg próbálkozásom volt, amik közül a legtöbb kudarcba fulladt. Ezek is tanulságosak, hamarosan egy csokorba gyűjtöm őket, mert több közülük amúgy sikerkönyv és nagy kedvencnek számítanak.

A kamaszkoromban elkezdett Nagy Francia Históriát megpróbáltam újraolvasni, vagyis befejezni. A teljes élményhez gondoltam elölről kezdem, de a hatodik kötetnél csömört kaptam, mert így egyben ez túl sok. Nem éreztem, hogy erről írnom kellene. Így ez a jövőre marad.

Hiányzik a papírillatú világ, szóval csak szervezés kérdése, hogy megint nyeregbe szálljak.

jogod van

2011-10-21T20:56:00.003+02:00

Pőcz Borbála, Csányi Dóra:
Jogod van

Illusztrátor: Kárpáti Tibor

Szeretnék leszögezni valami nagyon fontosat. Ez egy magyar könyv. Nem egy francia, portugál, angol, vagy bármilyen fordítása magyarra.

Pőcz Borbála, Csányi Dóra (a Csimota Gyermekkönyvkiadó egyik alapítója) és Kárpáti Tibor (Csókolom, Pókmajom! Piroska és a farkas) grafikus munkája egy magyar kezdeményezés, hogy a fogyatékkal és anélkül élő gyerekek számára érthetően lefordítsa az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Gyerekek Jogairól Szóló Egyezménybe foglaltakat.

Ezt a könyvet is beválogatta a Francia Független Gyermekkönyvkiadók Egyesülete az általa legjobbnak talált 48 közé 2009-ben, amiből azóta francia, portugál kiadvány is született, és beépítettek az általános iskolai tanrendbe. Idén ősszel pedig lengyel nyelven kerül kiadásra.

Miért fontos ez?

Fontos, mert elnézve a könyv iránti érdeklődést Magyarországon ezt még mindig nem tekintik olyan lényegesnek, hogy pl a NAT (Nemzeti alaptanterv) része legyen.

Fontos, mert láthatólag az egymás iránti tolerancia és egymás jogainak a tiszteletben tartása mintha időnként nem is létezne.

Fontos, hogy az egészséges és a fogyatékkal élő gyerekeink tudják mihez van joguk és mik a kötelességeik.

Fontos, mert Magyarországon a funkcionális analfabéták száma 80 százalékra tehető, (2000-ben publikát, 1986-os Literacy-kutatás alapján) mert a gyermekink az OECD országok közötti átlag 12 százalékhoz képest, 23 százalékkal végeztek 2000-ben a PISA felmérésen, és 2009-ben is még a középmezőny végét erősítettük.

Bár a szövegértési képességeimet elég jónak tartom, amikor a főiskolán a Magyar Alkotmányt kellett bevágni, voltak részek, aminek az értelmezéséhez telefonos segítségre volt szükségem az ügyvéd nagynénémtől, mert a mondatok annyira szenvedtek és olyan barokkosra sikerültek, hogy elveszett a Katiban a gyerek.

Ezért is külön fontos és hiánypótló, hogy az általában nyakatekert módon megfogalmazott jogi szöveget a szerzők lefordították gyereknyelvre, kezdve az alapvető fogalmak tisztázásával, hogy mi az egyezmény, vagy a jog fogalma.

A könyv koncepciója, hogy mond valami fontosat: Jogod van a diszkrimináció mentes bánásmódhoz, és ha ebben szerepel egy olyan fogalom, ami magyarázatra szorul, akkor azt az oldal alján érthetően körülírja, megmagyarázza. Minden joghoz társul egy nagyon haladó szellemben megfogalmazott kép, mint amolyan piktogram, hogy vizuálisan is illusztrálja a szöveg lényegét. Egyszerű és hatásos.

Megkockáztatom csak Magyarországon fogalmazódott meg az a gondolat, ha úgy tetszik ellenvetés, vagy félelem, hogy a gyerekek már így is túl elkanászodtak, nem kellene erősíteni a jogaikat a kötelezettségeikkel szemben. Az a véleményem, ha tisztában vagyunk a saját jogainkkal, akkor sokkal jobban értelmezhető, hogy másoknak is ugyanezen jogok járnak, így könnyebb tiszteletben tartani azokat és a saját kötelezettségeinket.

A könyv kapcsán pedig felmerült bennem, hogy nemcsak a nagyot halló, gyengén látó, mozgássérült stb gyerekek, emberek a fogyatékkal élők, hanem azok is, akik képtelenek önállóan elboldogulni a világban, mert nem tudják a jogaikat, vagy értelmezni akár egy egyszerű busz menetrendet.

Véleményem szerint ez a 6-14 éves korosztály számára használható, felnőtt segítséggel. Fontos, hogy szülővel, tanárral olvassák, értelmezzék és beszéljenek róla, ahogy a könyv szerkesztője, Csányi Dóra is megfogalmazta. Hozzanak saját példákat a saját életükből, hogy valóban megérthessék és tudatosodjon bennük a könyv mondanivalója.

Nem tudom miért választották pont Kárpáti Tibort a könyv illusztrátorának, de telitalálat volt. Mondom ezt úgy, hogy elsőre nem tetszett, aztán nem mindent értettem, mostanra meg annyit forgattam, hogy kifejezetten megszerettem. A lányom még egy szót sem ért az egészből, de harmadik napja kell átlapoznunk elejétől a végéig és utánoz. Mert most az utánzós korszakát éli.

A kiadó a tolerancia-sorozatával már felvállalt egy fontos küldetést a gyerekek nevelésében. Most ezt erősítik

a könyvből készült animációs filmmel is, hogy ingyen, bárki által elérhető legyen.

CSIMOTA, 2008

76 oldal, 2200 Forint

fogós kérdés

2011-09-28T22:47:00.004+02:00

Molnár Olga:

Pont Görbe Egyenes

Amikor először láttam ezt a könyvet átlapoztam, aztán félretettem, mert első alkalommal nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Értettem, de nem tudtam behatárolni a célközönség korát. A Csimota Kiadó gondozásában jelent meg, ugyanakkor geometriai formákból, meghatározott méretben láttatni a környezetet nagyon élvezetes és komoly ujjgyakorlat a rajzszakokon. Amikor a már meglévő tudást és fantáziát le kell vetkőzni, hogy csak a meztelen lényegre koncentrálhassunk.

Következő alkalommal megmutattam a lányomnak is, aki hümmögve és nevetgélve kalimpálni kezdett az oldalakat nézegetve.

Végül is ez egy gyerekeknek szánt könyv, legigazabb kritikát tőlük kaphatunk. Panni lányom pedig a könyv szempontjából a legfiatalabb korosztályt képviseli, aki már verbális visszajelzést tud adni. (Már a maga módján ami a verbálist illeti.)

Azt olvastam Tracy Hogg (A Suttogó titka I.) könyvében, hogy a kisbabákat teljesen feleslegesen terheljük le színes, habos, plüss figurákkal, élénk színű képekkel, zenélő, forgó lógókkal a fejük fölött. A legjobb az lenne, ha fognánk egy fehér lapot és húznánk rá pár eltérő vastagságú párhuzamos vonalat fekete színnel. Ez tökéletesen kielégíti egy csecsemő vizuális befogadóképességét. Eszerint elég, ha pár vonalkódot felragasztunk a kiságy rácsaira :)

Érleltem kicsit ezt a könyvet, és arra jutottam, ha patadobogást hallok, akkor azok biztosan lovak és nem zebrák. Egy pont egy görbe és egy egyenes vonal, na meg egy kis képzelőerő segítségével nagyon is sokoldalúan leképezhető a környezetünk. A gyerekrajzok sem kombinálják túl a világot, egy házikó négyszögből és a tetején egy háromszögből áll. Idővel kerül rá kémény, ablak, ajtó stb, de semmi esetre sem egy méretarányos építészeti tervrajz, ennek ellenére tudjuk, hogy az egy ház.

Amikor az előttük lévő, 3 dimenziós alma a papíron látott ütődött 2 dimenziós kis karikából is alma lesz a szimbolizmus beteljesül és idővel kiteljesedik.

A könyv több sajátosságot is hordoz. A története gyakorlatilag keretbe foglalja a mondanivalót. Még a cím előtt felhívja a figyelmet, hogy: A könyvben szereplő üres oldalak rád várnak, rajzold teli őket saját ötleteiddel! Arra buzdít, hogy légy kreatív és alkoss a könyvbe. (Ez egy olyan múzeum, ahol megsimogathatóak a dinoszauruszok. Ikea hangulata van.) Személy szerint egyelőre még nem engedem a saját lányomnak, mert ő nagy lelkesedéssel esne neki, de utána megállíthatatlan lenne és minden mesekönyvét átkomponálná. Ő még kicsi hozzá, de el tudom képzelni mekkora élmény lehet ez egy nagyobb gyerek számára, aki már megérti, hogy itt és most átlépheti a határokat.

A keret másik oldalát az a szöveg adja a kötet végén, ahol magyarázatot talál, aki még mindig kicsit ámulva bámulna a könyv láttán. Nem kizárt, hogy a könyv ötletében szerepet játszott a szerzőnél egy korábbi kis herceg élmény, (Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg) aminek akarva, vagy akaratlanul de emléket állít a könyv ajánlója, Szarvas Ildikó. Miért kalap a kalap, és miért nem egy elefántot emésztő kígyó? Először nézegetve a csigánál ez jutott eszembe.

A méretarányos alakzatok egymáshoz viszonyított helyzetéből az egész világ leképezhető az egyszerűtől (bolha, giliszta) a bonyolultabb cselekvésekig, mint a kacsintás, vagy fogalomig, mint a félszemű(ség). Ez most nekem a második mesekönyv, ahol nem kerülik a szemérem témát (mell). (ld. Emberke színe) A világ nem csak játék és mese, így helyet kapott a könyvben komolyabb témaként a sír is.

A személyes kedvencem a kalóz és a kacsintás, a hidat pedig még mindig nem igazán látom. Az olvasni nem tudó gyerekeknek ötletes és hasznos kitalálósdi, és ha a szülők se látnák a nyilvánvalót ;) akkor a rajzokat egyszavas magyarázat egészíti ki.

A könyv ötletességéhez nem fér kétség, amit az idei (2011) Aranyvackor pályázat a második helyezéssel jutalmazott, a kiadójának pedig különdíjasa lett.

CSIMOTA, 2011

21 oldal, 1890 Forint

régi mese új köntösben

2011-09-28T13:11:00.001+02:00

Benedek Elek:

A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

illusztrátor: Rippl Renáta

A munkásságát nézve vitatott Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvében azt állítja, hogy a felnőtt fejjel ijesztőnek ható mesék, amiktől azt gondoljuk meg kellene védenünk a gyerekeinket, egyáltalán nem olyan ijesztőek számukra, hiszen a saját tapasztalataiknak megfelelően képzelik el, dolgozzák fel, így a vasorrú bába, vagy a gonosz mostoha nem lesz számukra olyan ijesztő, mintha azt valaki más fantáziájának megfilmesítéseként látnák.

Ez egy logikus gondolatmenet, ami miatt azt gondolom, hogy nagyon fontos milyen képi világuk van a mesekönyveknek, amiket a gyerekeknek felolvasunk, a kezükbe adunk.

Mindenkinek mások az elvárásai egy jó mesekönyvvel szemben. Az enyém az, hogy egy érdekes, jól megírt történetet igényes és szemet gyönyörködtető illusztrációk kísérjenek.

A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatának eddigi utolsó kötete egy klasszikus mesét adott újra közre, Rippl Renáta, nagyon szerethető illusztrációival.

Szeretem Benedek Elek meséit, a bőröm alatt laknak gyerekkorom óta. Olyan sodró lendülete van a szövegeinek, szinte énekelhetőek a mesei fordulatok: „Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a lány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem... ”

Lelkesítő, amikor úgy van megfogalmazva egy mese, hogy felolvasás közben kicsit sem akarom cifrázni az én királylányomnak:

„– Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony,
adj két csókot, s legyen a tied az aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony
megcsókolta az inast, s szaladott vissza a szobájába.”

„Kimennek a városból nagy búsan, de mit mondok, csak
a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt az öröme.
Világért meg nem mondta volna, hogy ki s mi ő, úgy mentek,
mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak
az inassá lett királyfi városába.”

Ez a szöveg egészen megelevenedik a ma már némi magyarázatra szoruló, néha archaikus szóhasználattal, szobaleány, szaladott, aranyguzsaly csak erősítik a mese mondandóját.

Itt jön az én fekete levesem. Egyfelől érzem, hogy ez a mese a bátorságról, furfangról, kitartásról szól. A csúnya királyfi megmássza az előtte tornyosuló hegyet, nem fordul vissza és beteljesíti legnagyobb vágyát, elnyeri a szép királykisasszony kezét. Míg a királylány, aki szép volt, mint az égen ragyogó csillag kicsit felszínes, aki megvásárolható csecsebecsékkel, de aztán őszintén beleszeret a királyfiba.

Egy pillanatra boldog volt, de aztán elszomorodik, mikor az apja haragjában elkergette a palotából, mikor meglátta, hogy egy csúnya legényt csókol. Az öröme csak akkor tért vissza, amikor a legény királyi ruhában leleplezi magát.

Mindeközben a mellékszálon az odaadó szobaleány mindent a királykisasszonynak ad át, és csak a tükröbe néz bele. Nem tudom mi vezette Rippl Renáta ceruzáját, de azzal, hogy az utolsó oldalon a szobaleánynak jut a mátka csokor, kiegyensúlyozta az igazságérzetemet.

Nem arról van szó, hogy ne szeretném ezt a mesét és ízekre akarnám szedni, csak már nem emlékszem arra a régi, gyerekkori érzésre. Felnőttként pedig bevillan a Makrancos hölgy, (Shakespeare) akit férje szelídít szerelmes asszonnyá, vagy Benedek, aki a királyfi, de a királyleány inkább Hero, nem pedig Beatrice (Shakespeare: Sok hűhó semmiért).

Mindezek ellenére az a szép ebben, hogy felolvasás közben mégsem utóbbiak jutnak eszembe, hanem a mesei értékek, amivel könnyen azonosulhatnak a gyerekek (felnőttek). Az üzenete viszont egyetemes akárhonnan – gyerekszemmel, felnőtt fejjel – is nézem. A kitartás mindig eredményhez vezet.

A népies hangvételű elbeszélést Rippl Renáta nagyon finoman ötvözi a modern elemekkel. Megjelennek a magyar népi motívumok, de nincsenek túldíszítve az oldalak és figurák, amit a semleges háttér biztosít. Az oldalpárok egyensúlyban viszik a történetet a hozzá illő illusztrációval. Számomra ez megint egy olyan mesekönyv, aminek a képeivel szívesen díszíteném a gyerekszoba falát.

Tetszenek ezek a tömzsi kis alakok, a textilminták és a királylány hosszú-hosszú kifutó haja. A kerek formák boldogságot sugároznak felém.

Úgy látom az utóbbi időben népszerű a kollázs-és montázs-technika. Jó látni, amikor sikerül megtalálni a grafikai megoldásokkal az egyensúlyt és ilyen nagyszerű könyvek születnek belőlük.

”Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába,
s még aznap lett nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom.

Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.”

CSIMOTA, 2011

23 oldal, 2200 Ft

united colors of Csimota

2011-07-19T07:22:00.003+02:00

Böszörményi Gyula:
Emberke színe

illusztrálta: Agócs Írisz

A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatának számomra harmadik kötete sem okozott csalódást. Böszörményi Gyula kedves szövege és Agócs Írisz bárhol felismerhető stílusában készült szerethető képi világa ismét egy mássággal foglalkozó témát boncolgat és tár a gyerekek elé.

Ezúttal úgy érzem a bajok legősibb eredetéhez nyúlnak és egy nem nevesített teremtéstörténeten keresztül mutatják be az emberiség elsődleges, látható különbségét. Az emberek színét.

A történetben Ég Atyácska és Hold Anyó a teremtő szülők, akik unatkozó mindenségként nagy fába vágják a fejszéjüket és megalkotják a legnagyobb játszóterüket, a világot. „Kettejük keze gyúrta golyóvá a Napot, a Földet, s a többi égitestet. Ujjaik mélyítették a tengerek, tavak, folyók medrét, halmozták egymásra a hegyeket. Tenyerük lapította a síkságokat, pusztákat, sivatagokat. Varázsszavuk csalta elő a földből a növényeket, énekelt rájuk lombot-levelet, s bontotta ki a virágok szirmát. Végül közösen találták ki mind az állatok fülét, farkát, patáját, agyarát, ormányát, szárnyát, uszonyát – melyiknek mire volt szüksége.”

Az első emberpár születéséről különböző teremtéstörténetek máshogy emlékeznek meg. Úgy érzem itt leginkább Mózes Első könyve, vagyis az Ószövetségi leírás dominál. Sok vicc is született már a férfi és nő teremtéséről. Ez a gyerekek számára írt is hordoz magában némi fricskát. Ég Atyácska a férfit teremti meg először, a nőt majd annak képére és annak a hibáinak a kiküszöbölésével, tökéletesebbre. „Előbb a férfit gyúrtam össze; ő hever most itt, az asztalon. A nővel még várok, mert előbb látni akarom, mit rontottam el elsőre, s akkor majd azt jobban csinálom nála.” A történet folytatásában már nem tesz különbséget a szerző és a címhez híven emberről beszél, aki viszont végig a férfi formájában van ábrázolva. Esküszöm, ez részemről nem valami női sérelem, hiszen rögtön az első oldalon végigsimogatta a lelkemet, a férfi szerző. Csak egy észrevétel.

A történet viszont nem erről szól, hanem a bőrszínről, ami megkülönböztet minket.

Valóban? A színünk elárulhatja honnan jöttünk. A világ kezdetén az emberek még nem vándoroltak és keveredtek annyira, mint ma. Ezért nem is tudhattuk, hogy rajtunk kívül létezik másmilyen ember is, mint mi. A felismerés, hogy olyan mint mi, de mégis más, félelmet és bizalmatlanságot szül, ami a bajokhoz vezet.

Ezt a gondolatot előzi meg a könyv. Ég Atyácska és Hold Anyó szeretettel alkotják meg az embereket, akiket különbözőre teremtenek, hogy színesebb, érdekesebb legyen a világ. Hold Anyó viszont már a legelején felismeri, hogy milyen veszélyeket hordozhat a sokszínűség. Ég Atyácska biblikus csapásokkal fenyegeti meg az emberiséget, ha egymás ellen fordulnak. Ezt viszont nem szemtől szembe teszi, – talán ezt kellett volna neki – hanem csak kilátásba helyezi, mert azt hiszem hinni akar az emberi jóságban és szeretetben, ami végső soron belőle fakad.

Számomra ezt az igazságot hordozza a mese, és bízom benne képes vagyok úgy mesélni, hogy ezt is átadjam, amellett, amit még a gyerekek képesek felfedezni benne.

A szöveg és a hozzájuk tartozó illusztrációk oldalpáronként egy szövegoldal és egy képoldalként vannak rendezve.

Az első képen Ég Atyácska egy felhőben materializálódik, ahogy éppen az embert formázza. Az emberke színe cím és játékos fricskáival maga a könyv is számomra egy kis utalás Az emberke tragédiája című karinthyságra. (Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája – Így írtok ti; Madách Imre: Az ember tragédiája című drámai költeményének átirata.)

A második oldalpáron egy kis részlet látható a teremtett világ sokféleségéről. Háttérben a természettel bemutatkozik nekünk az állatvilág sokszínűsége. A hosszú nyakú zsiráf, hatalmas elefánt, keménykötésű orrszarvú. A levegőt a madarak és pillangók, a vizeket a pingvin és a teknős képviselik. (Na persze a pingvin is madár, különös formájú, vízi madár.)

A harmadik képen egy békés pillanatban együtt látható a férfi és a nő egy teliholdas éjszakán, ahogy Hold Anyó kedvesen rájuk mosolyog. Ezzel szemben a következő kép már nem túl békés, töri a hangulatot és mosolyt csal az arcomra, ahogy az ember pucéran rohan egy békés arcú vadkan elől.

Hasonlóan jó humorra utal, ahogy Ég Atyácska elképzeli az ember sokszínűségét és tarkára pöttyözné. Ez egy jó fordulat a szövegben, Agócs Írisz pedig kedvesen csapta le ezt a labdát az értetlenkedően felfele néző figurájával.

Tetszik, ahogy a nemiség megjelenik, de nem hivalkodó és sértő, viszont nem is igyekszik takargatni a pőreséget.

A tördelés nagyobb kihívás, mint azt első ránézésre gondolnánk. Kíváncsi lennék, hogy ebben az esetben hogyan történt: a tördelt szöveghez készített az illusztrátor képeket, vagy a történethez? Nagyon jól passzolnak egymáshoz, de a 16. oldalon csúcsosodik ki, ahol az öt különböző emberi alapszín egy oldalra került, tökéletesen és ötletesen párosítva az illusztrációval.

A könyv pasztell földszínei akvarell technikával adnak képi világot a történet mellé. Bár a befejezés nem egészen boldog, azért a könyv hangulata reményt ad a bizakodásra, hogy ez jól is elsülhet.

U.i.: Sajnos a felnőttek nehezen befolyásolhatóak, de a gyerekeknek nem okoz problémát a más bőrszín elfogadása, hacsak nem ültetik azt el bennük.

A lányom másod-unokatestvérei gyönyörű és eleven félvér gyerekek. Az édesapjuk a gyermekorvosunk otthon. Egy alkalommal, mikor magához ölelte Pannit ő megnyalta, aztán rámosolygott. Belemagyarázhatok bármit, vagy lehet az, ami. Egy csodálatos barátság kezdete... :)

CSIMOTA. 2009

22 oldal, 2200 Ft

állati mesék

2011-07-15T15:45:00.001+02:00

Ljudmila Ulickaja:

Történetek állatokról és emberekről

illusztrálta: Lakatos István

Történetek, amelyek klasszul végződnek.

Ulickaja kortárs, orosz és felnőtt író. Nem ez az egyetlen mesepróbálkozása, de az első amit eddig olvastam. Nem vagyok meggyőződve, hogy nem felnőtteknek írt mese. Ha gyerekeknek, akkor az orosz gyerekeket nem ismerve azt kell gondoljam nagyon mások lehetnek, mint a mieink. Sokkal érettebbek, irodalmilag és érzelmileg a a csúcson pörögnek valami gigászi fantáziamagaslatokban. Na, de ez kizárt. A mi gyerekeink a mi gyerekeink és ettől máris pár centivel magasabbak. Részemről ez egy felnőtt mesekönyv, annak viszont nagyon jó. Szórakoztató, kicsit keserédes, van humora és megmozgatja a lappangó gyermekkori fantáziát.

Három különálló történet került ebbe a kötetbe. A könyv címe pontos, de az a kis és nagyon is okkal van megdöntve, bár egészen pontos akkor lenne a cím, ha úgy szólna: Történetek állatokról és emberekről, meg egy növényról. A történetek elsősorban állatokról, de emberekről is szólnak. Az állatok emberi tulajdonságokkal bírnak, egy közös nyelven kommunikálnak, egy dimenzióban élnek.
Az első pillanatban ez szokatlanul hatott rám, mert olyan már volt, hogy a róka beszélt a varjúval, hogy a farkas megvezette Piroskát, de vagy emberi tulajdonsággal felruházott állatok voltak az állati tápláléklánc szerint besorolva, vagy hiába beszéltek közös nyelvet az ember ember volt, az állat meg állat. Na itt teljes a káosz, és nagyon jót tesz neki.

Az első történetben Ulickaja hősnője a Magányos Egér, aki egy gyűjtögető típus, és ennek megfelelően rendszerető is. Imádni valóan rendszerezi egy hatalmas szúrágta fiókos szekrénybe az egész életét, ahova hívatlanul beköltözik Fegya, a kéményseprő. Az egér hatalmas, Fegya pedig emberformájú, és pici. A magányos Egér nemcsak magányos, hanem félénk is és azt a csótánytanácsot kapja, hogy vegyen egy macskát, aki majd megoldja a problémát. A dolgok egészen a végletekig feszülnek, ahogy Ignáciusz a macska beköltözik és megismerkedik Fegyával, a vége mégis az, hogy a Magányos egér nem lesz többé magányos már.

Lakatos István illusztrációi lenyűgözőek. A mesékből adódóan kicsit morbid. A sötétebb pasztellszínek ennek meg is felelnek. Az akvarell technika is jól illik a stílushoz. Tetszik ez a mesésen realisztikus, ötletes ábrázolás.
Az egész kötetnek eltaláltak az arányai, színei és tipográfiája. Az teljes borító egy egész kép, ami összefogja az összes történetet, és aminek kellő komolyságot tud adni a kemény táblás cérnakötés.

A második történet nagyon találóan túloz és karikíroz három véletlenül családdá kovácsolódott jellemet. A kíváncsi csikót, Zellőt, aki cirkuszi ló szeretne lenni. Semmit nem tud, csak első lábakon járni, egy kicsit furulyázni, és ahhoz képest, hogy ló meghatóan szépen énekelni. Na, de ez semmi.
Aki az anyaszerepet tölthetné be a véletlen családban igazi klisé nevet kapott, ő Kedves. Maga a világfájdalom. Könnyebb lenne nem szeretni, de a történet hősei szeretik, ezért elviselik, sőt igyekeznek is és pont.
Kalácsov pedig mérhetetlen türelemmel és szeretettel tartja össze a triót,. Ha kell polcot szerel az új lakás falára, hogy legyen mire hajtania Kedvesnek a fejét párnástul, ha megpihenne.
Zellő őszinte fiatalsága egy mindannyiuk számára kényelmes és szerethető pályára tereli az életüket, amelyben mindenki jól érezheti magát!

Az utolsó történetben az embereket csak emlegetik, akik elhagyják a jelentéktelennek tűnő dolgokat. Itt ismerkedhetünk meg a nagyon okos, Vászjával, az ezerjófűvel, aki magányában megtanult olvasni a mellette felejtett lexikonból. Hozzá szegődik Antverpen a veréb, aki hordoz egy kis anderseni hangulatot szerintem, de aztán megembereli (verebeli) magát és hősi átalakuláson megy keresztül, ahogy a hányatott sorsú Mihéjev macska is, aki szintén ebben a kommunában talál otthonra Marija Szemjonovna százlábúval együtt.

Ezekben a mesékben mindenkinek – a maga nemében – emberfeletti próbák elé kell kiállnia, és megküzdenie, a boldogságért. Mindhárom történet a családról a barátságról és a feltételek nélküli összetartásról szól. A nevek hangzása nekem egy plusz romantikát adott. Gondolom a közös olvasztótégely hangulat miatt.
Ulickaja nagy mesélő, nálam marad a kedvenc fiókban.

MAGVETŐ, 2009
75 oldal, 2490 Ft

aludj jól gyermekem

2011-07-13T13:48:00.005+02:00

dr. Eduard Estivill, Sylvia de Béjar:

Aludj jól, gyermekem!

Alvásról lesz szó. Alapvetően egy könyvről írok most, mégsem tehetem anélkül, hogy ne írnék másokról is, akik szintén foglalkoznak a gyerekek alvásával.

Hallottam erről a könyvről hideget, meleget is, mielőtt hozzájutottam volna. Nagyon sajnálom, hogy csak kölcsön könyv, mert nem kapható, ahogy látom. A borító egy figyelemfelkeltő piros pöttyben azt hirdeti magáról, hogy Európa sikerkönyve az alvászavarok megoldására. Ha elfogadunk bizonyos tényezőket, mint pl. azt, hogy az alvás tanulandó és nem ösztönös cselekedet, akkor azt gondolom, hogy közel járnak hozzá.

Az én személyes véleményem abból az elképzelésből indul ki, hogy a kipihent szülő a nyugodt szülő, a nyugodt szülőnek pedig nyugodt a gyereke is, aki képes pihenni.

Elaludni nem nem nehéz, az szerintem a könyv ellenére is, egy ösztönös cselekvés, mert ha hulla fáradtak vagyunk, függetlenül attól, hányszor esünk át a holtponton, végül kidőlünk. A babák, és gyerekek is. Az viszont már más kérdés, hogy az alvásból mennyi időt töltünk aktív pihenéssel, regenerálódással.

Ez a könyv a függelékkel együtt nyolc fejezetben nagyon érthetően a végletekig lebutított, de nem leereszkedő formában magyarázza el az elméletét, és annak a gyakorlatba való átültetését. Azt, hogyan tanítsuk meg egyedül elaludni és aludni a gyerekeinket. Helyenként, amikor kérdések, kételyek merültek fel bennem a módszerrel kapcsolatban azonnal választ kaptam. A könyvet a megjelenés előtt a szerzőpáros odaadta több szülőnek, hogy teszteljék és jegyzeteljenek olvasáskor, így nem majd visszatérnek, hanem ott helyben varrnak gombot minden felmerülő kérdésre, ami nagyon jó.

A könyvhöz képest hosszúra sikerült bevezetőt érdemes figyelmesen végigolvasni. Akinek alszik a gyereke és nincsenek problémái, eleve nem olvas ilyen könyveket, akinek nem alszik, azt meg kétlem, hogy vigasztalná mások küszködése, mégis találkozhatunk pont olyan problémával, mint a mienk és máris kapaszkodóra találtunk.

A családmodellek nagyon 21. századiak, nem túl rokonszenves felfogás számomra, mint ahogy a Pepito/Martita példák is zavartak úgy a könyv feléig, amikor is vagy kevesebb lett belőlük, vagy megszoktam.

Azért tartom rossznak a dolgozó családmodellre kiélezni egy könyvet, mert a szemellenzős kötődő nevelés hívei azt gondolhatják, az ő gyerekükkel semmi baj, hiszen teljesen más életvitelt élnek, ezért esetleg nem figyelnek oda egy felnőttkorra is kiható problémára. Mindezek ellenére a szerzők odafigyeltek, hogy megemlítsék az olyan családmodelleket, ahol a legszűkebb családhoz napi rendszerességgel tartozik más is, mint pl. nagyszülő, gyerekcsősz, mert ez befolyásolhatja a módszer sikerességét.

A húgom beszélt egy könyvről (sajnos nem emlékszem a címére és a módszert sem ismerem), de megragadt bennem egy történet, amit mesélt belőle. Az apuka csináltatott egy három méter széles ágyat, hogy az egész család elférjen benne mondván, a gyerekek olyan hamar felnőnek és igazán nem jellemző, hogy egy kamasz gyerek a szülei ágyában aludjon később. Ezt alá kell írnom. Nagyon szeretem a lányom puha kis lélegzetét ölelgetni alvás közben, de nagyon szeretek egy ceruzabélnél nagyobb helyen is aludni, pedig ha nem is három méter széles az ágyunk, azért nem is keskeny. Ez itt a dilemma!

Mivel nincs két egyforma gyerek, ezt a könyv is hangsúlyozza, ami beválik az egyik gyereknél, az nem feltétlenül sikeres a másiknál. Ezt a nevelési tanácsadók 90% többször is kiemeli. Vajon azért, hogy lefedjék magukat, ha valakinek nem válik be a módszerük, oh én biztos a maradék x százalékba tartozom, vagy tényleg fontos, mert vannak szülők, akik azt hiszik, hogy kottából lehet gyereket nevelni?

A módszer alkalmazásakor vadabbnál vadabb példákkal is előállnak, mint mondjuk tévé a gyerekszobába. na nem követendőként, de mégis egy lehetséges útként és ha élek a gyanúval, hogy vannak szülők, akik kész használati utasítást várnak a gyerekükhöz, mintha csak egy ikeás szekrényt kellene összeállítaniuk, akkor félek, hogy az egészből azt hallják meg, hogy tegyünk egy tévét a gyerek szobájába és minden gondunk megoldva.

Mielőtt túlságosan bő lére ereszteném, rátérek pár lényegi kérdésre.

A szerzők azt mondják, hogy teremtsünk nyugodt környezetet a gyerek számára, sötétítsünk be. Egy ismerős házaspár ezt annyira komolyan vette, hogy a nyaralásukat meg kellett szakítaniuk, mert a választott helyen nem volt sötétítő, a gyerekek nem aludtak, ők meg pár nap alatt kikészültek.

Ugyanakkor nem kell teljesen elnémítani a környezetet, hogy a gyerek megszokja az élet zajlik körülötte, míg ő alszik. Ez egyrészt jó neki, mert a hirtelen csönd nem ijeszti meg, másrészt nem okoz külön gondot a szülőknek, hogy kikapcsolják magukat, míg a gyerek el nem alszik.

Nagyon fontos felállítani egy ritmust. Most megint egy másik könyvet citálok példának, (de ezt olvastam :) a szintén sokat vitatott Tracy Hogg – Melinda Blau: A suttogó titkai címűt, amiben szintén azt hangsúlyozzák, hogy legyen a gyereknek napirendje. Azért vannak ellenzői, mert pl. ezt a részt azzal utasítják el, hogy a szülőnek kell az újszülötthöz alkalmazkodnia, nem várhatjuk el fordítva egy most született babától. Ez szerintem is így helyes, de erre van egyszerű kompromisszum. A gyereknek legyen napirendje az én véleményem szerint, de állítsa be ő maga. Aztán a szülő legyen abban következetes, és ahogy nő a gyerek, finoman igazítsa a magáéhoz.

A ritmus a hordozott babáknál is kialakul, akik kicsi korukban látszólag egész nap alszanak, – valójában figyelnek, tanulnak szó szerint a szülő nézőpontjából tapasztalják és szívják magukba a világot – éjszakánként mégis teljes nyugalomban zuhannak álomba. Ennek az az oka, hogy napközben adott esetben az édesanyjukra kötve folyamatosan ingereknek vannak kitéve és ha elfáradnak, alszanak, akkor az egy aktív pihenés. Az anya minden mozdulatára reagálnak az izmaikkal. Világosban vannak, nappali zajokkal körülvéve, míg este teljesen nyugalmi állapotban sötétben, esti zajokkal teli, halkabb környezetben képesek teljesen kikapcsolni, olyankor úgy alszanak, ahogy aludniuk kell. Az az igai pihentető alvás számukra is. Ezt a lányommal közös tapasztalatunkkal is alátámasztom.

Ez a könyv azt írja, hogy a gyerek sírni fog és nekünk a gyermeküket alvásra tanító szülőknek ezt hagynunk kell és állnunk a sarat. Ebből megint csak sokan azt hallják meg, hogy milyen kegyetlen ez a módszer, hagyjam sírni a gyerekemet? Ennél a pontnál én is megremegtem, de ahogy korábban említettem, rögtön jött is a válasz. A szülő ismeri a gyerek sírását és tudja mikor miért sír. Ezt igaznak fogadom el. Ha a gyereknek van napirendje, még azok a szülők is képesek megkülönböztetni a máshogy még nem kommunikáló gyermekük sírását, akik ebben teljesen elveszettnek érzik magukat, ahogy a Suttogó is írja. Miért? Ha kizárjuk, hogy éhes, szomjas, fáj valamije, tele a pelus, akkor unatkozik, fáradt, társaságra vágyik, fázik, melege van. Ezzel ha jól tippelem ki is fújt a lista. Esetleg fél, bár szerintem a félelem egy tanult magatartás, és egy gyerek nem azért ijed meg egy horrorfilmes malacvonyítós hangtól, mert őt a hideg rázza ki, hanem mert észleli a környezete reakcióit. (A lányom azokon a részeken nevet a Verdákon, ahol az apjával mi mosolyogni szoktunk. Erősen kétlem, hogy érti a Tilos az Á is poént.)

Így míg azt gondolom, hogy sírni hagyni egy kicsi babát, azt az üzenetet közvetítem, hogy az időtlen mostban hagyom magára, ahogy Liedloff írja, addig egy nagyobb gyereknél, már látom, hogy mennyire profi kis színész. Éppen ezért én egy egészen pici babánál nem tudnám nyugodt szívvel alkalmazni ezt a módszert, pedig a sikeresség lényege, hogy elsőnek mi magunk vagyunk egészen biztosak benne, addig egy nagyobb, másfél-két éves gyereknél nem okoz gondot, hogy egy hétig hallgassam a sírását pláne, ha ezzel valóban megtanítom elaludni. A szerzők szerint öt éves korig könnyedén elsajátítja a gyerek ezzel a rendszerrel az egyedül elalvást. A könyv módszerét, amit már sokszor emlegettem, de egyszer sem konkretizáltam, okkal amúgy, én a Nincs több mumus ( dr. Jeffrey L. Brown – Julie Davis) módszerrel ötvözöm. Igazság szerint sikerrel, bár nálunk nem magával az alvással van a gond, vagy az elalvással, hanem az idő beállításával, amire szintén jó tippeket ad a könyv. Az aludj jól gyermekem! című könyv is alkalmazza ezt a módszert, csak nem térnek ki rá, hogy megmagyarázzák a mibenlétét.

Hogy mi is a tárgyalt a módszer? Tulajdonképpen egy fix forgatókönyv szerinti következetesség. Hogy miért nem írom le konkrétan, megspórolva a könyv elolvasását? Mert egyrészt ez egy vékonyka kis könyv, másrészt a szerzők hangsúlyozzák, hogy mindkét szülő figyelmesen olvassa el és teljesen ugyanúgy alkalmazzák, hogy ne zavarják össze agyereket, mivel most kondicionálnunk kell.

Szerintem ez egy jó és hasznos könyv, nem tudom valóban a legjobb-e, de tény, hogy működik és más jobbat még nem olvastam csak olyant, amivel szívesen kiegészítem.

MARFA-MEDITERÁN, 1999

127 oldal, 880 Ft

az olvasásás első hete

2011-07-10T14:49:00.002+02:00

Jorge Amado:

Holt tenger

Egészen Agatha Christies környezetben éltem, mikor az olvasással kezdtem ismerkedni, nem korábban, mint muszáj lett volna. Elsőben. A koloniál forgóajtós könyvespolc, ami egy szobát rejtett maga mögött viszont hatalmas volt, több száz, ezer kötettel. Emlékszem, akkor úgy gondoltam, hogy ott van a világ összes könyve. Voltak pofátlanul kitüremkedők lektűrök a színes gerinceikkel, és csendesen lapulók is, mint Jorge Amado Holt tengere.

Annak ellenére, hogy ez a brazíliai utazás Jorge Amado egyik legnépszerűbb könyve, azt tapasztaltam, hogy a molyon a méltánytalanul elfeledettek között van, ezért szeretném egy kicsit leporolni.

Emlékszem hol volt a polcon, de nem akkor olvastam el, hanem évekkel később a költözés után emeltem le a fehér ikeás könyvespolcról, egy Bp-Pécs-Bp vonatút előtt gondolván, hogy a könyvben két regény van, egy oda, egy vissza. Nagyzolás, mert közel 600 oldalas a két regény együtt, az út meg a helyi közlekedésekkel együtt körülbelül 9 óra és szeretek elrágódni a történeteken.

Az volt a minimum, amit vártam a könyvtől, ha nem is jó, legalább elaltat és kitörölhetem az unalmas utazást a napomból. Tulajdonképpen sikerült neki, de nem várt módon. A Holt tenger egészen lebilincselt. Egy számomra teljesen ismeretlen közegbe csöppentem. Az emberek nem európaiak, a könyv stílusa messze nem az az európai bizonyosság szagú, nincsenek felöltözve, nincsenek etikettek, de vannak babonák, szokások, szerelmek. Nem emlékszem kristálytisztán, de még érzem a hangulatát és most, hogy leemeltem a könyvet, próbálom felidézni, újra a vonaton ülök és kiráz a libabőr.

Az életet a tenger és Jemanzsá isten irányítja, aki nem is lehet más, csak nő. Az ölelő, az adakozó, a szerető, és barát, aki büntet és elvesz, a nő, anya, egy utolsó szajha és a legszebb szerelem egyben. Ez egy felkavaróan érzéki történet, egy távoli kultúrából. Voltaképpen egy tragédia, de egy elkerülhetetlen sorstörténet, aminek nem is lehet boldog vége. A boldogság viszont mindenkinek más, mert végig ott lebeg, hogy „édes a halál a tengeren...”. A szárazföldi embereknek felfoghatatlan, hogy mi az az erő, ami magához vonzza a tengerészeket minden veszélyével és szépségével együtt. Végig van egy lüktetése, ami a tengerre hullámaira fekszik.

A brazil kultúrát ismerve ez nem véletlen. Minél szegényebb egy nemzet, annál gazdagabbak a hagyományaik és zenei szokásaik. Ez minden ízében meg is jelenik a történetben. A könyvet végig énekelik. Nem kell megijedni, nem egy musical, csak valahogy olyan, mintha a könyvhöz zenei melléklet is járna. Beépített tengerzúgás.

KOSSUTH, 1976

259 oldal, 50 Ft

újratöltve

2011-07-05T08:28:00.001+02:00

Christopher Moor:

Biff evangéliuma

Érett humorú kamaszoknak és nevetni vágyó szüleiknek.

Ez volna a szerző munkásságának eddigi csúcsa. Sajnálom Chris, de ez van. Azóta csak rámásolják minden könyvedre az ezért kapott elismerő kritikákat a prominens lapoktól. Erre viszont tényleg igaz, hogy „Vonnegut és Duglas Adams legjobb pillanatait idézi.”

Jézussal kapcsolatban már viszonylag korán okosak vagyunk. A karácsonyfa (pogány eredetű népszokás) alá sokan odateszik a jászolt, amihez különböző rítusok tartoznak még. Aztán kinek hogy hozza a sorsa, vagy jár valamilyen hitoktatásra, vagy nem, de az biztos, hogy megismeri Jézus születését, tanításait, a megváltó keresztre feszítés történetét. Igen ám, de van ott egy igen hosszú homályos folt. Hogy megváltó-e, azt ki-ki döntse el hite szerint, de, hogy megszületett az biztos. Ott van az a nagyjából három év a hókuszpókusszal, de mi van a köztes harmincban?

Moore arra vállalkozik, hogy ezt a meg nem kérdőjelezett időszakot bemutassa a maga humoros, abszurd módján. Keveri a vallásokat is benne, amiket mellesleg annyira jól fon egymásba, hogy már tényleg hihető, de ami biztos, hogy nem a különbözőségekre hegyezi ki a történetet, hanem érthetően mutatja be a vallások közötti azonosságot, eredeti stílusával.

Ami azért fontos, mert abban sokan egyetértenek, akik különböző felekezetekhez és vallásokhoz tartoznak, hogy voltaképpen ugyanabban az istenben hiszünk másképpen. Kifejezetten üdítő és a maga bizarr humorával nagyon szórakoztató arról olvasni, hogyan lássuk meg a jót.

A könyv egy nagyon élvezetes fantazmagória. Nem hívja fel a figyelmet olyan biblikus tévedésekre, amikről volt alkalmam egy nagyon érdekes előadást meghallgatni Pécsett, hogy pl. Júdás jelleme a legszilárdabb az összes apostol közül, hisz csak neki volt elég ereje elárulni Jézust, hogy megválthassa az emberiséget. József szinte kizárt, hogy ács lett volna, hiszen fa nem nőtt annyi Galileában, ami ezt indokolná, sokkal valószínűbb, hogy házakkal foglalkozott, de mint kőműves. Ha ragaszkodnánk a fához, akkor viszont odább kellene helyeznünk Jézus nevelkedésének helyszínét a Földközi-tengerhez, mert akkor viszont hajókat készíthetett, de mivel Názáret messze van egy hajókészítőnek a tengertől, így vagy választunk egy igazat, vagy marad a Bibliai emlékezet.

Moore nyerő koncepcióra fogadott, hiszen a világ legsikeresebb bestselleréből merített ihletet.

A mai napig a legnagyobb példányszámban eladott könyv, a maga 6 milliárd példányával, de nem csak ezt a csúcsot tartja. Az eddigi fordítások számát csak megbecsülni tudjuk, hiszen a reformáció és a könyvnyomtatás hatalmas lendületet adott az elterjedésének. Egyes fejezeteit közel 2500 nyelvre (nyelvjárásra) fordították le, míg a teljes Bibliát nagyjából 500 nyelven olvashatjuk.

A Biblia szó az ógörög eredetű biblion szóból ered, és könyveket jelent. Nem a mai könyveket, fűzve, gerinccel, hanem azokat a tekercseket, melyek az ókorban az emberi tudást örökítették meg. A Krisztus utáni 2. századtól kezdve használják a szentiratok megnevezésére azok, akik hisznek az írás isteni kinyilatkoztatásában.

Na és ki az a Biff? Máté, Márk, János és Lukács mellett, az ötödik evangélista, akit kitöröltek, mert nem elég magasztos a stílusa, túlságosan szókimondó, és a többieknek amúgy sem tetszett, hogy ő Jézus legjobb és legrégibb haverja, még a gyerekkorából. Most viszont feltámasztották az angyalok, hogy végre kitöltsék a homályos részeket és valaki olyan mesélje el a történetet, aki igazán közel állt Jézushoz.

„Sikerült kiosonnom a fürdőszobába annyi időre, hogy pár fejezetet elolvassak az Újszövetségből, amit hozzátoldottak a mi Bibliánkhoz. Ez a Máté nevű, aki tutira nem az a Máté, akit mi ismertünk, elég sok mindent kihagy. Például Jozsua születésétől harminc éves koráig minent!!! Nem csoda, hogy az angyal visszahozott megírni ezt a könyvet. Ez a Máté engem eddig nem is említett, de hát még az elején tartok.”

Biff kicsit olyan, mint Frodó Csavardi Samuja, – bármit megtenne a barátjáért, akinek küldetése van – csak dögösebb és sokkal jobb a humora. Nevezzük szarkazmusnak, hiszen ő találta fel, és jó is benne. Elkíséri Jézust (Juzsuát) az úton, ahol keresi mi is lenne a dolga a Megváltónak, mert az már az elején kiderül, hogy célja van annak, hogy képes feltámasztani a gyíkokat.

Míg Jézus a három királytól (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) tanul egy kis hinduizmust, meg zent és persze Kung-fut, addig Biff beleássa magát a mérgek világába, megtanul nyitott szemmel aludni, és hogy az erotika ki ne maradjon, áttornázza egy indiai prostituálttal a Káma Szutrát.

Amikor az utolsó mondatot leírtam, felötlött bennem, hogy ezek után sok szülő feketelistára teszi ezt a könyvet. Megígérem nem lesz benne semmi olyan és úgy leírva, amit egy mai kamasz ne tudna, vagy értene meg. Állszent dolognak tartanám ezt a részletet elhallgatni, ezért említem meg.

Azt tapasztalom, hogy sokan a felnőttek közül sem ismerik a vallásokat. Nem ez a könyv fogja helyére tenni az esetleges kavarodást, ahhoz máshol kell megtalálni a válaszokat, viszont felkeltheti az érdeklődést irántuk. Messze nem akadémiai stílusban, de őszintén, és eredetien.

Nem tudom, ki hogy van vele, vagy ki mennyire vallja be, de én az izgalmas könyveknek alig bírom kivárni a végét, ezért sokszor elolvasom az utolsó oldalt. Igazán pech, ha csak pár sor. Ezzel hűtöm le a türelmetlenségemet. Ennél a történetnél már az első betűnél tudjuk mi lesz a vége, de emiatt se időnk, se indíttatásunk nincs aggódni, mert a végkifejlettet megelőző mintegy 400 oldal teljesen magába szippant. Kíméletlen, eredeti, letehetetlen, totálisan őrült, burleszk, vad, intelligens, tisztelettudóan tiszteletlen, és egy tuti, könnyesre lehet röhögni magunkat rajta.

Ez a könyv egyformán szórakoztató a fiúk és lányok számára is. „Tele van kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal.” Nem különben örök igazságokkal: „Az ember nem hihet abban, amiben nem hisz.” Komolyra fordítva a szót, Voltaire szavaival fejezném be: „Isten egy komédiás, aki olyan közönségnek játszik, amelyik fél nevetni.”

„Csak, hogy tudjátok, Boldizsárnak nyolc ágyasa volt, a nevük pedig: Örömteli Orgazmus Isteni Táncának Apró Lába, Mennyei Nedvek Hatos Számú Gyönyörű Kapuja, Holdtölte Arany Fényének Kísérője, Takaró Alatt Birkózó Két Kutya Finom Kiválósága, Bensőséges Barátság Három Alagútjának Női Őre, Felhők Mennyei Puhaságának Selyempárnája, Borsóhüvely Kacsaszószban Ropogós Tésztával és Zsu. ”

korábbi zsenge itt is

AGAVE, 2006
440 oldal, 2.480 Ft

könyv az örökbefogadásról

2011-06-30T13:16:00.001+02:00

Töreky Katalin:

Szívünkből születtél – Könyv az örökbefogadásról

Az örökbefogadást nagyon fontos és támogatandó témának tartom, ezért is örülök, hogy gyerekeknek szóló könyv is foglalkozik a témával. Az örömöm viszont felemás, mert a Szívünkből születtél című könyvben egyedül a címe nagyon találó, a tartalom és a formai megjelenés nem nyerte meg a tetszésemet.

Az, hogy a formai megjelenés tetszik, vagy sem, az természetesen szubjektív, és annak ellenére, hogy kifejezetten szeretem a letisztult, geometrikus megjelenést, ennek a könyvnek az illusztrációi a szocializmusban megjelent mesekönyvekre emlékeztet, – nem a szerethetőkre – talán pont ezért nem nőtt hozzám.

Az örökbefogadás sokak számára az egyetlen módja, hogy családot alapíthassanak. Akik kihordhatják a gyermeküket, kilenc különleges hónapot kapnak, hogy felkészüljenek rá. Az édesanya és a babája a fejlődés minden pillanatát megosztja. Az örökbefogadó szülők ugyanúgy készülhetnek babaszobával, játékokkal, mégis azt gondolom, hogy nem ugyanúgy csöppen az életükbe egy gyerek egyik pillanatról a másikra, mint akiknek sajátja születik. Ez hatalmas élmény és változás minden szülő életében.

Ezt a könyvet nem tudom hova tenni. Mesekönyvnek csak úgy? Az illusztrációi és szövegezése alapján azt mondanám 3-4 éves gyerekeknek íródott. Ha örökbefogadó szülő vagyok, az első pillanattól tudatni és erősíteni szeretném a gyermekemben, hogy örökbe fogadtuk? Én azt hiszem nem, míg eszemben sem lenne eltitkolni előtte.

Ha egy nagyobb testvérnek szeretném elmesélni, hogy adott esetben hogyan kerül a családba egy kistestvér, akkor ez a könyv nem erről szól. Ha nagyobb a gyermekünk és könyv segítségével beszélném meg vele az örökbefogadását, nem ezt választanám, mert kicsit együgyű és szerintem nem a lényeget emeli ki.

Apa és anya gyereket szeretne. A zöld autóval elmennek a doktor bácsihoz, aki elmondja, hogy nem lehet nekik, ezért szomorúak. Eddig egyenes a történet. Anya a számítógép segítségével (internet) kideríti, hogyan lehetne kisbabájuk. Örökbefogadással. Itt a könyv átugorja a bürokráciát, apa és anya máris a babaszobát festik pillangósra. Csak a szépre emlékezzünk, a baba érkezése minden nehézséget feledtet? Az persze érthető, hogy egy kisgyereket nem untatnánk a papírozással. Ahogy anya a babaruhákkal készülődik, apa rácsodálkozik, milyen pici is egy baba. Ez még jó sokszor előfordul majd velük. J Egy békés Commodore 64-es stílusú csendélet örökíti meg a boldog várakozást, buborékban a telefonzsinóros babaképpel. Anya és apa igazán környezetvédő, busszal járnak dolgozni, ott kapják a hírt, hogy megszületett a kislányuk, akiért a zöld autóval mennek a kórházba, amit igen részletesen bemutat a könyv egy színskála alapján.

A könyv a szülőanya döntését sem beszéli túl, ami megint érthető, mert nem arról az oldalról szól a könyv, de ha örökbefogadásról akarunk beszélni egy kisgyereknek, szerintem ezt a témát sem kellene átugranunk. Kíváncsi lennék, azok a gyerekek közül, akiknek felolvasták ezt a könyvet, – és a gyerekektől nem szokatlan módon végig kérdezősködik, kommentálják a történeteket, – hányan kérdeztek rá, hogy miért nem az anyukája vitte haza? Ebből következnek is a kérdések: Te nem az anyukám vagy? …

A kisbaba megérkezésével tökéletesre kerekedett a családi album, apa és anya hazavitte Emmát a házukba, ahol Buksi a kutyus és Dönci a cicus már nagyon várták. Emma nagyon boldog volt, szívesen nézegette a falra festett pillangókat, és ahogy telt-múlt az idő, ült, állt és járt. Hipp-hopp egy éves lett, óvodába jár, szépen beszél és nem cumizik. (Mintha a cumizás valami megkülönböztetett hátrány lenne.)

A végén mégis elhangzik a legfontosabb, hogy anyáék milyen nagyon szeretik a kislányukat, és valóban szerencse is kell hozzá, de azzal, hogy úgy fejezik be: „Emma pedig nagyon boldog, hogy hazatalált szerető családjához!” számomra olyan, mintha halmozottan hátrányos lenne és külön hálásnak kellene lennie, amiért hazatalált, mintha elveszett volna, mintha egy kutya lenne. Talán csak szerencsétlen fogalmazás.

Nem tudom pontosan kinek készült ez a könyv, mert ha az örökbefogadott gyerekeknek, akkor a fent említettek miatt én nem ezt hívnám segítségemül adott szituációban, ha pedig csak úgy, akkor anyaként a témát szívesen megismertetem a gyerekemmel, de nem ebben a korában, hanem később, ennél komolyabb formában.

MÓRA, 2011.

24 oldal, 2.390 Ft

pesti séták

2011-06-27T12:29:00.002+02:00

A régi pesti városfal mentén

szerkesztette: Saly Noémi

Novemberben Budapest témájú könyveket ajánlottam a fa alá. Ezek egyike volt a „… Budapest kultúrtörténeti séták néven indított sorozat, aminek az első megjelent kötete az Andrássy út. Bár a témával már foglalkozott a kiadó, ezzel a könyvvel egy maga nemében egyedülálló guide-ot nyújt át. Ez az a könyv Budapestről, amit érdemes lenne idegen nyelveken, a világon mindenhol árulni. Mi viszont azon szerencsések közé tartozunk, akik magyar nyelven is élvezhetjük a teljes út hosszában és környékén, a házról-házra vonuló történelmet, kultúrtörténeti érdekességeket. A líraian szubjektív kötetet bőkezűen illusztrálják a Világörökség részét képző Andrássy útról, és a rajta található apró részletekről készült fényképek, amikre ha nem hívnák fel a figyelmünket, sajnálatosan elsiklanánk fölöttük.”

Az idei Könyvhétre jelent meg a sorozat második része, amely A régi pesti városfal mentén kalauzolja el az olvasóit.

Egy város azzal vívta ki leginkább a tiszteletet, ha erős volt és megvédte az ott élőket. Zsigmond király kezdte el annak a városfalnak az építését, amelyről II. Pius pápa 1444-ben még úgy ír, hogy Pestnek se várfalai, se kitűnő épületei nincsenek, pedig ekkor már több szakaszon is háromdárdányi magas tornyokat húztak, ami akkor még csak a közéjük kifeszített vasláncokkal zárta el a várost a Dunától. Hunyadi Mátyás uralkodása alatti leírásokból, már egy körülkerített városról olvashatunk. Ennek a gyors fejlődésnek legfenyegetőbb oka a török támadások elleni védelem volt. A törökök kiűzése után, (1686) ahogy Pásztor Mihály mondta: „Másfél évszázaddal ezelőtt mi volt még Pest?! Kőfallal körülkerített nagy falu.” a dinamikus fejlődésnek indult település egyre szűkebbnek érezte a határait, várhatóan túlnőtt rajta. A falakat a 18. században kezdték lebontani. Köveiből kezdett terjeszkedni, hogy az óváros, és az új városrész egyé olvadhasson össze.

Hiába keresnénk ma a megerősített város falait, emlékét az épületekbe zárva őrzi, és várja, csendesen, hogy felfedezzék. Korabeli leírásokból tudhatjuk, merre húzódtak a falak, így a nyomvonalán végigjárva megismerkedhetünk a valódi óvárossal, ahova a 19. század során impozáns közintézmények, paloták, kávéházak épültek, napjainkban pedig a modern építészet hagyja ott a nyomát.

A Fekete Sas Kiadó, ebben a kötetben, már a Budapesti Városvédő Egyesülettel karöltve, ismét egy impozáns sétára invitál, hogy a Deák Ferenc utcától a Vámházig megismerjük Budapest szépségeit, kultúrtörténetét és más érdekes epizódjait.

Ez valóban egy útikalauz, nagyon találó sorozatcímmel. Nemcsak a zöldben érdemes sétálnunk, hanem a városokban is. Egy ilyen kicsi, és tartalmas könyv kényelmesen elfér a zsebünkben, ahonnan bármikor elővehetjük, hogy megismerkedhessünk például a Szabó Ervin Könyvtár előtt álló, négy és fél méter magas díszkúttal, ami Lord Rothermere emléke előtt tiszteleg, és Justitia-kútnak nevezzük. Számtalanszor mentem el mellette, és mindig megcsodáltam, de amíg nem olvastam ebben a könyvben, fogalmam sem volt, hogy mi köze van a jó csengésű Daily Mail és Daily Mirror lapokhoz és a trianoni békeszerződéshez egyben. Nem is rántom le a leplet róla, ahogy arról sem, hol volt az elkopott nevű Hühnerloch Gasse, amit magyarul Tyúklyuk utcának nevezhetnénk.

Megannyi friss fénykép, archív felvétel, és metszet gazdagítja a nagyjából félszáz helyszín leírását. Amikor azt mondom tömör kis könyv, akkor nemcsak a megjelenésére gondolok, hanem a szövegek olvasmányos, és nagyon informatív megfogalmazására is. Az első kötetnek a bevezetőjét írta a másodikat szerkesztette Saly Noémi, aki mellé mindkét kötetnél impozáns nevek sorakoztak fel elmesélni a városrészek történeteit. A képeskönyvek mai fényképeit Surányi J. András fotózta, amelyeket Neményi Zsolt kötettervező és tipográfus rendezett az oldalakra.

A könyv hordoz egy már-már kiadói hagyományt, hogy nem ragaszkodik szigorúan a kitűzött útvonalhoz és időnként kitekint, ha a közelben valami érdekesről mesélhet még egy történetet. Az egyetlen, amit hiányolok a könyvből, az egy leporelló térkép, ami segíti ezt a kultúrsétát.

Csak remélni tudom, hogy hamarosan folytatják a sorozatot és megint rácsodálkozhatunk Budapest szépségeire.

Érdemes Budapesten sétálni, és ne felejtsünk el felfelé is nézni!

FEKETE SAS, 2011.

278 oldal, 3.200 Ft

kínai hercegnős mese

2011-06-26T13:36:00.002+02:00

Finy Petra:

A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány

A Csimota Kiadó útjára indított egy sorozatot, melyben a sokszínűségről, az ebből fakadó hovatartozásról, gyakran kirekesztődésről és a másságból jövő értékekről szóló könyveket, meséket jelentet meg. Ide tartozik Szegedi Katalin Lenkája is.

Bár ez a kötet jelent meg korábban, én fordítva olvastam őket.

A sorozat címét megsúgták, (Tolerancia-sorozat) mert a kiadó honlapjáról ez egészen addig nem derült ki, míg segítséggel rá nem kerestem a google-on.

Finy Petrát az olvasók már ismerhetik az Ügyei kapcsán (Tesó-, Ovi-, Doki-Ügy) vagy a Bögreúr-, Lámpalány mesékből.

Most, a mássággal foglalkozó sorozat egyik könyvéhez, a látszólag irigylésre méltó tökéletességen keresztül nyúlt. Egy kínai hercegnő történetéhez, akinek joggal gondolhatjuk, mindene megvan, amire mások csak vágynak. Megjelenik előttünk a kínai szépségideál. Puha, lassú járás, mint a vadászó darué; ringatózó csípő, mint a mandarinrécék farka; villogó szemek és fehér bőr mint a rizsről leáztatott keményítő. Túl fehér.

Fekete hajával és cseresznyeszín ajkaival már a nyugati hangulatú, Grimm-testvérek Hófehérkéjénél találkozhattunk, mint a feltűnő szépség megjelenésével.

Bái hercegnő neve beszélő név is egyben. Ha ugyanis kiejtjük, és nem tartva egy pillanatnyi szünetet, folyamatosan olvassuk, akkor Báj hercegnőnek ejtjük ki, ami jelentése szerint, a kellemesnél erősebb hatású, rabul ejtő fogalmát fedi. Ez tökéletesen meg is felel a hősnő karakterének. Csodálják, de távol maradnak tőle. A szépsége és tisztasága, már elképzelhetetlen, felfoghatatlan éppen ezért ijesztő és védekezésképpen taszító. Nagyon érdekes téma mesekönyvbe ennek a felismerésnek és fordulatnak a megjelenítése.

A tökéletes hercegkisasszonynak százhúszonhárom (1-2-3!) kérője is akad, ami – a szerző verseskötetének címéhez a Gréta Garbójához hasonlóan – humort és még egy kis gúnyt is villantva, igen kevésnek számít egy kínai hercegnőnek. Minden kérőjét elriasztja azonban valószínűtlenül élettelennek ható porcelánfehér szépsége. (Érdekes, hogy a különböző korok és kultúrák változó szépségideái hogyan befolyásolják a női alakok megjelenését az irodalomban, még a mesékben is. Gondoljunk Benedek Elek Világszép Nádszálkisasszonyára, vagy más magyar népmesékben megjelenő egészséges, pirospozsgás lányalakjaira akár. A már említett Grimm-testvérek hármasa is egy-egy szépségformát jelenít meg. Hófehérke, a fekete, Hamupipőke a gesztenye és Csipkerózsika a szőke szépséget.)

Bái hercegnő, hogy minden kérő meghátrál előle, cseppcsengettyűje segítségével magához hívja az Arany Sárkányt, aki nem vár tőle semmit, nem látja másnak, és végtelen bölcsességével támasza a magányos hercegnőnek.

Az Arany Sárkány elviszi egy világba, ahol hozzá hasonlóan mindenkinek fehér a bőre. A történetet itt egy selyemkimonó leírása színesíti, amivel a sárkányok sokszínűségét is bemutatja. Bogár ült a fülembe, hogy ez vajon Finy Petra meséje, vagy egy kínai történet adoptálása. A folyamatos szöveg, ami felhasználja a keleti hangulatra jellemző példázó mesélést, érzésem szerint volt, hogy kiesett a ritmusból (7. oldal vége), de hamar felveszi a szálat és az eredeti sodrással folytatja.

ASárkány és a Hercegnő utazása természetesen mesés. Hatvankilenc éjjelen és nappalon át tartott, miközben hatvankilenc tálka rizst és hatvankilenc csésze teát fogyasztottak. Ezalatt hatvankilenc szerencsedalt énekeltek el. Ez a meseszerkesztésre jellemző túlzás a tiszta keleti hangulattal szemben nekem egy kicsit több a kelleténél.

Elérkeznek a Fehér Birodalomba. Az odáig vezető út időben és leírásbaj is hosszabb, mint az ott töltött idő, ahol minden reménye ellenére szörnyű elutasítás fogadja a hercegek részéről, akik szintén túlzottnak, már rútnak tartják.

Az Arany Sárkány érezve a Fehér Hercegnő kirekesztettségét felajánlja, hogy elviszi egy másik világba, a Száműzöttek Országába. Hogy ezt az utazás nincs leírva, nekem a beletörődést sugallja.

Ez a világ rejtve volt a kíváncsi szemek elől. Találó hasonlatokkal mutatkoznak meg az ország lakói. A „sovány öregember, aki nem volt vastagabb egy evőpálcikánál, a fekete fiú, akinek bőréhez képest a kalligráfusok tusa csak halványan szürkéllett.” Ebben a világban mindenki más volt, így a hercegnő mássága fel sem tűnt senkinek.

Sajnos ezen az oldalon bent ragadt egy elválasztási hiba, ami a kellemes tördelés egyetlen foltja.

Az apró hibához hasonlóan ez a világ sem tökéletes Bái hercegnő számára, hiába hitte ezt egy pillanatra, mikor meglátta a hozzá illő ifjú (játékosan fiatal fiú) mását. Öröme azonban hamar elillant, mikor ráeszmélt, hogy Ming herceg, a Száműzöttek Országának uralkodója csak külsőleg hasonlít hozzá, belül a keserűség rágja.

A tiszta lelkű Bái hercegnő reményei egy valóságos életre szertefoszlanak. Úgy dönt, hogy harmadik útja a végső lesz. Ha nem lehet boldog emberként, feladja a halandó szépséget és szilárd jellemével az örök sárkánylétet választja. Az Arany Sárkánnyal a Sárkány Mester elé megy, aki elénekelte felette a Sárkány Ébresztő Himnuszt, így a világot mozgató energiában gyöngyházfényű sárkányként születik újra.

Fehér Sárkányként ő lett a levegő és a lelkek őre, aki reményt hoz a szomorú gondolatok közé.

Míg a mese mondanivalója nagyon érdekes, már attól is, hogy nem a szokásos módon hiányossággal mutatja be a másságot, hanem a tökéletességgel, a szöveg néha erőlködik, hogy a történet finomságához igazodjon. Ezzel szemben az illusztrációknak sikerül végig a legendaszerű meséhez illeszkednie. Igazából önmagukban is annyira szépnek tartom a képeket, hogy külön is kész alkotások.

Nem tudom pontosan, talán a linó-technikával készült képek, gyerekkönyvektől szokatlan módon érdekesek, élettel töltik meg a kelméket. Egészen finoman adják vissza a selymek puhaságát nekem.

Takács Mari illusztrátor véleményem szerint nagyon eltalálta a történet hangulatát.

Összehasonlítva a sorozat másik kötetével, a már említett Lenkával, itt a képek valóban illusztrációk, széppé teszik a történetet, hozzá tartoznak, de azzal ellentétben nem meséli el azt. Ez azonban nem hibája, csak különbsége.

A kötet formai megtervezése is sikeres. Ebben a könyvben is, a megszokott formától eltérően, érdekesen oldották meg az írott oldalak számozását, középen egy illeszkedő, visszatérő motívumban.

Az egyetlen, amit ezzel kapcsolatban megváltoztatnék, hogy míg a szöveg betűtípusa a könnyen olvashatóság miatt egyszerű, letisztult formát hoz, addig az oldalszámozásé illeszkedhetett volna jobban a képek és a szöveg hangulatához.

Összességében ez egy érdekes és igényes mesekönyv, gyönyörű. Kíváncsian várom a sorozat következő részét.

CSIMOTA, 2009.

23 oldal, 2.200 Ft

ösztönök – anya – boldogság

2011-06-24T10:02:00.002+02:00

Jean Liedloff:

Az elveszett boldogság nyomában – A kontinuum-elv

Sok nevelési módszereket bemutató könyvet olvastam már, nagy részüket még azelőtt, hogy anya lettem volna. A sokféle ismeret birtokában ma azt mondom, bár ne tettem volna, mert összezavartak és minden jó tanács ellenére elnyomták az ősi ösztönöket bennem, amik a legjobb anyává tehetnek bárkit. Mégsem tennék máshogy, mert minden elolvasott könyvnek volt mondanivalója számomra, – ha néha csak az is, hogy így ne! – amiket összefésült, és minden eddigi kérdésemre választ adott Jean Liedloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyve, ami Barta Judit fordításában jutott el a magyar közönséghez.

A szerző amerikai származású, egyetlen könyve jelent meg és nincsen saját családja, viszont a dél-amerikai őserdőben töltött két és fél év során olyan tapasztalatokat gyűjtött, amiket szerencsére megosztott velünk, hogy mi jobb szülők és jobb emberek lehessünk.

„Ez a könyv egy elvet igyekszik elmesélni, nem pedig egy történetet”, mégis azzal kezdi, hogy felfedi, milyen kalandos úton a véletlenek sorozatának köszönhetően jutott el többek között a jekána indiánok közé, ahol a romlatlan emberi természetet figyelhette meg. Kaliforniai otthonában pedig pszichoterapeutaként alkalmazza azóta is, az ott levont tapasztalataiból megalkotott kontinuum-elvet.

Megfigyelte, hogy míg az ún. nyugati civilizáció boldogtalan és feszített tempóban átrohan az életén, addig az őserdőben elszigetelt jekána indiánok tökéletes harmóniában élnek magukkal és környezetükkel. Arra a következtetésre jutott, hogy mindez a teljesség mindannyiunkban megtalálható, de igen hamar megfosztanak tőle. A csecsemőkorban természetesen meglévő bizalmat kell csak megtartanunk a boldogságunkhoz:

Az anyaméhben egyenes vonalú fejlődési szakaszok vezetik át a magzatot azon a kilenc hónapon, amikor már készen áll, hogy megszülessen. Ebből a kényelmes, biztonságos közegből kiszületik (ahogy a 3 éves unokahúgom javította a megszületni kifejezést) egy hideg, vakítóan fényes, fülsiketítően hangos, túlságosan tágas világba, amihez mind villámgyorsan képes alkalmazkodni.

Az anyaméhben beteljesült vágyak feltételezik a születés utáni igények kielégítését is. Az evolúció évmilliói során őseink tapasztalatai genetikailag kódolódtak bennünk a magzati kortól kezdve, hogy mikor, mire van szükségünk a túléléshez. A természet pedig egyszerűen csodálatos, mert se többet, se kevesebbet nem követel annál, mint amennyire szüksége van.

A csecsemők az örökkévaló mostban élnek, minden akciót interakció követ. Az elvárásai a moston és az ősi beidegződéseken alapulnak. Amikor hagyunk sírni egy kisbabát, az időtlen reménytelenség állapotába taszítjuk. A babák létfontosságú szükséglete, hogy karban legyenek. Ezt korábban nem kérdőjelezte meg senki, hiszen az életben maradás feltétele volt, hogy az anya ne tegye le a babáját. Nyilván ma nem attól kell tartanunk, hogy egy kardfogú tigris elragadja a gyermeket, de az ösztöneink és igényeink ettől nem változtak. Biztonságot nyújt számunkra a folytonosság érzése. A gondolkodás előtti érzések befolyásolják a gondolkodó benyomásait a világról, amik meghatározzák a viszonyait vele.

„A kultúrában való részvételnek az elvárása evolúciónk terméke, és az erkölcsök, melyeket ezen elvárások folytán magunkévá teszünk, ugyanolyan szerves részeivé válnak a személyiségünknek, mint más fajoknak a veleszületett viselkedésmódjai. ”

A csecsemőket hagyni kell, hogy kibontakoztassák velük született képességeiket szükségleteik szerint. Ez kicsit Marxista filozófiának hangzik, de tény, ha első pillanattól kezdve az elégedettség érzését erősítjük, akkor az lesz a viszonyítási alap nem pedig az elégedetlenség, megfosztottság érzése. Most, hogy hivatalosan is az egyik legelégedetlenebb nemzet vagyunk, azt gondolom külön is érdemes odafigyelnünk, hogy a nézőpontunkat alapjaiban cseréljük ki a félig üres pohárról a félig telire.

A szerző számos érdekes példával meséli el, hogy milyen könnyedén és természetesen illeszkedik a jekána indiánok életébe minden csecsemő és gyerek. A mi társadalmunkban két felfogással találkoztam. Akik azt tartják természetesnek, hogy a gyerek az első pillanattól tökéletesen alkalmazkodjon a szülők napirendjéhez, a másik oldalon azok állnak, akik teljes mértékben alárendelik magukat a gyermekeiknek. Számomra az egyik sem követhető, ezért megnéztem a lányom szokásait, alkalmazkodtam hozzájuk, de aztán azt a napirendet igyekeztem betartatni vele is. Az általa kialakított rendszer két-háromhetente változott ugyan, de számunkra ez működött.

A jekánák nagyon tisztelik egymást, a gyerekeket is egyenrangú partnerként kezelik minden szituációban születésük pillanatától. Nem foglalkoznak külön azzal, hogy mik a gyerekek szükségletei, a sajátjukat elégítik ki, végzik a mindennapi teendőiket és mindebben részt vesznek a gyerekek.

Az őserdőben természetesen nem használnak babakocsikat, közvetlenebb módon oldják meg, hogy a gyerekek testközelben legyenek. Hordozzák őket, pántokkal, kendőkkel kötik magukra. Az első észlelések így egy tevékeny anya testéhez kötődnek.

Liedloff azt a tapasztalatot vonta le, hogy ideális esetben a szülők példákat nyújtanak a gyerekeiknek – a felnőtt társadalom a fiatalabbaknak – az nem befolyásolás. Ahogy a jekánák is, nem kell külön figyelni a gyerekekre aközben, hogy végezzük a saját dolgunkat. Elég olyankor velük foglalkozni, amikor igénylik és akkor is csak annyira amennyire szükségük van rá.

Gyakran esem én is abba a hibába, hogy non-stop védőhálóként akarok szerepelni a lányom életében, és nagyon kevés esettől eltekintve teljesen feleslegesen fordítok erre plusz energiát. A ritka alkalmak, amikor megelőzök egy-egy kisebb sérülést pedig nem mindig válnak a javára, mivel így nem ismeri meg a korlátait. Mivel a szándékaim és a lehetőségeim különböznek, így minden jó akaratom ellenére is történnek balesetek. Gondolom nem az én kétéves lányom az egyetlen, akinek kék-zöld foltok és mindig megújuló bibik színesítik a lábait. Arról is nehéz leszokni, hogy ne rohanjak rögtön oda, sztoikusan szemléljem csak az eseményeket, mikor tótágast áll a kismotorjával mindaddig, míg biztosan nem tudom, hogy itt most kellek. Abban sem egyedülálló, hogy néha egy kis szellőre is, a kellő figyelem birtokában úgy reagál, mint egy gyakorlott focista, míg vérző sebekre néha ügyet sem vet, ha nagyon belemerült valamibe.

A könyv nagyon jól tagolt fejezetekben vezeti fel, meséli el a kontinuum-elv lényegét a csecsemőkortól a felnőttkorig. Jól látja és láttatja is a különbséget a természeti társadalom és a mi felgyorsult, rohanó életünk között. Érthetően meséli el a lényeget, használható gyakorlati tanácsokat is ad, hogyan lehetne, átültetni az elvet a mindennapjainkba.

Nagyon érdekesen vezeti le a gyerekkori elégedetlenségből származható felnőttkori frusztrációinkat, amik megfelelő viselkedési formákkal megelőzhetőek a következő generációk életében, illetve felnőttkorban is kijavíthatóak.

A könyv nyilván költői túlzással, de lényegében minden hétköznapi problémára választ ad. Nem tudjuk lexikonként felütni a hisztis szónál és nem kapunk egy receptet, ha ezt tapasztaljuk, ezt és ezt tegyük és akkor minden nagyon jó lesz.

Igazából sokkal többet tud. Összefüggéseiben mutatja meg, hogy lehetünk elégedett emberek és boldogok.

KÉTEZEREGY, 2008.

196 oldal, 2.750 Ft

nyári fröccs

2011-05-26T15:36:00.000+02:00

Markus Del Monego:
A bor lelke – anekdoták és történetek a borról

Míg a cím szinte mindent elárul, addig a szerző neve megtévesztő lehet, ugyanis hangzása ellenére egy német származású sommeliert takar, aki hazájának elsőként nyerte meg a világbajnoki címet, a franciák nem kis meglepetésére, akik évtizedek óta bérelték már azt a helyet.

A szerző, fiatal kora ellenére nemzetközi hírnevet vívott ki magának nemcsak mint sommelier, hanem a szaké mestereként is, amit rajta kívül csak egy európai (egy francia) viselhet.
Gyakorlatilag intézménnyé vált azáltal, hogy a legnagyobb borászatok kérik ki a véleményét. ugyanakkor nagyon szimpatikus módon nem a bor árával jelöli a jó bort, hanem mintha csak én mondanám: „Az a jó bor, amelyik ízlik.”
Felmerült bárkiben, hogy a légitársaságoknak van borkóstolójuk, és miért? Az első osztály utasai, (de szeretnék közéjük tartozni, nem is a borok és a rákkoktél miatt, de a kényelmes ülésekért és a sok helyért, amit a lábak kapnak, biztosan) a kényelem mellé az exkluzív kiszolgálással minőséget is kapnak, így van valaki, aki megkóstolja számukra a flambírozott makrélák kísérőjeként (nyilván senki nem olyan bátor, hogy a repülőn flambírozzon, egy filmben láttam és olyan lö hatása volt, hogy megmaradt) szolgáló bort a magasban is, mert 10.000 méteren már megváltozik az ízérzékelésünk. A cukor és alkohol hamar a fejünkbe szállhat, mert kevésbé érezzük a földi viszonyokhoz képest, míg a sav- és csersavtartalma felerősödik.
Erre biztosan kevesen gondoltunk volna, viszont azzal gyakran találkozhatunk, hogy „csak a száraz bor az igazi, mert ...”. Végre az orrára koppintanak a sok sznob borivónak és kiderül, hogy a száraz jó (én is szívesen iszogatok száraz fehér és rosé borokat egy beszélgetős estén) de ha nem is vallják be maguknak, néha jobb egy félédes választás, mert az elfogyasztott étel bizony nagyban befolyásolja a bor íz- és élvezeti értékét.
52 anekdotában mesél a borról és a borral kapcsolatos tévhitekről, legendákról. Mind egy kis adalék, hogy legközelebb jobban élvezhessünk egy palack bor. Már csak azzal is, hogy nem üvegnek nevezi, vagy hogy kitér a a dugó pukkanására, egészen költői szférába vezényli a borozást. Nem ivászatról, hanem az élvezetről ír.
Ki tudja miért piros a Gouda sajt külseje? Miért fontos a fehérbort fehérboros, a vöröset vörösboros pohárból inni? Mi köze az öszvérhajcsároknak a sommelierekhez? Ez egy izgalmas történet!
Míg szinte bármit elhiszek a szerzőnek, mert elismert szaktekintély és mert szeretek érdekes történeteket hallani, a tequiláról szóló részt vitatom, amiben azt írja, akkor vagyunk szakszerű tequila fogyasztók, ha sóval citrommal isszuk. Ahogy én ismerem a tequila történetét és mert egy időben lelkes fogyasztója voltam, sok történetet hallottam, sok szerelmesétől, a só és citrom, vagy a gold esetében a fahéj és narancs igencsak új keletű szokás. Az egyik magyarázat, hogy elnyomja az utóízt, amit a szánkban hagy, a másik, hogy a '30-as években, mikor az ital eljutott a hollywoodi hírességeknek köszönhetően Amerikába, sokan betegedtek meg, akik nem tudták megfizetni az akkor még újdonságnak számító antibiotikumokat, ezért az orvosok tequilát írtak fel, mert az erős alkohol (38-40%) gyilkos volt a bacilusokkal és a vírusokkal szemben, míg a citrom hivatott a C-vitamint bevinni a legyengült szervezetbe. A só? Ki tudja, hogy került oda?
Külön öröm, hogy nagyon melegen, igazi hungarikumként mesél a tokaji borunkról, ami attól olyan finom, hogy csak női lábak taposhatják ki minden mézédes cseppjét, bár ez a történet remélem sokaknak ismerősen hangzik.
A szerteágazó témákat a bor és annak szeretete köti össze. Biztosan mindenki tudna vitatkozni egy-egy történek kapcsán a saját ismeretei alapján, de nagyon szórakoztató olvasmány. Jó volna egy sajttál fölött elborozgatni Markusszal és érdekes történetekről beszélgetni.

OPUS, 2003.
115 oldal, 2.400 Ft

lányka

2011-05-17T18:38:00.005+02:00

Szegedi Katalin:

Lenka

Az elsősorban illusztrátorként ismert Szegedi Katalin az Álomcirkusz után, újra önálló mesekönyvvel ajándékozott meg minket. Ennek a könyvének fő alakja Lenka, a teliholdas éjszakán született kislány.

Mindenkiben él egy Lenka, egy visszahúzódó kisgyerek. Mindenki tehetséges valamiben. (Lali az első lovagom kiscsoportban a copf cibálásban. Nem kétlem, hogy Don Juan lett belőle.) Lenka legjobb barátai a ceruzák és menedéke a rajzolás. Ez Szegedi Katalintól nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy Lenka kicsit olyan, mint ő. Vörös, vattacukorhajával Lenkásan álmodozó a tekintete, vagy Lenkának Szegedikatásan.

Lenka anyukája mindannyiunk anyukája, és mindannyiunkba az anya, aki szeretné, ha a gyermneke igazi barátok társaságában is boldog lenne és nem csak a saját álomvilágában élne. Lenka a szeretetteljes anyai nógatás után összeszedi a bátorságát és próbálkozik. Csalódások érik, ahogy mindenkit az élete során, de minden zsáknak megvan a maga foltja, így a mese és az élet jogán meg is találja. Az ő foltja Palkó lesz, aki berollerezik a kislány életébe és az én olvasatomban örökre ott is marad.

Már azelőtt megszerettem Lenkát, hogy olvastam volna a rövid történetet, ami a gyerekkori félelmekhez és őszinteséghez vezetett vissza. Szegedi Katalin sikeres gerillamarketingjének köszönhetően, hogy meg-megmutatott képeket a készülő mesekönyvből már jóval azelőtt ráirányította a figyelmet, hogy kézbe vehettük volna az egészet.

A vörös, göndör hajú kislány a pöttyös piros kabátkájában sokunk szívébe belopta magát. Apró szájacskájával, hatalmas szemeivel olyan, mint egy 1920-as évekbeli fekete-fehér film pirospozsgásra színezett hősnője.

A történet a gyerekkönyvektől szokatlanul kevés színnel és sokféle anyaggal kombináló montázstechnikával készült illusztrációknak köszönhetően gömbölyűvé kerekedik, akár a Hold.

Szegedi Katalin egyedi stílusa, védjegy. Bárhol felismerhető. Ennek a mesekönyvnek az egyik titka színekben rejlik szerintem. A meleg piros és barnák mellett a fekete sem olyan komor.

A Liza és Micsoda könyvekhez hasonlóan, – ami szintén a feketével és piros színnel kombinál, és ami pont az illusztráció színtelensége miatt nagyon sok kritikát kapott – azt gondolom, nem kell félnünk kivonni a gyerekeknek szóló könyvekből a tarkabarka színeket. Mindkét könyv igen jó példa rá, ha csak a sikerüket tartjuk is szem előtt, hogy bizony működnek. A gyerekek fantáziája képes kipótolni minden űrt, színt, gondolatot.

A Lenka könyvben a színek egy meghatározott skálán mozognak, ezt viszont a montázs technika adta különböző anyagok sokféle felhasználása és az ebből adódó részletgazdagság ellensúlyozza. Nagyon tetszik, hogy a hullámkarton hol földként, égként, néha felhőként, vagy a Hold arcaként köszön vissza.

Izgalmas felfedezni minden oldal egyedi számozását. A három csillagot, négy ceruzát, a tizennegyedik oldalt, vagy a huszonharmadikra felcsipeszelt oldalszám alatt a hirdetéseket. Minden újralapozáskor találok valami apró részletet, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Hogy miért lapozgatjuk és nem olvassuk a könyvet? Panni lányom nagy szeretettel pörgeti át naponta többször is ezt a könyvet, amit én lopva lesek, mert külön kedves nekem, hogy névre szóló dedikált példányom lehet Szegedi Katalintól.


Szegedi Katalin blogjáról kiollózva egy kedvenc kis részlet

CSIMOTA, 2010.

31 oldal, 2.200 Ft

lomtalanítás az egóban

2011-05-03T14:12:00.004+02:00

Békés Pál:

Lomtalanítás a Fehérlófia utcában

illusztrátor: Szabó Levente

Egy korábbi bejegyzésemben azt írtam, hogy a mesekönyveket a nálam szakavatottabbakra hagyom, de beszippantanak és közben avatódom.

Pöszke szerint menthetetlenül minimalista vagyok. Ez nekem máris elég nyomós ok, hogy Szabó Levente illusztrációi első pillantásra is megkedveltesse Szűcssebestyént (sic!), aki Békés Pál szeretni való borz figurája.

Hálát adok az égnek, hogy nem az olvasás képességével születünk világra, mert így szülőként lehetőségünk adódik, – bolond lennék nem élni vele – hogy újra meséket olvassunk. Nem mintha felnőttként ezt ne tehetnénk meg, de tegyük a kezünket a szívünkre, ha nem lennének gyerekeink, vagy nem ez lenne a hivatásunk, hány mesekönyvet vennénk kézbe?

Ez a rövid mese önmagában is fantasztikus. A kevesebb néha több elven, nincs túlírva, amit nagyon támogat a fantáziánkra számító – telitalálat – illusztráció.

Nem éppen a legnyilvánvalóbb témát dolgozza fel Békés Pál mese formájában. A lomtalanítás valahol hátul kullogna egy százas listán, ha egyáltalán rákerülne. Nem is gondolnánk micsoda lehetőségek rejlenek benne. A történet megengedi, hogy hozzá- és tovább gondoljuk, és szinte kötelez minket, hogy visszatérjünk a saját gyermekkorunkba egy kis nosztalgiára.

A nyelvezete egyszerű, kedves – a pöszögő kislánnyal és raccsoló kisfiúval sem erőltetett, épp csak a kellő hangulatot hozzák – amit a gyerekek könnyen felvesznek, viszont a humora és a tanmese a felolvasó felnőttnek szól már.

A lomtalanítás nagy kaland. Emlékszem Kati barátnőmmel mennyi kincset találtunk gyerekkorunkban ... Mennyire ironikus az a közhely, (mint minden közhely szerintem) hogy „ ... az egyik ember szemetje a másik kincse ... ”.

A lakók lomjai évente egyszer gazdát cserélnek az éj leple alatt, teljesen hivatalos formában, de amint meglátja más kacatjában valaki az értéket, már annak sem tűnik szemétre valónak, aki az imént még könnyű szívvel szabadult meg tőle. Emberi gyarlóság ... egy kis barack a felnőtt fejünkre és mindez egy igazán rövid, de annál velősebb mesében.

Egy fantáziával és játékossággal mindenkihez társítható valamilyen állati karakter. Nekem a borz kicsit Poirot-os, kevésbé hetyke bajuszkával.

Gyermekkorunkban tele vagyunk álmokkal, mindenki gyűjti a maga pillangóit, amit az élet így vagy úgy betör, de egy kis szerencsével, – ha például felnőtt fejjel újra elmerülünk időnként a mesék világában – emlékeztetjük magunkat, hogy mi tesz minket igazán boldoggá.

Így került ki Szőcssebestyén konyhájába a három és fél nagypettyes bakócát ábrázoló törött tálca emlékeztetőül, hogy belül is mosolyogjunk.

Ezért olvasok és írok én könyvekről itt :)

CSODACERUZA, 2007.

31 oldal, 1.670 Ft

mondavilág

2011-04-29T20:51:00.000+02:00

Érdekes apróságra hívták fel a figyelmemet a ma házasodó angol királyi párral kapcsolatban, ami maradjon találós kérdés. Ez viszont arra buzdított, hogy egy kis vidám játék keretében megnézegessük a barátnőmmel a saját és szeretteink születésnapját, hogy milyen nevezetes események történtek azon a napon. Hasznos történelmi felelevenítésnek bizonyult, ezért most szeretném Lengyel Dénes két könyvét ajánlani, amik érthető és nagyon szerethető formában kalauzolnak minket a magyar mondavilágba.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a Kárpát-medence szülötteiként, egy nemzeti olvasztókemencében ilyen gazdag és ősi történelemmel büszkélkedhetünk. Van saját eredettörténetünk, számos legendás és mesés alakunk, hagyományaink, népszokásaink, amik sajnos egyre jobban feledésbe merülnek.

Érdemes néha elővenni és újraolvasni a Régi magyar mondák és a Magyar mondák a török világból és kuruc korból című könyveket, hogy erőlködés nélkül újra képe kerüljünk a saját történelmünk szeleteivel. Ez saját számunkra is hasznos és élvezetes, nem utolsó sorban pedig naprakészek maradunk és csípőből felelhetünk a gyerekeink kérdéseire, sőt ha felülünk a hullámokra felkelthetjük az érdeklődésüket és megkedveltethetjük velük a történelmet.

Hunor és Magyar legendájával kezdve rövid, egy-három oldalas mesékkel ismerkedünk meg amelyek végigvezetnek a Csodaszarvas történetén, Szent István király legendás életén egészen az Árpád-ház kihalásáig.

Hogy időben kényelmesen elhelyezhessük, hat nagyobb történelmi korszakba sorolja a mondákat az első kötetben. Hun-Magyar mondák, A honfoglalás és a kalandozások mondái, Az Árpád-házi királyok mondái, A vegyesházi királyok mondái, Mondák Hunyadi Jánosról és Mondák Mátyás királyról. Emlékeznek a Magyar Népmesék című rajzfilmsorozatra, aminek egy madárka csicsergi ki főcímét? Arra emlékeztető hangulata van a történeteknek.

Minden történetnél feltünteti a szerző, hogy milyen legenda, vagy krónika nyomán emelte be a történetet a gyűjteményes kötetbe. Nincs felesleges archaizálás, ami kizökkentene a cselekményből, viszont párbeszédekkel tűzdelt, ami megkönnyíti az értelmezést. Fekete-fehér illusztrációk hivatottak színesíteni a részeket, több-kevesebb sikerrel. Mátyás Budai Várának fametszete nagyon jó, vagy a krónikákból kiollózott képek.

További segítségként a kötet végén található egy időrendi tájékoztató és a szövegben előforduló ritkább szavak, személyek- és helynevek magyarázata.

A második könyvben Lengyel Dénes időrendben folytatja az előzőt és hét nagyobb témában dolgozza fel szinte a teljes Dózsa-, Zrinyi- és Rákóczi-mondakört a XVI–XVIII. század közötti korból. A történetírók krónikái mellett felhasználja az emlékiratokat, néprajzi gyűjteményeket és a népmondai anyagokat is.

A hét téma köré; A magyar királyság hanyatlása, A parasztháborúk, Harc a török hódítók ellen, Két pogány közt, Küzdelem a tatár rablók ellen, A régi Magyarország, Rákóczi Ferenc szabadságharca térképekkel, színes képanyagokkal illusztrálva az előző kötethez hasonlóan röviden, tömören megírt történetek, gazdagon merítenek a magyar mondavilágból. Ebben a kötetben is segítséget nyújt a függelék, hogy a kevésbé ismert szavak és alakok időrendben és egyáltalán a helyükre kerüljenek az új, vagy már meglévő, most felelevenített ismereteink tárárban.

Mindkét könyv a Móra Kiadó gondozásában jelent meg, több kiadást is megértek mára. Azért tartom fontosnak kiemelni, mert A Móra tavaly ünnepelte 60. évfordulóját, ami már önmagában bizonyítja, hogy a magyar könyvkiadás palettáján nemcsak létjogosultsága van az ifjúsági- és gyermekkönyveket megjelentető, támogató és felfedező, nekik szóló tudományos és történelmi témákat felkaroló kiadónak, hanem a magas könyvárak ellenére egyre növekvő olvasótábora is amely támogatja őket.

film a könyvből

2011-04-17T12:35:00.004+02:00

előzmény
Mert van ugye fordítva is, amikor a filmből készítenek filmkönyvet. Na azt tényleg nem értem. Valaki fogja és leírja a filmet.

A számomra érthetőbb módon, amikor a könyv ihleti meg a filmeseket, sem születik mindig jó dolog.

Decemberben írtam David Almond: Skellig című könyvéről, ami először bosszantott, aztán felkavart és a végére a bőröm alá itta magát. Már akkor tudtam, hogy készítettek belőle filmet, amit a napokban néztem meg.

A könyveket, nagyon nehéz úgy megfilmesíteni, hogy túlszárnyalja a saját, végtelen fantáziánkat. Amikor könyvet olvasok, megszűnnek a korlátok. Amikor filmet nézek, korlátok közé vagyok szorítva. A rendező fantáziája, a film költségvetése, a színészek eszköztára, mind meghatározzák az élményt.

Ott van A Gyűrük Ura. A könyv annyira részletes, hogy egyre unalmasabb. Az entek tanácsa és a pók barlangja részeknél belül már zokogtam. Becsületből estem át rajtuk. Semmit sem bíz a fantáziára. Ettől még nem rossz, de nem is jó. Nem gondolom az alapműveltség részének, de nagyon izgalmas élménynek tartom, amit kár lenne kihagyni. A részletességébe veszik el, pont ez lehet a titka annak, hogy mindenki nagyon hasonlóan képzeli el, ezért akik olvasták és látták is, a látvány miatt biztosan rajongani tudnak érte. Nagy tömegekbe dobbant az érzés, hogy pont ilyennek képzeltem. Mindazonáltal le a kalappal Tolkien fantáziája és hihetetlen alapossága előtt, mert fantasztikus világot teremtett nyelveikkel együtt. Ezért vállalom a kockázatot a The Hobbit esetében is. (Bár Nádasdy Ádám jól megmondta, hogy vagy a vagy the, de az már rém hülyén hangzik, hogy a The (A) Beatles. Igaza van, de ez a kis korcs már annyira beivódott.)

Nemrég láttam egy másik monumentális regény filmsorozat változatát, ami megint csak pénzkidobás volt. Értem én, hogy megihlette a filmeseket, adja magát az ármány és szerelem, sok vallás, intrika, történelmi háttérrel, szerethető karakterekkel, de mindez árnyéka is alig mutatkozik meg a filmből. Ken Folett A Katedrális című könyvéről beszélek. Ami egy ponyva, ponyvának viszont nagyon jó. Bár nyolc epizódban vitték filmre, mégis átsiklottak részleteken. A történet összeáll, még ha helyenként nem is ragaszkodik az eredetihez, de ha valaki olvasta, akkor kevesli. Én keveselltem.

Ezért szeretek jobban olvasni. Kevés próbálkozás sikerül. Hunter S. Thomson: Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvéből készült film sem az igazi, de számomra elkapja a hangulatot.

Ugyanezt nem mondhatom el a Skellig című filmről, ami David Almond könyvéből készült. Nincs a felismerhetetlenségig morfolva a filmadaptálás érdekében, de hiába játszik benne az egyik kedvenc színészem, Tim Roth, aki A Milliló dolláros Hotelben és Az Óceánjáró zongorista legendájában belopta magát a szívembe, hiába sikerült szerintem jól a szereplők kiválasztása, Mina alakján kívül, mégsem sikerült elcsípni a varázslatot. Már rég nem akarom megfejteni ennek a miértjét, mert ez olyan mint a bor. Vagy finom, vagy nem finom.

A véleményem viszont, hogy Mina alakja nem ül a figurába. A könyvet olvasva egy szőke, élénk szemű, cserfes, álmodozó kislányt képzeltem el, a filmben pedig egy darkos kicsit méla Minát kaptam. Ami azért baj, mert ő egy kulcsfigura, aki segít Michaelnek megérteni a csodát, ami vele történik. Ha csak a filmet látom, ez nem derül ki. Mina anyját is kihagyták, aki árnyalja a lánya jellemét.
Michael sem volt a legjobb választás, ő is kicsit tejfölösebb szájú angol gyerek, mint akit elképzeltem, de vannak jó jelenetei a filmben.
Külön tetszettek a pillanatképek. A szőlőszemek izgalmas metaforaként jelennek meg, és a könyv illusztrációihoz igazodva különálló kis filmeket kapunk az idő és az élet elmúlásáról.
A könyv nyomasztó volt, felemelkedéssel. A film pedig nem annyira nyomasztó, nem annyira felemelő, kicsit egysíkú.
Van viszont olyan, amire a film vezetett rá. Nem tudom eldönteni, hogy efelett valahogy elsiklottam olvasáskor, vagy a film gondolta tovább, mint lehetőség. A könyvben Michael és a barátai sokat fociznak, Michael egyre jobban. A film különböző sportokban mutatja meg ezt és azt mondja, mindez Skellignek köszönhető. Ez azért fontos, mert ahogy Michael sikeresnek kezdi magát érezni valamiben, egyre bátrabb. Azzal, hogy legyőzi a saját félelmeit, egyre többet tud adni magából. Ez pedig egy körforgás. Nagyon zen :)
Most komolyan. A lényeg, hogy nem attól kell várnunk a köszönetet, a segítséget, akinek mi nyújtjuk. Michael tulajdonképpen közvetlenül részese Skellig hálájának, de az igazi győztes a húga.
Olyan csoffadt lufi érzetét kelti a történet, ami a végére kigömbölyödik.

egymás szemében

2011-04-03T09:58:00.001+02:00

Szilvási Lajos:

Egymás szemében

Remélem már nem gondolja meg magát a tavasz és nem húzódik vissza átmenetileg sem. Jöjjön egy szerelmes történet.

Amikor felmerül egy társaságban Szilvási Lajos neve, két teljesen ellentétes reakciót vált ki. Az egyik oldal nagyot sóhajt és szinte kivétel nélkül mindenki az Egymás szemében című könyvet idézi fel magában gyermeki nosztalgiával. A másik oldalnak eltorzul az arca és politikai fröcsögésbe kezdene.

Vitathatatlan tény, hogy Szilvási Lajos regényíróként a legismertebb, mégpedig olyan íróként, aki tökéletesen beleillet a szocialista eszmékbe. Nyilván ez is oka annak, hogy huszonhét könyve jelent meg. A történetei olvasmányosak, fordulatos cselekmények közé helyezi, általában fiatal, értelmiségi hőseit, akiknek a hétköznapjait mutatja be. Az erkölcsi példázatot néha a történelmi hitelesség elé helyezi, de ettől rossz lenne?

Mostanában fedeztem fel, hogy újra kiadják a könyveit. Mivel a nagy családi könyvespolcon több kötete is volt, kamaszként sokat olvastam közülük. Nekem is ez a legemlékezetesebb. Ma a blog, mint internetes napló forma igen elterjedt. Amolyan Karinthy Frigyes: Előszó féle módon. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” A könyv a klasszikus formát idézi.

Az egymás szemében naplóregény, egy kis csavarral. Két 17 éves kamasz, Tamara és Attila naplójának párhuzama. Egy bimbózó szerelem története a korszak a korosztályuk hétköznapjaival, problémáival, felfedezéseivel és persze élményeivel. A fiatalkori szerelem mellett feltérképezi a mindig aktuális szülő-gyermek kapcsolatok ellentmondásos viszonyait is.

Abban az életkorban tekinthetünk bele egy fiatal pár szerelmébe, amikor már nem tekinthetőek igazán gyereknek, de még felnőttként sem állnák meg a helyüket, viszont a szárnyaikat már próbálgatják és élesítik a karmaikat a környezetükön.

Ezek alapján még bármilyen is lehet a könyv. Most jön a fekete leves. Ismerik a Bridget Jones naplóját, amikor Mark Darcy azt mondja Bridgetnek: „Úgy szeretlek ahogy vagy.” Ezt a könyvet is vagy így szeretjük, vagy nem szeretjük.

Általában az erőltetett ideológia csapja ki a biztosítékot. Sokan nem értjük a '70-es évek kamasz szlengjét, ma már érdemes lenne egy mellékletet a könyv végére csapni, hogy ezt a hátrányt ledolgozhassuk. Időnként én is felemás sikerként könyvelem el, ahogy egy középkorú férfi beleéli magát egy kamasz fiú és pláne egy lány szemszögébe, gondolataiba. Ezek nem mindig sikerülnek neki. Hol túl gyermeteg, hol pedig egy ilyen fiatal és tapasztalatlan embertől el nem várhatóan megfontolt, de azért többnyire beleül az életkori sajátosságokba. Mondom ezt azért, mert 16 évesen olvastam először és annyira idegennek nem éreztem magamtól. Ami viszont szembetűnő, hogy mennyire műveltek a főszereplők. Azt gondolom ez az ideológiai halmazba tartozó félrehallás. A saját tapasztalatait és tudását mégsem vetkőzheti le teljesen az író. Mindezek sem tudnak eltántorítani, hogy ne szeressem ezt a történetet és azonosuljak a szerelmes Tamarával.

A regény magáévá teszi a naplóírás hagyományos nézőpontját. Egyazon eseményt mindig két szemszögből ismerhetünk meg. Egy férfi és egy női attitűd tükrében. A napló egy nagyon személyes műfaj, ahol minden reflexiónk a világra az azonnali lelkiállapotunkból fakadóan mutatkozik meg. Ez az őszinte nézőpont mindenképpen a könyv nagy előnye, jelképe a fiatalságnak.

Ebben a történetben is van elég intrika és csavar, hogy a szereplők eltávolodjanak, aztán újra közelítsenek egymáshoz. Egymáson keresztül ismerkednek saját magukkal is. A végén pedig patetikus módon felteszik a nagy kérdést: „Mi lesz velünk?”

Mindenki magának teheti fel a pontot az i-re. A telefon pedig hallgat. Feketén hallgat…

ALINEA, 2009.

352 oldal, 2.950 Ft

egy csepp szeretet

2011-04-02T13:45:00.001+02:00

Szeretném felhívni a figyelmet erre a blogra, ahol egy kis csoport azon munkálkodik, hogy a Japánban történt természeti katasztrófa túlélőinek reményt nyújtsanak és biztatást, hogy nincsenek egyedül.

Mindenki tudja miről van szó, ezért pár mondat is elég.

eladnám/elcserélném

2011-03-13T07:53:00.004+01:00

Az alábbi könyvek duplikátumok a könyvespolcomon, ezért eladnám, vagy elcserélném őket. Az árak a postaköltséget nem tartalmazzák.

~~Anna Gavalda: Együtt lehetnénk 3000 Ft~~
Duglas Adams: Viszlát, és kösz a halakat 350 Ft
Szilvási Lajos: Kinek a sorsa, Vízválasztó 600 Ft
Görög drámák (régi Európa kiadás, a borítója firkált, de a kötet maga kiváló állapotú 350 Ft
Edit Hamilton: Görög és római mitológia 500 Ft
Gogol: A köpönyeg, A revizor (Európa) 350 Ft
Lengyel Dénes: Magyar mondák a török világból és a kuruc korból (kiváló állapotban) 650 Ft
Tolkien: A gyűrük ura II-III. rész 1200 Ft (Sajnos az első kötetemet lenyúlták, hátha valakinek meg pont ez hiányzik. Esetleg érdekelne csak az első kötet.)
Az üzletkötés iskolája 800 Ft

Ritkaságok:

Thoreau: Walden (teljesen új) 2000 Ft
Dr. Sevcsik - Hefelle: Fényképészet 2000 Ft
Bodrogi Tibor: Mesterségek, társadalmak születése 1600 Ft

Na’ Conxypan atyja

2011-03-08T19:20:00.003+01:00

Szabadi Judit:

Gulácsy Lajos

„A Művészet világokat teremt és világokat tesz semmivé, és le tudja hozni egy vörös fonálon a holdat az égről.”

Oscar Wilde

Gulácsy Lajost az utóbbi évtizedekben fedezi fel magának újra a művészetkedvelő réteg. A századfordulón élt festőművészünk igen rövidnek mondható, mindössze tizenöt évet felölelő pályája során egy különleges álomvilágot alkotott maga köré. Mint sok más művész, akiknek az alkotásaik ma csillagászati áron cserélnek gazdát és ámulva tolongunk a múzeumokban, hogy élőben is láthassuk egy-egy munkájukat, míg éltek és megfestették életművüket éhezni és nélkülözni voltak kénytelenek. Azt mondják ettől olyan zseniálisak. Miért ne lehetne, csak hát akkor az a sok száz, ezer másikra, akik szintén éhezve alkottak és máig sem ismerték el, ez nem áll? Bevallom őszintén Gulácsy Lajos élete nem különlegesebb, mint mondjuk Van Goghé, a munkái nem kiemelkedőbbek számomra, mint mondjuk Toulouse munkái, akivel nem bírom nem összehasonlítani a néha groteszk képi világát, bár ő pont egy kivétel a sanyargó művészek sorából, már születésénél fogva is.

Szabadi Judit, művészettörténész, Gulácsy Lajos szakértő, muzeológus, az MTA doktora, az MKE professzora nem egy regényben adja közre a művész életét, hanem egy szépirodalmi stílusú monográfiában, amit sajnos csak fekete-fehérben, de a szöveget nagyon is kiegészítő 200 kép társul.

Az életút bemutatása egységes, nem pedig olyan zaklatott, mint a művész élete valójában. Szabadi Judit a festő elismert szakértője, az ő munkájának köszönhetően került sor 1966-ban Székesfehérváron arra a kiállításra, ami újból ráirányított a figyelmet egyik kiváló festőművészünkre. A könyvben nemcsak leírja, hanem összefüggéseiben mutatja be a Gulácsy életét és munkásságát.

Amiért számomra Gulácsy Lajos különösen érdekes, hogy festményei köré egyedülálló álomvilágot alkotott, amit prózában is megírt. Az általa teremtett, Na’ Conxypan nevű várost megtöltötte testetlen asztrál lényeivel. Lyka Károly azt írja: „… színük csak éppen dereng, cselekvésük erély nélküli imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat…” Ebbe a világba menekült, és menekítette fantáziájának bohókás lakóit, akiknek az általa vágyott szabadságot nyújtotta. Talán elengedhetetlen az őrület is, hogy valaki képes legyen komplexen ilyen kiválóan megnyilvánulni. Gulácsy Lajos nemzetközi megítélése már jó ideje, egyre szélesebb körben elismert, és a legkeresettebbek, legdrágábbak közé emeli őt.

Még életében komolyabb sikereket ért el és olyan nagy személyiségek, mint Füst Milán, Kosztolányi Dezső és Lyka Károly méltatták, mégsem voltak elegendőek, hogy meglovagolva saját sikerét ne rekesztődjön ki a művészeti életből, ahhoz azonban igen, hogy már életében annyi hamisítvány készüljön képeiről, amik a mai napig komolyan megnehezíti a kutatók és műgyűjtők dolgát.

Érdemes Szabadi Judit: Gulácsy Lajos című könyvén keresztül megismerkednünk egy magyar művésszel és szerteágazó, besorolhatatlan látomásos alkotásaival, amelyek a szecesszió életérzéséből, az angol preraffaeliták misztikumából éppúgy merít, mint reneszánsz és a rokokó túlburjánzó igézetéből. Mindezekből alkotta meg egészen sajátos, besorolhatatlan látásmódját élete végére, amit az utókor talán külön izmusként emleget majd, hogy megtalálja méltó helyét az irányzatok között.

FEKETE SAS, 2007.

334 oldal, 3.900 Ft

az éjszaka pillangói

2011-02-27T12:03:00.002+01:00

Pierre la Mure:
Moulin Rouge

Arra már nem emlékszem, hogy mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás, de az biztos, hogy mióta megismerkedtem Henri de Toulouse-Lautrec képeivel, életével, azóta szeretem és a legkiválóbb festőművésznek tartom. Lenyűgöz a bátorsága, amivel megmutatta a valóságot.

Albumokban, lexikonokban, tankönyvben olvastam az életét. Az mindig elég száraz. Egy jó tanár elbeszélése, vagy egy jó író, regényes története tudja megeleveníteni és szerethetővé vagy pont ellenkezőleg, szürkévé tenni valakinek az életét nekem. A képzőművészetben ez kicsit árnyaltabb, mert ha tetszik az alkotás, sokkal befogadóbb vagyok az alkotó személyiségére.

Toulouse-nál majdnem minden passzolt. Az albumok, a művészettörténet órák és Pierre la Mure regénye is szerethetővé tették.
Toulouse óhatatlanul szánalmat és anyai érzéseket kelt, megkockáztatom mindenkiben. A személyes tragédiája egyben sikerének a kulcsa. Nemesi származása miatt, ha nem született volna szülei rokonházasságának következtében nyomoréknak, törpének, ki tudja nem a vadászatban és más úri passziókban élte volna ki felesleges energiáit? Groteszk módon,szerencsére, fájdalmas gyermekkori betegségei sora ágyhoz kötözték, ezért a festészethez, mint önkifejezési módhoz fordult. Születése privilégiumaként rendelkezésére állt az az anyagi biztonság, aminek birtokában, adottságaihoz képest igen kényelmes és termékeny életet élhetett. Ugyanakkor, mintha egy halhatatlan tehetségű művésznek fausti módon valahol meg kellene fizetnie a tehetségéért.

Mure jó érzékkel talál egyensúlyt a festő és az őt körbevevő karakterek ábrázolásában. Olvasmányosan festi meg a 19. század végi Párizs buja hangulatát, ezért Toulosue életének bemutatásán túl megismerkedhetünk a korszak több nagy alakjával is, Vincent van Gogh, Oscar Wilde és Emile Zola is feltűnnek. Na és persze beléphetünk a címadó lokálba, az éjszakai pillangók, műfajt teremtő eredet-otthonába, a Moulin Rouge-ba.

Egy életrajzi regény valahol határt szab a fantáziának, mert a cselekmény és a sorsok nem alakíthatóak a szerző kedvére, ezért tartom óriási kihívásnak jól megírni. Ez pedig annyira jól sikerült, hogy Párizs egyik legjobb turistacsalogatója lett. Aki elolvassa és még nem járt ott, el akar menni. Aki már járt, az pedig mindenképpen visszavágyódik.

Toulouse teremtette meg a mai street art-ot szerintem a plakátművészetével, amivel egyedülállóan és elsőként újította meg a reklámipart, ezzel felfedezve és népszerűsítve a litográfiát is.

CORVINA, 1973.
408 oldal, 55 Ft :)

nyálcsorgatós érdekes

2011-02-06T18:18:00.006+01:00

Váncsa István:

Lakoma
a görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhák legfinomabb ételeiből

Ezeregy recept

Az ünnepek mindig sok és finom falatokkal járnak, amik plusz kilókat terhelnek a lelkiismeretünkre. Ezektől részben az újévi fogadalmakkal igyekszünk megszabadulni, a másik fele az koplalással és munkával jár.

Szadizmusnak tűnhet, hogy pont most jut eszembe a következő gasztronómiai kalandozásokat ajánlani, de higgyék el nekem mind igazán finom falat.

Váncsa István Lakoma címmel megjelenő sorozatának első kötetét annyira szerettem volna karácsonyra, hogy magam gondoskodtam róla, biztosan a fa alá kerüljön felcímkézve a nevemmel. Ez az első rész a görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhák legfinomabb ételeiből válogat, a megszokott Váncsa-stílusban. Eszterházy Péter ajánlója annyira találó, hogy az enyémet ezzel kezdeném: „Váncsa természetesen önmaga jéghegyének csúcsa, minden odavetett könnyű félmondat mögött egy élet gyakorlata és ezen gondolkodásban eltöltött élet bölcsessége, bölcseletisége bujdosik…”

Ez voltaképpen egy szakácskönyv, de ha valami klasszikus formára számít bárki is, az csalódni fog. Nem elég átfutni a recepteket, el kell olvasni az egészet. Az ételeket leírását ugyan az anyaghányadokkal kezdi, de csak szóval. Ezeregy recept című, első szakácskönyvében minden receptje mellett olvasható miből is, de a mennyiségekhez megint csak olvasnunk kell. Mit is várhatunk az ÉS főszerkesztő-helyettesétől, viszont nem fogjuk megbánni. Részben mert a gasztronómiatörténelem gyöngyszemeivel ajándékoz meg a receptek közben és között, így például kiderül, hogy a borjúszem mekkora ínyencségnek számít és egészen pontosan hol, kit illet a megtiszteltetés, hogy a tányérjára veheti. Vagy például egészen egyedien szórakoztat el a vasfazékban párolt tárkonyos szarvascomb receptjével, amit így kezd: „A fagyasztott szarvashúst a hűtőszekrény legalsó traktusában olvasztom ki, utána leöblítem és enyhén sós jeges vízben fél óráig áztatom.” Apróságokban rejlenek a zamatok.

Szinte minden falathoz és természetesen minden tájegységhez, alapanyaghoz van hozzáfűznivalója, véleménye, valami apróság. Gyanítom még senki nem olvasott ilyen átfogó összefoglalót a leves, mint olyan, és mint elnevezés eredetéről. A hazai konyhában ritkán előforduló rákokról máshonnan sosem tudom meg, hogy az ollóik csattogtatásával akkora csörtét csapnak, hogy még a tengeralattjárók szonárjait is megzavarják. Nem nehéz kitalálni mennyi érdekességgel szolgálhat arról, ami ismertebb a magyar ízlésnek, a magyar irodalomnak. Ahol az ízek irodalmi megfogalmazásáról esik szó, ott természetesen nem maradhatnak el a Krúdy-idézetek sem.

Az olyan elnevezések, mint a kapros csülök juhtúrós krumligancával, vadnyúl sok hűhóval, vagy a whiskeybe fojtott kacsa már nevükben is sokat ígérnek és elkábítanak, de nem ígérkezik kevésbé ízletesnek a cserkesz piláf, vagy a hölgycombköfte sem, amiből pedig nem is tudom mire következtessek így első hallásra. Az érdekes és szubjektív leírásokból aztán minden nyúl előugrik a bokorból.

Váncsa István receptes gyűjteménye alapján főzni garantáltan időigényes és többségében nem túl pénztárca kímélő, de mivel már kipróbáltam pár receptjét, tapasztalatból mondhatom, hogy egyrészt nagyon finomak és legalább annyira szórakoztatóak is, ha a hézagokat, – a néha több napos pácolásokat – a könyv olvasásával töltjük ki.

Olvashatjuk akár A-tól Z-ig, vagy cikk-cakkban, ahogy tetszik, de ha ajánlhatom, olvassuk végig a tartalomjegyzéket, mintegy előzetesként, hogy lássuk, mennyi izgalom van előttünk. A függeléket és kislexikont sem érdemes kihagyni, mert tovább kalandozhatunk még, mintegy epilógusként.

Olvasás közben szemünk előtt lebegnek majd a lakoma fogásai és a szerző maga, ahogy hatalmas gesztusaival, szellemes irodalmisággal fogalmazza meg, még az egyszerű lecsó elkészítését is.

Ez még ide akar jönni.

Lakoma

VINCE, 2010.

540 oldal, 3.995 Ft

Ezeregy recept

VINCE, 2003.

556 oldal. 3.995 Ft

ingatag bálvány

2011-01-30T13:57:00.002+01:00

Robert Merle:
A bálvány

Itt állok befürödve.

Tém szerint karácsonykor egy dinnyés kettes árát költöttem könyvre, ezért nagyon támogatja a könyvtárba járásomat. Az egyik ilyen portyázásom alkalmával ragadt hozzám egy Merle kötet a biztonság kedvéért, mint mentsvár, valami biztosan jó arra az esetre, ha valamelyik könyvem a dinnyés kettesből nem sülne el jól.

Miért Merle? Mert benne még sosem csalódtam. Olyan viszont nincs, hogy soha. Nálam ez a jó széria A bálvány című könyvvel tört meg.

Az én egyik bálványom Robert Merle, ezért próbálok mindenáron mentséget, és magyarázatot találni.
Merle ebben a regényében is a történelemhez nyúl. A tőle megszokott alapossággal kíván kiköszörülni egy hibát és az általa gondolt méltó emléket állítani egy valós személynek, Vittoria Accoramboninak, akivel sem saját korában, sem utána a történetírók nem bántak kesztyűs kézzel.
A szerkezet alapvetően izgalmas szerintem. A főszereplők kivételével mindig más szemszögéből halad a cselekmény. Ez a sokoldalú látásmód hivatott pártatlanul megítélni Vittoria alakját. Mivel a szerző szerette volna végre pozitívan feltüntetni, hősnő alakjában Vittoriát, de gondolom nem akart átesni sem a ló túloldalára, ez egy ötletes és „kényelmes” megoldás. Méltatlannak is érezném Merle-hez, hogy egy csöpögős lányregényt írjon, de a hősnő sem lehetne hős, ha nem lennének hibái.
A történet egy túl szép, és a mindenkori nőideálhoz képest túl okos, de kevésbé nemes fiatal lány/asszony története, akinek életét nagyravágyó anyja irányítja, kezdetben, és mikor megszabadul az egyik elnyomótól, apósa személyében megkapja a betegesen erényes, hitbuzgó Montalto bíborost. Aztán persze megtalálja a szerelem, a Vatikánt is felforgató Orsini herceg személyében. Képet kapunk XIII. Gergely pápa önző uralkodásáról és egy kicsit a nemeseket kiszolgáló, körülvevő emberekről is, akiknek megfestése jóval izgalmasabbra sikerült, mint a hősnőé.
Mi a baj ezzel az egésszel? Nem tudom. Unalmas. Nagyon nehezen indul el. A könyv jó felénél csillant némi remény, hogy talán mégis végigolvasom. Addig csak becsületből és lustaságból, mert elpakoltam az éjjeliszekrényről a könyveket.
Vittoria jámborsága nekem nem erénynek, hanem egy üres lélek érdektelenségének tűnik. Egyedülálló szépséget kapott, amiért a legtöbben az ördögöt látják benne. Akadnak pillanatok a történetben, amik azt hivatottak bemutatni, hogy a tartózkodó, rideg felszín alatt ő egy igazi nő: mikor a szolgálólányával kedves, vagy a testvérével épp nem távolságtartóan udvariaskodó, mikor megsiratja az apját, vagy első férjét, akit holtában jobban tisztelt és szeretett, mint mikor még mellette volt. Viszont a nem is olyan ostoba kis komorna, akinek a hegyes kis melleiben, aminél a férfiak szerint nem lát tovább, több élet van, mint a gazdájában. Vittoria próbál becsületes és erényes maradni, de nekem ő egy kártyáival jnm is annyira jól, és még izgalmasan sem játszó halvérű nő.
Ő tulajdonképpen egy celeb. Híres, mert beszélnek róla. Azt gondolom ebben a dobozban mindegy, hogy mit is.
Vittoriának nincs saját nézőpontja, ezért nem sikerült más szögből láttatni szerintem. Az is lehet, hogy ez a nő csak minden irányból unalmas, hiába az ármány, a fondorlat, küzdelem a mindent elsöprő szerelemért.

EURÓPA, 2006.
560 oldal, 1000-1600 Ft (antikvár)

nagy zuhanás

2011-01-07T20:58:00.003+01:00

Anna Gavalda:

Együtt lehetnénk

Magasról nagyot lehet esni. Nem mondhatom, hogy az írónő tehetségtelen, mert azzal magamat is blamálnám, és nem is lenne igaz, viszont a regény műfaj nem az övé. Kamaszkori harleqin élmény volt. Egyetlen gondolatot sem bíz az olvasó fantáziájára, amiket könnyű, felesleges párbeszédekkel támogat folyamatosan. Az egész átlátszó, unalmas és kiszámítható.

A korábbiakhoz hasonlóan egész egyszerű alaptörténethez nyúl, kevés sikerrel. Vesz négy, a társadalomból ilyen-olyan okból kiszakadt embert, összehozza őket és jóra fordítja a sorsukat. Nem a boldog vég a baj, hanem hogy totál kiszámítható az egész történet már az első pillanattól kezdve.

Egyetlen mélyenszántó gondolatot nem sikerült belecsempészni a hatszázvalahány oldalba. A négy főhős közül Camille, a szegény kis piaf karaktere a leghiteltelenebb. Hozzá képest a nyers modorú szakács, Franck még egészen hihető. Már ha csak abból indulunk ki, hogy milyen fárasztó egy szakács élete. Aki még a legjobban tetszett az Philibert, az önbizalom hiányos, múltszázadból itt ragadt, szegről-végről Valois nemes, akinek van egy hatalmas családja, átitatva sok száz év sznobizmusával, és szivacsként fogó agya a francia történelem iránt. Dadog és már az idegesítő határát súrolja az élhetetlen szerencsétlenségével. Aztán ott van Paulette, Franck nagymamája, akiben semmi extra nincsen, a többiekhez hasonlóan hánytatott sorsú, és a végén ő kapja az egyetlen csavart, ami viszont olyan halvány és olyan felesleges, mint az az információ, hogy három kézfogásra vagyok az egész brazil futball válogatottól.

Ők négyen együtt héderelnek egy sok száz négyzetméteres párizsi lakásban, ami a nemesi család egyik hagyatéka és vigyázni kell rá, nehogy a család szétcincálja. Az őrködés alatt pedig főhőseink megismerkednek, utálják egymást, aztán megszokják, megszeretik és kb ennyi.

Olyan az egész, mint a filmekből írt könyvek. A dramaturgnak nem sok munkája maradt ezzel a könyvvel, mikor filmre vitték, mert hogy igen.

Utálom, mikor egy könyvnek filmborítója van. Behatárolja a szereplőkről kialakított képemet. Igaz itt tök mindegy, mert az egész könyv szájbarágós és tudom én, hogy könnyebb eladni a könyvet, ha Audrey Tautou mosolyog a borítóról.

Könyvészeti szempontból a magvetőhöz képest elég sok tördelési hiba volt, mint hiányzó szóköz, és hasonlók. Az én példányomban több nyomdai csúszás is van.

Azt viszont nem igen értem, hogy miért kell ekkora sortávokkal dolgozni? Mert normál esetben csak 400 oldal lett volna a könyv és az nem elég tekintélyt parancsoló vastagság?

Az eddig olvasott Gavalda könyvek is egészen sajátos betűmérettel és sorközzel dolgozott, hatalmas margókkal, de ez csak kukacoskodás.

A könyv vége pedig külön béna. Teljesen felesleges és filmszerű, de nem a jó értelemben. Még megmutatja, hogy nem csak a főhősök, de mindenki, MINDENKI élete csöpög és boldog és az élet szép.

Guillaume Canet helyes Francknak.
Részemről ez nem ér többet.

MAGVETŐ, 2010.

627 oldal, 3.490 Ft

úgy jó, ahogy van

2010-12-29T00:09:00.006+01:00

Anna Gavalda:

Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

Ez a nő ijesztően reálisan látja a világot és ráadásul olyan történeteket ír meg, amik teljesen hétköznapiak. Igen, még az állatorvosnő abszurd története is, a Catgut, amit egy erőskezű orvosNő hideg realitásával ír meg. Láttak már női sebész kezet? Nem kapnék tőle egy istenes pofont sem. Ott van abban minden. A nő, az orvos, a vidék, a többszörösen befektetett munka... Miért?

Az első élményem egy rövid, korai zsengéje volt. Másodszorra egy tömör történetekből álló novelláskötete jött szembe. Alig várom már, hogy megtudjam nagyobb terjedelemben is képes ennyire fenntartani a figyelmet, ilyen feszesen írni? A történetei stílusa egyenletesen Gavalda, de hullámzóan engedi bő lére, vagy zárja résre az ajtót, amin bekukucskálunk.

Ez az. A könyv élménye olyan volt, mint a kukkolás.

Izgalmasan, nagyon sok iróniával és humorral mesél. A szófordulatai egészen frissek.

A műfordítás kemény dió. Ugye mindenki ismeri a Frédi és Béni eredetet? Ahogy a snasszból lehet legendát építeni, úgy áll ez fordítva is.
A Kis kiruccanás Gavaldára hangolódás volt. Azt Tótfalusi Ágnes fordította, nagyon élvezetesen, ezt a szöveget pedig N. Kiss Zsuzsa. Nyilván más hangulatban olvastam a könyveket és mások a történetek is, de ez jobban tetszett. Remélem ez a felfelé ív marad kettőnk (a fordítóval együtt, hármunk) kapcsolatában.

Nem akarom megismerni az író életútját. Még nem! Vannak visszatérő motívumai, amik a Kis kiruccanás alapgondolatát is képezték. Az emberi kapcsolatokat boncolgatja a mai, modern olvasott-művelt, európai és női szemszögéből. Ezt le sem tagadhatná, de a testvériséget eddig mindenhol egyformán fogja meg.
Nagyon harmonikus testvéreket fest. Nagy családban gondolkodik. Mindenhol ott van a lázadó generáció hangulata, az önmegvalósítás. A szerepek leosztottak.
A csendes, az attraktív, a jó. Mind jó, különböző, és ahogy a Pattintós című novellában mondja a jó testvér:
„Elismerem, nem hittem volna, de tévedtem. Ha a lányok azt akarják, hogy szuperáljon valami, szuperál is. Ennyi a nagy titok.”

Ezzel elmondtam mindent, de ehhez el is kell olvasni, mert akkor kibomlik majd az egész.
Hátborzongató, bien?

Volt szerencsém látni egyszer Párizst. Egy utazásnak mindig örülök, élményekre szívesen költekezem, vagy alkuszom meg értük, de picit csalódott voltam, mikor Párizst kaptam ajándékba Róma, Madrid, Barcelona helyett. Aztán úgy jártam, hogy beleszerettem és már várom a pillanatot, mikor újra láthatom.
Egész Párizson ott ül a mindig megújuló stílus frissessége. Anna Gavalda nem tolja az arcomba, mint egy magyar filmben a reklámokat, hanem mi sem természetesebb, leír egy leheletszürke kis selyemfehérneműt. Christian Dior természetesen.

„De hisz úgysem látja, mondhatják... Lári-fári, akiből hiányzik a fantasztikusan finom fehérneműk iránti szerendipitás, nem is hághat a Szerkesztő illusztris rangjára.

Ezek ránézésre tudják.

Tudják, hogy szemközt a nő köldököt fedő száras pamutbugyiban ül-e, kinyúlt nejlonban, netán valami falatnyi őrületben, ami a nőknél orcát pirít (mibe van nekik), a férfiakra rózsaszín ködöt bocsát (mibe lesz nekik!).

Persze, hogy tudják.

...

ekrü selyem kézzel vert calais-i csipkével, dolgos francia lánykák keze munkája ... puha, bájos, finom, gyöngéd, feledhetetlen...”

„Roppant mértéktartó zakó, hamisítatlan tweed, de én hiúz szemmel azt is látom, méretre készült. Az Old Englandnél a címke nagyobb, ha az áru egyenesen a Capucines-műhelyből került ki, márpedig én láttam a címkét, mikor lehajolt a szalvétáért.

A szalvétáját meg direkt azért ejtette le, hogy a harisnyakérdést végre tisztázza, vélem én.”

Van itt erotika. És én már vissza is tértem Párizs bisztróiba.

Nem vagyok ennyire sekélyes, de ezek hangulatok. Kellemesek. Kiemelhetnék más részleteket, más alapon, de most ehhez volt kedvem. Nem klisékkel dolgozik, csak éppen nem tagadhatja le magát.

Vissza-vissza kacsint a szerencsejáték. Hol póker, hol tétre-helyre-befutóra.

A nap híre novella pofon volt, bár volt egy pont, mikor sejtettem. Épp csak egy pillanattal korábban, hogy a szemem eljutott volna odáig, de féltem, tudtam az igazat. Az igazat, amit maradt volna ismeretlen. A hazautazó kiskatona az Eltávon rátalál az szerelemre, aki pedig hosszú évekig vívódott elengedi.

Marcangol és megríkatnak. Néha a nevetéstől, néha nem. Káromkodik is, oda illik. Eddig semmit nem vitt túlzásba. Úgy jó, ahogy van.

MAGVETŐ, 2010.
223 oldal, 2.490 Ft

skellig

2010-12-07T15:36:00.004+01:00

David Almond:

Skellig – Szárnyak és titkok

A Csodacseruza gyermekirodalmi folyóiratban olvastam Skelligről. Egészen izgatott lettem. Két hónap várakozás után végre a kezembe foghattam.

David Almond, a könyv szerzője irodalomtanárként élt Angliában, míg fel nem hagyott az írás kedvéért vele. Első ifjúsági regénye a Skellig, Whitbread-díjat kapott a megjelenés évében 1998-ban, idén pedig gyermekirodalmi munkásságáért tüntettek ki Andersen-díjjal.

A szerző William Blake iránti rajongása és tisztelete folyton megmutatkozó motívuma a regénynek.

Nagyon sokáig vitatkoztam magamban az ifjúsági regény besorolása miatt, de a végére nem csak megbékéltem, hanem egyet is értek vele. Azt éreztem ez a történet annyira mély, hogy nyomasztóan hat a kamasz olvasókra, és felbuzgott bennem az anyai ösztön, hogy védjük meg a gyerekeket a szomorúságtól, a valóságtól, amíg csak lehet.

Több szempontból sem volt igazam. A gyerekeket nem tudjuk megvédeni és nem is kell.! Kötelességünk viszont terelgetni őket, és ezzel a könyvvel egy fantázia kaput adunk a kezükbe.

Azt gondolom, hogy mire ifjúsági irodalmat kezd olvasni az ember, már nem hisz a mesékben, tudja hogy nincs Télapó, egészen reálisan szemléli a világot, ami körbeveszi.

Azért ifjúsági regény mégis a Skellig és tanulságos minden idősebb korosztály számára is, mert pont a csodába vetett/elveszett hitet mutatja meg.

Michael szüleivel a belvárosból, egy külvárosi elhanyagolt házba költözik, aminek elvadult kertjében áll egy tákolmány. Ebben a korábbi lakó élete során összehordott lomok porosodnak. Michaelnek megtiltják, hogy belépjen oda, mert az épület bármelyik percben összeomolhat. A kamasz fiút azonban vonzza valami láthatatlan erő. Így találkozik a garázsnak nevezett sufniban egy megkövesedett, kopott ruhájú, poros alakkal, aki mozdulatlanul várja az elmúlást, a többi kidobott és elfelejtett lom között, és azokkal együtt.

A csodák addig léteznek, amíg hiszünk bennük.

Skellig, a garázs érces hangú, betolakodója minden igyekezete ellenére sem tudja eltaszítani a kisfiút, aki mindenáron meg akarja menteni. Nemcsak a teste, de az érzései is megcsontosodtak a végre várva.

Michael újszülött kishúgának beteg a szíve. Aggodalma és tehetetlensége vetekszik egymással. Talál valamit, amit irányíthat, amiért küzdhet. Skellig megmentése pedig egyféle feladat számára, amiben elmenekülhet a valóság súlya alól. Minden jel arra mutat, hogy a húgán csak egy csoda segíthet, hogy közöttük maradjon. A fájdalmát és dühét Skellig ápolásába fordítja. Mikor megérinti a lapockái helyét, elérkezett a pillanat, ami új lendületet ad neki, és a történetnek is. Reményt ad magára a reményre és a csodára.

Az új környezet új barátot is hoz számára, egy egészen másféle módon gondolkodó kislányt, Minát.

Mina édesanyja nem szereti a kötöttségeket, ebben a szabad szellemben neveli és tanítja otthon lányát az élet különlegességére, szépségeire és néha könyörtelen valóságára. Mina megtanítja, hogy ne csak lássa, hanem élje is át a világot, hogy észrevegye az apró részleteket és a körforgás egészét.

Michael és Mina megélnek egy csodát, amit csak részben tudnak megmagyarázni. Abban a korban vannak, amikor még hisznek, de már kételkednek is, így ez a két érzés megharcol egymással a könyvben. Ők már biztosan más felnőttek lesznek.

A regény szerkezete rövid, lényegre törő, nagyon egyenes és világos fejezetekből áll. Könnyen érthető, sodró lendületű. William Blake versrészletei nem csak betétként, hanem ars poétikaként jelenik meg a történet folyamán. Az idézetekben elmélyülhetünk, de nem veszünk bele. Nem sznobságból kerültek oda, ahova, teljesen beleépülnek magába a történetbe. A megfogalmazás egyszerű és tiszta. Különösen tetszett, amikor Michael gondolataiba enged bepillantást a szerző. Hihetőnek érződik, a megfogalmazás, amit egy kamasz báty érezhet a beteg húga iránt, egy lány, vagy a szülei iránt. A szülői szerepek az aggódó, szeretetből épülnek fel, míg az iskola megmutatása párhuzamba állítható a szerző életútjával.

A könyv keménykötésű és védőborítós kiadás, látványos, de esztétikus, ami vonzza a tekintetet. A belső oldalakon látható illusztrációk ismétlődőek, számomra kicsit nyomasztóak, de a történet előrehaladtával megtartva az eredeti alapötletet egyre lágyul. A szimbolikát értem, talán csak a kivitele nem tetszik. Mindegy is. A fejezetszámok betűtípusa viszont harmonizál a történettel. Ami viszont zavaró volt számomra, hogy több alkalommal is árvasorok maradtak az oldalakon, amit egy kevésbé merev tördeléssel, kiküszöbölhetőek lettek volna. Ez azért baj, mert kampókat dobál az olvasóra és megakasztja a szemet, kizökkent a történetből.

A könyv, Szárnyak titka címmel 2000-ben jelent meg először magyar fordításban az Egmont Kiadónál. Itthon az ismeretséget azt gondolom a mostani Pongrác kiadással érte el Skellig címen, akik újból felfedezték és a magyar közönséggel megismertették ezt a kicsit kívülállókról szóló mesés történetet. A youtube-on látott trailer alapján az azonos című film, amiben Tim Roth alakítja Skelliget, amolyan iránymutatóként használja csak a regényt. Kíváncsi vagyok a filmes feldolgozásra, hogy mennyire képes visszaadni képi világgal, a könyv finom szimbolikáját.

utóhang

PONGRÁC, 2009.

125 oldal, 2.500 Ft

a kevesebb néha több

2010-12-01T14:09:00.002+01:00

Anna Gavalda:

Kis kiruccanás

Olvastam erről a könyvről. Írtak róla egy hosszút. Innen tudom, hogy ez egy korai írása Anna Gavaldának. Kíváncsi lennék az eredeti változatra, hogy mennyivel lett ez érettebb, min változtatott a szerző?

Gondolom a neve miatt, de hónapokig azt hittem, hogy spanyol írónő. Ezt még a borító is erősítette bennem, aztán olvasás közben hamar kiderül, hogy ez egy francia történet, egy francia írótól, aki le sem tagadhatná, hogy nő, és mindez teljesen magától értetődő volt.

A könyvvizsgálók bejegyzését első pár mondat után abbahagytam, mert tudtam, hogy ezt nagyon akarom és féltem elmondanak valamit, amit nem szabad előre tudnom.

Sikerült végre elolvasnom. Húztam amennyire csak tudtam, de így sem tartott tovább pár óránál.

Ez egy kisregény. Nem vezet fel, bont ki cselekményeket leírásokkal, mindent in medias res meg is élünk az elmesélő szemén keresztül. Amikor nem párbeszédekben halad a történet, akkor Garance, a mesélő magával társalog, valójában akkor is a testvéreivel nevet össze, nekik mondja el a véleményét.

Olyan érzésem volt, mintha Garance, Lola, Simon és Vincent ismerős lenne. Mintha szomszédként élnénk kezdetektől. Mintha folyamatosan láttam volna őket, és most egyikük szavakkal is aláfesti az ismerős képeket.

A történet négy testvér felnőttkori, utolsó találkozását meséli el. Nem egy kitervelt búcsú ez, belesodródnak és ki sem mondják, csak mindannyian érzik, hogy ezzel itt most valami befejeződik. Búcsú a gyermekkortól, az egymást összekötő közös emlékektől és élményektől.

A testvériséget írja le. A láthatatlan köteléket.
Mindegyikük átlagos, kicsit sebzett, mai problémákkal küzdenek és élik a hétköznapjaikat. Ebből kapnak egy kis kiruccanást, amikor átélhetnek még egy napot közösen az édes semmittevésben. Átértékelik a saját életüket és egymásét. Garance kishitűsége magával szemben nehezen engedi, hogy ne a testvérein keresztül lássa magát. Lola a jónak látszó, de szétváló, Simon a minden látszat ellenére is működő házasságot képviseli a társadalomból, míg Vincent, Garance párja, kevesebb iróniával. Ők ketten ellentétei is egymásnak. A várost és vidéket, a nőt és férfit, az óvatosságot és spontaneitást képviselik.

Anna Gavalda zseniális írónő. Fiatalos stílusban ír, mintha mindentudó lenne. Megfogalmazta a generációja hangulatát. Szórakoztat a szó legjobb és legnemesebb értelmében. Hogy szórakoztató irodalom, vagy szépirodalom, az egyéni megítélés de az biztos, hogy az általam ismert kortárs írónők közül a legjobb, már ezzel egy könyvével is.

MAGVETŐ, 2010.

153 oldal, 2.490 Ft

Kóboroljon vélem át egy éjszakát,

2010-11-30T09:39:00.005+01:00

Pest megér egy estet!

Nem egy dalszövegírót, ihletet meg Budapest fénykora, amiből több is van. A Fekete Sas Kiadót pedig sorozatosan. Igaz, ez részben egy tudatos következetesség. Nem találkoztam más könyvkiadóval, aki Budapest könyvbeli bemutatását ennyiféle módon nyújtotta volna már át. A lokálpatriotizmus ordít a könyvekből, de ez annál is inkább bocsánatosabb, hogy a város egyik legszebb részét ragadja ki több alkalommal is a képes könyveiben, amik nagyon alapos, néha lírai és humoros szövegkörnyezetben mutatkoznak be.

Budapest a történelem, a városépítészet, házain és utcáin, érdekes, kevésbé ismert, néha pikáns történetein keresztül mutatja meg arcait. Mindenkinek vannak saját emlékei, amik visszaköszönnek a képes könyvek oldalairól. Szándékosan nem nevezem ezeket a könyveket albumnak, mert szerintem az albumok olyanok mint a plázában kószáló kirakatbabák. Ezek a könyvek nem csak mutatósak, hanem okosak is.

A Gmh decemberi számában az FSK Budapest témájú könyvei közül a saját kedvenceimet ajánlottam.

Porzó (Ágai Adolf): Utazás Pestről Budapestre 1843–1907 A szerző megélte Pest, Buda és Óbuda egyesítést, ahogy Budapestként világvárossá nőt. Élvezetes stílusú történelmi útirajza Budapest teljes szociográfiáját és topográfiáját adja az utcák, terek, közéleti személyiségek és jellegzetes figurák szeretetteljes ábrázolásával, a zengerájok, színházak, fürdők világának megidézésével.

Az akvarell technika kedvelőinek Zórád Ernő: Tabán – A lebontott romantika című könyve nyújt élvezetes szórakozást. Amitől ez a könyv különleges, hogy egy olyan világot fest le, ami más képemlékeken nem igen maradt meg az utókor számára. A 84 akvarell mellett, amelyek a régi Tabánt hozzák vissza a kis utcáival, irodalmi szemelvények, többek között Krúdy Gyula, Bálint György idézik meg az eltűnt városrész hangulatát.

A Budapesti építkezések állomásai című kötet Branczik Márta és Demeter Zsuzsanna a kisföldalatti állomásain kiállított tárlata alapján készült, annak továbbgondolt változata. Budapest mai arculatát egy átgondolt koncepció határozza meg a mai napig, melynek legfontosabb része az Andrássy út kialakítása volt. Ennek a lendületes megépítését mutatja be a könyv a Millenniumi Földalatti Vasút, Európa első földalattijának állomásain keresztül. Az ismert vonalon túl, az építészeken keresztül láttatja a város jellemző építészetét portrék, tervrajzok, látványtervek és korabeli fényképek segítségével. A könyv minden értelemben monumentális mű. Mivel kétnyelvű, (angol-magyar) így a nemzetközi piacon is büszkén megállja a helyét.

Gál László: „Csak a szépre…”, vagy ahogy mi neveztük Csaszi című albuma ugyanazt a Budapestet, egy egészen más korból és szemszögből kínálja. A legendás 50-es – 60-as éveket mutatja be közel 200 fotón keresztül a várostól a máig emlegetett szórakozóhelyeken át az elhíresült színdarabokig, egészen apró részletekre is odafigyelve és kiemelve. Ami az egyik korosztálynak nosztalgia, egy másiknak megmosolyogtató és figyelemfelkeltő, hogy mennyire pezsgő élet zajlott akkor Budapesten minden korosztály számára a maihoz képest. A képek alapján, akkor tényleg nem csak a húszéveseké volt a világ.

A kiadó, Budapest kultúrtörténeti séták néven indított sorozatot, aminek az első megjelent kötete az Andrássy út. Bár a témával már foglalkozott a kiadó, ezzel a könyvvel egy maga nemében egyedülálló guide-ot nyújt át. Ez az a könyv Budapestről, amit érdemes lenne idegen nyelveken, a világon mindenhol árulni. Mi viszont azon szerencsések közé tartozunk, akik magyar nyelven is élvezhetjük a teljes út hosszában és környékén, a házról-házra vonuló történelmet, kultúrtörténeti érdekességeket. A líraian szubjektív kötetet bőkezűen illusztrálják a Világörökség részét képző Andrássy útról, és a rajta található apró részletekről készült fényképek, amikre ha nem hívnák fel a figyelmünket, sajnálatosan elsiklanánk fölöttük.

Budapest abban a szerencsés helyzetben van, hogy van neki Bródvéja. Surányi András tolmácsolásában ismerhetjük meg a fővárosi éjszakák ütőerét, a Pesti Brodwayt, ahol színházak, lokálok, zenés-táncos szórakozóhelyek, sőt, még az Opera, az Operett és a Zeneakadémia is helyet foglal magának a város életében a századfordulótól napjainkig. A magyar kabarék és kávéházak világát, máig emlegetett nagy alakjait – Kibédi Ervin, Csortos Gyula, Berky Lili és még sokakat – archív és jelenkori képekkel, számolócédulákkal és plakátokkal mutatja be a szerző, a kísérőszöveget átitatva fanyar humorával.

e-könyv, e-book, ebook, eBook

2010-11-21T14:36:00.000+01:00

Valóra válik a Galaxis útikalaúz stopposoknak.

Egy részem türelmetlenül várja már az e-robbanást a könyvpiacon, mert odáig vagyok minden elektromos kütyüért, a másik felem viszont fél, hogy ezzel elveszik az a bensőséges kapcsolat a könyvvel, ami élménnyé teszi. Nem lesz a lapozó hang, hiányozni fog a könyv illata, eltűnik a súlya például. Nekem ezek kellenek az élményhez. Kétség kívül nagyon kényelmes lesz, hogy egy apró adathordozón elfér majd egy egész élet könyvgyűjteménye. Tém már várja a pillanatot, amikor a számos költözésünk alkalmával nem kell majd a súlyos könyves dobozokat cipelnie, mert lesz egy kis kütyüm, amit ha akarok megvilágít nekem egy polcon, de ez lesz minden. Bedobhatom a saját táskámba, és cipelhetem magammal. Nem mintha számára ne lenne fontos élvezet az olvasás, csak ő nem olyan birtokló természet, mint én. Irigylem is érte.

Szóval az e-book klassz dolog lesz, meg nem is. Attól kicsit sem félek, hogy a nyomtatott könyvek eltűnnének. Az én életemben még biztosan nem. A későbbiekben sem, de ha mégis, az csak kevés bibliofil embernek lesz igazán csapás, mert a generációk idővel hozzászoknak a teljesen digitalizált élethez.

Az illusztrált könyvek miatt nem fog eltűnni a nyomtatott. Egyrészt sok embernek szüksége van a fantázia mankókra, amit a tehetséges illusztrátorok adnak és ezek egészen máshogy mutatnak, még egy kiváló minőségű színes monitoron is, mint megtapogathatóan papíron. Másrészt szerencsére két önkifejezési forma a szó és a kép összekapcsolódik, és ezzel vissza az első végéhez.

Ami viszont érdekes, hogy előre megmondják mi az a legkésőbbi, vagy mondjam legkorábbi időpont, amikor a digitális könyvek robbanásszerűen betörnek majd a piacra. Sokan azzal érvelnek, hogy olcsóbb. Még nem olcsóbb!

Meg kell venni egy olvasót hozzá, ami nyilván olyan, mint anno pl a dvd lejátszó. Az elején csillagászati ára volt egy mindent tudó videóhoz képest, ma meg már mindent tudó dvd-t vehetünk fillérekért. Szóval a most 50 ezertől a fölfelé van a választék. Na de a könyveket is meg kell venni és nem sokkal olcsóbbak, mint a nyomtatott könyvek. Sőt! A logika azt diktálná, hogy ha nincs nyomdaköltség és a terjesztési, raktározási, akkor olcsóbbak legyenek a digitális könyvek. Persze akadnak jócskán kivételek amik olcsóbbak, és ingyenesek is, de az átlagot nézve még így is azonos árban vannak, vagy drágábbak a nyomtatott könyveknél.

Magyar nyelven még elég szűk kínálat érhető el. Nézhetjük onnan, ha valaki idegen nyelven olvas, akkor ez a kínálat mekkorára bővül, csakhogy a tengeren túli formátum a nálunk kapható olvasókon nem megjeleníthető és mivel a konvertálásuk egyelőre megoldatlan így mégsem akkora az elérhető piac.

Amíg a kiadók és az olvasók gyártói nem egyeznek meg néhány mindenki számára olvasható formátumban, vagyis nem váltanak egységes szabványra, addig szerintem nem tud igazából elterjedni az e-könyv, annak ellenére, hogy az indexen olvasható cikk szerint 2015-re e-könyv robbanás várható.

Mindenesetre a terület kivívott már magának akkora jelentőséget a piacon, hogy a New York Times már sikerlistában gondolkodjon.

Érdekes fordulatot hozhat, ha a frissen megszavazott törvényt kedvezően értelmezik, és az e-könyveknek nálunk, a világon egyedülálló módon 5%-os adóterhe lesz mindössze, az összes többi 9,5-25%-os helyett. Ez azért lehet érdekes, mert ha bekövetkezik az egységesítés, Magyarország valóban e-könyv mogullá válhat, de minden estre e-könyv kompországgá. Ez jobban ráirányíthatná a figyelmet a magyar könyvkiadásra is, ha sikeresen meglovagolja a könyves ipar ezeket a nemzetközi hullámokat, ami pedig azt eredményezheti, hogy a könyvipar és maga a kultúra nagyobb nemzeti támogatásban részesülhetne. Tudom, hogy sok a ha és feltételes mód, de számolni kell a lehetőségekkel, és lobbizni a megvalósításért.

Ugye az e-könyvek egyik nagy előnye, hogy környezetbarát, de ha valakinek nehezére esne monitoron, vagy bármilyen jó minőségű olvasón olvasnia, akkor sem teheti meg akármelyik könyvvel, hogy kinyomtatja magának papírra,mert az már a szerzői jogokba ütközik. Hasonló ez, mint a régóta tartó zenei jogok vitája. Az a nagy baj, hogy a kiadók, (zenei, könyv) még mindig hagyományos módon gondolkodnak, pedig ha az e-book nem egy múló szeszély, akkor gyökeresen át kell formálni az üzletpolitikájukat.

Azt mondom, hogy egy papíralapú könyvvel több a munka. Ezzel gondolom mindenki egyet is ért. Éppen ezért egy digitalizált változatért, hasonlóan sok másik felhasználóhoz, én sem fizetek annyit egy e-könyvért, mint egy nyomtatottért. A zene mégis más, mert azt bármilyen módon is veszem meg, ugyanúgy hallgatom valamilyen lejátszó eszközön. Az író, vagy a szerző a terjesztés eszközétől függetlenül viszont ugyanakkora energiát fektetett a mű létrehozásába, tehát részéről jogos az igény, hogy ugyanakkora szerző jogokkal bírjon. Nálunk sajnos én ma csak egy olyan írót tudok mondani, aki szerintem valójában is az írásból él, de tekintsünk úgy az összes többi szerzőre, hogy ők is. Jogos az igényük, így ha ingyenessé teszik az elektronikus letöltést, vagy lehetőséget nyújtanak a nyomtatásra, saját magukat károsítják meg. Ugyanakkor viszont mint fogyasztó, minél olcsóbban szeretnék a termékhez hozzájutni, minél több joggal rendelkezve felette. A kiadónak nyilván esze ágában sincs olcsóbban adni, hiszen így az ő részesedése is csökken. A nagyravágyásuk, illetve a máshogy nem gondolkodásuk viszont gátat szabhat az e-könyv robbanásnak.

Ez ám a dilemma, amire megoldást kell találnia a digitalizált könyvek kiadóinak.

neonfalatok

2010-11-16T10:30:00.000+01:00

„Azokon az estéken, mikor szüleimnél vendégek voltak, a szalon tükrei megsokszorozták a kristálycsillár fényét. Mama a zongorához ült, egy tüllbe öltözött néni hegedült, egy rokon bácsi gordonkázott. A fogam közt cukorálruhás gyümölcs páncélját ropogtattam, egy fénybuborék a szájpadlásomon pattant el, ribizke- vagy ananászízt árasztva: az enyém volt minden szín és minden fény, a fátyolkendők, a gyémántok, a csipkék; az enyém volt az egész Ünnep. A tejjel-mézzel folyó Kánaán sose csábított, de a boszorka mézeskalácsvára nagyon vonzott: mennyire a miénk lehetne a világ, ha egészében ehető lenne! New York egén a hatalmas neonreklámok is hatalmas nyalánkságnak tűntek, amelyhez nem nyúlhatok.”

Simone de Beauvoir:

Egy jóházból való úrilány emlékei

uram, királyom, életem halálom kezedbe ajánlom

2010-11-11T13:41:00.003+01:00

Fügedi Erik:

Uram, királyom...

Az én középkor képemet Ken Follett alakította ki A katedrális című regényével, tizennégy éves koromban. Ezt a könyvet lektűrnek tartják, nem nagyon értem miért. Illetve akkor pl. Merle, Francia históriája miért nem az? Mindkettő egy lebilincselő, történelmi regény, számomra meghatározó könyvek.

Persze vitára mindig kapható vagyok, de azt meg kell mondjam, nem tudok kottából borozni. Egy könyv vagy jó, vagy nem jó. Csak ezen túl szórakoztató, és/vagy informális. Az meg, hogy magas/szép-/világirodalom vagy csak egy ponyva, az nekem mellékes az élvezeti értékét tekintve.

Bármennyire sekélyesnek is tűnök, de nekem ezek csak jelzők, amiknél fontosabb, hogy milyen a külső megjelenése a könyvnek. Hogy miért? Mert különben elsiklok fölötte, hacsak nem hallok, vagy olvasok róla egy nagyon jó ajánlást.

AZ Uram királyomat valószínűleg soha nem olvasom el, ha történetesen nem a reprint kiadójánál kezdem a kiadói pályafutásomat. Ezúton is köszönet mindazért, amit ott tanulhattam meg.

Ennek a kötetnek nincs megkapó külseje. Igazából egy fapados tankönyvre emlékeztet. Bár ilyen rondák, de ilyen élvezetesek lennének a tankönyvek. Fügedi Erik specifikusan a XV. század magyarországi viszonyaival foglalkozik.

A szerző, a magyar és nemzetközi középkorkutatót között is elismert történész. Ebben a munkájában a mesélés lendületével kalauzolja az olvasóit a Jagellók és Hunyadiak korába. Stílusa egy jó tanáré és nem egy unalmas előadóé, ezért a rendkívüli adatgazdagság nem teszi száraz olvasmánnyá a könyvet. Rámutat a társadalom törékeny egyensúlyára ahol a király az egyház és a nemesség hatalmi játszmái zajlanak. Megpróbál választ keresni arra is, hogy ezek mekkora mértékben sodorták az országot Mohács felé?

Számos, sajnos csak fekete-fehér illusztráció színesíti a könyvet. Rengeteg ábrával egészítik ki, a bonyolult társadalmi rendszereket amik így átláthatóak és közérthetőek lesznek. A függelékben található időrendi áttekintés és névmutató segít a tények áttekintésében, mert a szöveg maga néha annyira magával ragad, hogy színes képekben elevenedik meg Zsigmond és Mátyás udvara.

A kiadónál most akciósan, 700 forintért megvásárolható.

FEKETE SAS, 2004.

258 oldal, 2.730 Ft

rend a lelke

2010-11-10T12:21:00.005+01:00

Shulamit Shadar:

A negyedik rend – Nők a középkorban

Számomra ebben a könyvben nem is a felfedezés, hanem a vita lehetősége az izgalmas. Ez kétség kívül egy hiánypótló tanulmány. Persze egy igen szűk rétegnek. Mert hát valljuk be, keveseket izgat fel, hogy a 12–15. századi nyugat-európai nőkkel kapcsolatos különböző attitűdök teljes kérdéskörét taglalja. Amikor azt mondjuk sötét középkor, akkor az jelenti azt, hogy keveset tudunk róla, mivel az írásbeliség egy szűk rétegre korlátozódott, akik viszont elég szűk látókörűen ragaszkodtak az egyházi nézetekhez, meg szó szerint azt is, hogy a napfényes, szabad gondolkodó antik kultúra után igen nagy volt a visszaesés minden tekintetben. Ha csak veszünk egy olyan hétköznapi tevékenységet, mint az étkezés például, ott is látszódik, hogy a fűszerekben, alapanyagokban, ízekben, és eljárásokban gazdag ókorból mintha semmi sem maradt volna a középkori ember konyhájára. Mondjuk erről pont nincs szó ebben a könyvben.

Néha játszom a gondolattal, hogy melyik korban miként élnék. A középkorral gondban vagyok. Elég szűk keretek közé szorítja a fantáziámat. A könyv különböző társadalmi pozíciókban élő nők életkörülményeit és lehetőségeit vizsgálja. Apácák és férjes asszonyok. Parasztok és nemesek. Városiak és vidékiek. A társadalom perifériáját pedig az eretnekek és boszorkányok képezik.

Azon nem változtathatunk, hogy hova születünk, a társadalmi rétegek közötti átjárhatóság pedig szinte lehetetlen. Erre jól rácáfolnak a mesék, ahol királyfi elveszi a cselédlányt, de ha meggondoljuk, az a cselédlány Hamupipőke, igazából egy jómódú kereskedő lánya, így még a mesék is igyekeznek beleilleszkedni a normarendszerbe, és még egy nagy igazságot is belevág a gyerekek arcába, ha még nem is értik, de a pénz beszél, és van a pénz, amiért szemet hunyunk.

Hajlamosak vagyunk beilleszkedni és elfogadni a társadalmi elvárásokat, de azért manapság a nyugati típusú társadalmakban sokkal több választási lehetőségünk van. Ezt a lehetőséget vagyok képtelen feladni. Olvasom a könyvet és olyan nehéz nem mai fejjel gondolkodnom, mikor azzal szembesülök, hogy milyen férfiuralomban kellett nem érvényesülniük, hanem gyakorlatilag túlélniük. Míg persze sajnálom a nőket, meg kell jegyeznem, hogy a férfiak is skatulyákba szorultak, de a nőkkel szemben nem álltak egy képzeletbeli piramis legalján. Amiben az a feloldhatatlan ellentét számomra, hogy a nők azok, akik életet adnak azoknak, akik később elnyomják őket. Van ebben valami igazán középkori, valami nagyon fanatikus vallásos attitűd, amivel szintén nem tudok azonosulni.

Megtehetném, hogy most felsorolom azokat a kivételes nőket, akiket ellenpéldaként hoz fel a szerző is, és itt tűnhetne soknak, csak az a baj, hogy azzal nagyjából ki is meríteném a a valós listát.

Időnként indokolatlanul ismétel a könyv hosszabb gondolatmeneteket, amikre szerintem elegendő lenne utalni is. Mindez csak egy kis deja vu az olvasás közben, nem olyan zavaró, hiszen számos érdekes történettel színesíti közben a tényeket. Még magyar vonatkozásokat is említ.

Mivel a középkori női irodalom nem olyan széleskörű, ezért nagy részével foglalkozni is tud. Sajnos ebből is az tükröződik, hogy a nők másodrendűek és az akkori férfitársadalomnak jobb, ha tudatlanságban tartják őket, de ami szomorúbb, hogy ez ellen még a kevés, tanult nők egyike sem ágál.

Azt gondolom, ha valaki a gender felől érdeklődik, ez a könyv elengedhetetlen számára, hogy megismerkedjen a középkori attitűdökkel.

OSIRIS, 2004.
372 oldal, 2.480 Ft

egy legenda

2010-11-06T13:50:00.000+01:00

A Szerb Antal-legenda

Amikor több ember nevét kell feltüntetni egy lapon, legyen az bármilyen okból, felmerül a kérdés mi alapján rangsoroljuk őket. Ilyenkor a diplomatikus megoldás a legkézenfekvőbb és ábécésorrendbe helyezni őket.

Így vagyok én Szerb Antal könyveivel. Remélem, nem sértődik meg az összes többi, hogy nem közvetlenül őket ajánlom, mivel az első élményemet szeretném megosztani.

A királyné nyaklánca című könyvével olyan komplex történetet nyújt át az olvasónak, ami után Hollywood kapkodna, ha még mindig a marslakók* irányítanák és értenének magyarul. Egy rendkívül kedvelt és izgalmas időszakba, XVI. Lajos korába vezet a történet, ahol megismerkedhetünk a társadalommal, az irodalmi és szellemi élet kiemelkedő személyiségeivel. Elképzeli milyen érzelmi viszályok és kalandok zajlottak a színfalak mögött. A száraz történelmi leírásokkal szemben megeleveníti a jól ismert szereplőket is.

1785-ben zajlott a Nyaklánc-per, ami a történet gerincét alkotja. A fiatal és költekező Marie Antoinette a célpont, akit tudtán kívül kihasznál La Motte grófné, hogy megszerezze magának a valaha volt legdrágább nyakéket, melyet Boehmer és Bassenge a korszak két híres ékszerésze készített. Az 1.600.000 fontot érő, több soros, hatalmas gyémántokból készült nyakláncot még a királyné is drágállta, holott tulajdonképpen neki készült, hiszen ki más tudná ezt megfizetni? Ezzel először nem a megrendelő kérésére, hanem a piac magától állított elő egy terméket, amire vevőt keresett. A grófné ügyesen mozgatta a szálakat, de mivel a végén senki sem fizetett az ékszerért, kirobban a botrány, ami nem csak Franciaországban, de az egész világon beszédtéma lett akkoriban.

Az izgalmasan megírt könyv részletesen bemutatja a szereplőket, rajtuk keresztül pedig a társadalmi és politikai viszonyokat. Végső soron arra a következtetésre vezet bennünket, hogy a Nyaklánc-per az ancien régime bukásának egyik utolsó megnyilvánulása volt, ami a francia forradalom kirobbanásához vezetett.

Ez egy kultúrtörténeti, történelmi regény, ami tulajdonképpen több életrajzi mű is egyben. A szerzőt kötelezi irodalomtörténész hivatása, és nemcsak alaposan körbejárja a témát, hanem igyekszik válaszokat is keresni a történtekre. Időnként vitába is száll a forrásául szolgáló történészek meglátásaival, de mindezt elegáns humorral és iróniával teszi.

Szerb Antal sajátos stílusa, ahogy a mondanivalóját megformálja annyira olvasmányos, hogy a szárazabb témákat is, mint a Magyar irodalomtörténet, Hétköznapok és csodák (műfajelemzés) képes élvezetessé tenni. Üdítő az eltérő véleménye. Igazán nagy szerencse, hogy élénk fantáziáját több más alkalommal is megmutatja különböző témákban.

Legismertebb művei kétségkívül az Utas és Holdvilág és a Pendragon legenda. Minden regénye annyira összetett, hogy kevés szóval nem is lehet őket leírni. Míg az első egy misztikus múltidézés, utazás a szerelem világába, – minden szót értsünk a létező összes értelmében – a második egy ismeretterjesztő, izgalmas detektívtörténet, de szatíra is egyben. Érdemes megismerni Szerelem a palackban című novelláskötetét, ahol a tőle megszokott módon, történelmi személyiségeken, korszakokon keresztül, mégis saját magáról és saját koráról vall. Igazán szórakoztató VII. Oliver című kisregénye, egy zseniálisan abszurd vígjáték. A személycsere és szélhámos komédiák szerintem legjobbja. A Budapesti kalauz marslakók számára pedig emléket állít egy városnak.

* A 20. század első felében volt egy mondás a filmipar városában. Jó, ha tehetséges vagy, de nem árt magyarnak is lenned. / „A tudományos elmék azon galaxisa, amelyik az atomenergia fölszabadításán dolgozott, valójában a Marsról érkezett a Földre. Nehezükre esett idegenszerű kiejtés nélkül beszélniük angolul, ez pedig elárulta volna őket. Ezért azt állították magukról, hogy ők magyarok, hiszen közismert e nép azon sajátsága, hogy anyanyelvén kívül semmi más nyelvet nem tud furcsa kiejtés nélkül használni. Ezt az állítást azonban nehéz volna ellenőrizni, hiszen Magyarország oly messze van Amerikától.” - Ezek Fritz Houtermans szavai. (Marx György:A marslakók érkezése; Akadémia Kiadó)

tévedés

2010-10-28T08:43:00.001+02:00

Simon Mawer:

Júdás evangéliuma

Az a helyzet, hogy reaktív vagyok és simán bepalizható egy ilyen címmel, miközben minden zsigerem visszaráncigál, hogy ne! Nem azt kapom majd, amire számítok.

Nem szép dolog a külső után ítélkezni, pláne egy könyv esetében, de az a helyzet, hogy mivel nem vagyok vak, viszont ember mindenféle rossz tulajdonságokkal, a külsőségek igenis számítanak. Ennek ellenére a hátsó részbe űztem azt a kis hangot és ... neki volt igaza.

Folyton az volt az érzésem, hogy deja vum van. Aztán a 64. oldalnál végre elkaptam, mert pont ezen az oldalon adtam fel már egyszer.

Eddig a pillanatig három szálon indít a szerző és nem az a baj, hogy látszólag nem sok az összefüggés, még ha a főszereplő mindegyikben ugyanaz is, hanem hogy rosszul van megírva.

Mert az is igaz, hogy van egy konzervatív énem, ami bedől a fülszövegnek, ami szerint a londoni The Tiemes azt írja róla: „Magával ragadó történet. S.M ügyesen szövi egybe a bonyolult történet szálait az olvasót a könyv legvégéig magához láncolva.” Amit nem csinál ez a könyv, az a magához láncolás. Sőt, igazából igazi szenvedés.

Ami viszont tény, hogy a biblia és a hit bombázása most divatos, ahogy a retró is hasít pár éve. Ahogy elnézem a Gold Book Kiadó meg is lovagolja ezt a hullámot. Szívesen olvasnék egy tényekkel alátámasztott, részletes bibliamagyarázatot is. Engem nem a botrányok, hanem a lehetséges magyarázatok érdekelnének

GOLD BOOK, ????

314 oldal, 1.980 Ft

van új a nap alatt?

2010-10-14T13:03:00.005+02:00

Mark Crick:

Kafka levese

Kafka mostanában felkapott, vagy én futok bele lépten-nyomon? Van egy áthallás is, még 2001-ből, amikor Bridget Jones felvezeti miszter Ciciperverzt, aki majd bemutatja a Kafka motorját.
Kivitelében egy apró, de igényes könyv. Bevallom mivel Alexandra kiadvány ez számomra kellemes meglepetés. Aki elolvassa a borítót, már sejtheti a poént, de olvasva a könyvet akad számos fordulat még.

Irodalmi és gasztronómiai ínyencség –

a világirodalom 14 receptben

Más tollával írni szerintem nem könnyű, még ha kész sablonunk is van hozzá. Mi magyarok, ezzel a műfajjal már kisiskolásként megismerkedünk a kivételes humorú Karinthy Frigyes: Így írtok ti című munkái során.

Ez a könyv azért nagyon kedves nekem, mert nagyrészt számomra is kedvelt írók közül válogat a szerző, akinek a bőrébe bújva ír egy rövid történetet, mintha egy nagy egész része lenne. A sok kicsi, független és egymástól különböző hangulatú rész pedig a végére mégis egyet alkot. Egy szakácskönyvet.

Crick jó érzékkel párosította össze a szerzőket és az ételeket. Eklektikus a válogatás. Márquez naturalizmusa – az egyik legjobb, személyes kedvenc – tökéletesen megjelenik itt is, Steinbeck számomra föld ízű hangulata is visszaköszön. Green mellett ott van az idegesítően túlbeszélő, Gilmore anyukára emlékeztető Austin, Proust kávéjából fraktális tejfodrok gyűrűznek elő, vagy például Wirginia Woolf csersznyés süteménye, de csokitortájával helyet kapott Irwin Welsh is, akit a Transpotting című kultuszfilm írójaként is ismerünk, vagy Sade márki, akinek a nevéből a szadista kifejezés lett. A Homérosz hangulathoz kellett a jó műfordítás, (Varró Dániel) különben nem puhul meg az a nyúl sosem, és nem tudjuk meg, hogy még egy király szemébe is könnyeket csal a hagyma:

„Átreidész Agamemnón sűrű könnyeket ontva

vágta a hagymát, mint a sötét folyam árja asziklán,

ömlött könnye az arcán, s megharagudva lecsapta

végül a kést – úgy vélte, nem illik e munka királyhoz.”

Irodalmi-gasztrokultusz és még egy tárlat is. A fényképész szerző maga készítette mindegyik írásához a stílusban odapasszoló illusztrációt. Ettől még kaotikusabb a kép, amit egy egyszerű, tördelés fésül össze.

Rögtön az elején odacsap, csak hogy érezzük hova tegyük a lécet a tűrőképességünkben: „Kortyoltam egyet a Whisky Sourból, a cigarettámat meg elnyomtam a vágódeszka szélét; közben azt a bogarat figyeltem, amely épp a mosogatóból próbált kikecmeregni.” Nem éppen hagyományosan indítja ezt a nem hagyományos gasztronómiai kalandozást.

Nem kell sokat gondolkodnunk azon sem, hogy ezzel kit szeretne megidézni a szerző: „Bedobtam egy csomag vajat a lábosba, aztán meggyújtottam alatta a tüzet. Látom, fölolvadt, erre ráöntöm a cukrot, nézem, ahogy a fehér szemcsék beleolvadnak abba a barna lébe. Rohadt jó, teljesen elolvadt... Remeg a kezem, mikor a kakaóport beleszórom a lábosba. Beledobom a tábla csokit, látom az is rögtön elolvad. Na ez aztán kurva jó kis főzés.”

Az a helyzet, hogy én még sosem olvastam Sade markitól közvetlenül semmit, így az alábbiakat olvasva, végig Geoffrey Rush cinikus arckifejezése lebegett előttem.

„ A politikai korrektség tirannusi hatalma tovább gyengíti ellenállását, míg afféle páriává nem válik, aki mindent elkövet, csak hogy elkerülje a kihalófélben lévő fajok fogyasztása, a nagyüzemi állattenyésztés, az esőerdők irtása, a génmódosítás és az inhumánus vágási módszerek veszélyét. Ha a szerencsétlen még ráadásul még vallásos is, úgy minden bizonnyal igen szegényes élet vár rá, melyet a legszorosabb gasztronómiai kényszerzubbony kötelékei között lesz kénytelen tengetni. Az ilyen kulináris koloncot cipelő, megtévesztett lélek szentül hisz abban, hogy szenvedései jutalmául elnyeri majd a hosszú élet, a jó egészség, a morális felsőbbrendűség és az üdvözülés gyümölcseit, s észre sem veszi a vegetáriánusokat, akik rég alulról szagolják az ibolyát, a bornemisszákat, akik szívszorongásban szenvednek, és a cukorfóbiásokat, akik sorban állnak a fogorvosok várószobáiban. Ébredj rá, olvasó, hogy sem évekig tartó teljes absztinenciád, sem a zsírszegény joghurtba vetett naiv hited nem óvott meg téged a sörhastól, a dupla tokától és szexuális hajlamaid elferdülésétől. A koplalással és a diétával eltöltött élet és felebarátaid vacsorái felett mondott kemény ítéleteid beesett arccal, mély ráncokkal és hosszú, magányos estékkel fizettek meg neked.”

ALEXANDRA, 2008.

92 oldal, 1.699 Ft

fényírók

2010-10-10T09:46:00.004+02:00

Szarka Klára:
Fotográfia nőnemben

Szarka Klára, életem egyik meghatározó pedagógusa volt, Fotográfia nőnemben című riportkötete tíz fantasztikus egyéniségről, tíz magyar fényképészről, tíz nőről szól. Gondolhatnánk, hogy ez valami feminista könyv, ahogy a sorozat címe is utal rá, de elolvasva rájövünk, hogy annyi tehetséges, magyar nő fényképez professzionális színvonalon, teremt maradandó értéket, hogy ezt megérte csokorba gyűjteni és bemutatni a fényképészet berkeiben kevésbé járatos érdeklődőknek is.

A magyar nők körében már a 19. század végétől hagyományosan kedvelt önkifejezési eszköz a fényképészet. Sok szabadon gondolkodó nő választotta ezt a tisztes megélhetést, többek között Máté Olga, az iskolát teremtő aktfelvételeivel, Werner Irén, aki a kötetben is megjelenő Rédner Mártát tanította. A század első felében a szociofotón belül egészen újszerűen ábrázolt portrékat Kálmán Kata, Sugár Kata, Langer Klára. A lista korántsem teljes, igazából még el sem kezdődött. A könyv tíz fotográfusát viszont bemutathatom, ha csak röviden is. Mindannyian kiállítások, és díjjak sokaságával büszkélkedhetnek, de nem ez határozza meg őket elsősorban, hanem fantasztikus munkásságuk, amivel emléket állítnak a húszadik század egy-egy általuk kedvelt területén.

Ács Irén (1924 –) a napfényes. Neve szinte összeforrt az Ország-Világ képeslapéval. Volt szerencsém személyesen is megismerkedni vele, hihetetlenül, optimista személyiség. Életműve több albumában is emléket állít Palócföldnek. Nádor Ilona (1924 –) az alázatos. sokunknak ismerős lehet, akik a Nők Lapját lapozgatva nőttünk fel, ahol fotóriporterként majd rovatvezetőként dolgozott. Keleti Éva (1931 –) az energiagombóc. Egy kis varga-betűvel a vegyészmérnöki tanulmányait elhagyva lett fényképész. Neve ismerősen csenghet a színházba járók körében, hiszen a magyar színházi élet egyik legismertebb standfotósa, portréfotósa. Molnár Edit (1933 –) a következetes tehetség. Az MTI fényképészeként riportfotókat és portrékat készített a korszak kiemelkedő íróiról, festőiről, szobrászairól, zenészeiről, tudósairól. Munkái legendává tették, egyéni kiállításai a Magyar fotóművészet mérföldkövei voltak. B. Müller Magda (1937 –) a sietve csodálkozó. A Magyar Filmgyártó vállalatnál olyan kultuszfilmek standfotósa volt, mint a Szindbád, a Fotográfia, Régi idők focija, vagy a Mephisto. Pályáját Koncz Zsuzsa (1941 –) a kortalan. Szabadúszóként és külsős fotóriporterként dolgozott a Magyar Ifjúságnál, Ez a Divat és Képes MagyarországCsaládi lapnál. Az újraindított Film-Színház-Muzsika és IPM magazinok képszerkesztője. Rátonyi Magdolna (1942 –) a mosolygós. Folytatva a családi hagyományokat először édesanyja műtermében dolgozott, majd külső helyeken szerzett gyakorlatot. Később visszatért a családi vállalkozásba és átvette a vezetését. Gyakorlatvezető mestertanárként több fényképészgeneráció nevekedett fel a kezei között. Horváth M. Juditaz elkötelezett. Tíz éven keresztül dolgozott a gyermekegészségügyben, majd megismerkedett Stalter György fotóriporterrel, későbbi férjével, akinek köszönhetően, és akivel együtt végigfotózta Magyarország cigánytelepeit. Az Amaro Drom című, roma lap fotóriportere, képszerkesztője, majd három éven keresztül főszerkesztője is volt. Felvégi Andrea (1955 –) a szabad lélek. Az MTI, Új Tükör, fotóriportere, A Muzsika képszerkesztője. Leggyakrabban zenei témájú portréival, riportsorozataival találkozunk, melyeket utazásai során készített. Szilágyi Lenke (1959 –) a csendesen nyughatatlan. Állandó munkatársa Jancsó Miklósnak, Grunwalsky Ferencnek. Kiállításai bejártak több országot, Képei több jelentős közgyűjteménybe is bekerültek, mint a Magyar Fotográfia Múzeum és The New York Public Librarybe is.

BALASSI, 2002
384 oldal, 1.800 Ft

kicsináltak

2010-09-14T13:47:00.002+02:00

Rebecca Eckler:

Kicsináltak – élet egy vakarcs diktátorral

– Bemegyek körbenézni.

– Muszáj? Ez egy könyves bolt. Egy óra lesz.

– Nem lesz egy óra.

Azért Tém pesztrálta Pannit: – Ezt figyeld! – és a könyvre mutat. Kicsináltak – élet egy vakarcs diktátorral. A címe alapján megveszem ezt is, mehetünk, Panni már lepakolta fél boltot a másik fele meg a kezemben. Mi monsztörnek hívjuk a mienket. A kocsiban olvastam a fülszöveget már: a Felcsináltak című könyv szerzőjétől. Hmm. Ez a mai fürdős könyvem, mennyi van még altatásig?

Anyának lenni egészen más, mint ahogyan azt elképzeljük, egy gyermektelen miniszabin, ahol édes kis gyerekeket látunk. Vagy ha nem egészen más, akkor nyilván bennem van a hiba.

Rebecca Eckler is valahogy így gondolja, azzal a különbséggel, hogy ő nem annyira vágyott még gyerekre, mikor teherbe esett. Könyvének szereplői a valóságban is létező személyek.

Anya, vagyis ő, Becca, akinek a kényelmes party élete egycsapásra megváltozott az eljegyzésén, amikor megfogant első és tervei szerint egyetlen lánya.

Vőlegény, a gyermek apja, akivel azóta napolódik a nagy nap, mióta megfogant a gyermekük.

A Baba, akinek fiú neve van, Rowan, de azért lány és ő az alcímben szereplő Vakarcs kis Diktátor.

Továbbá anyósék, szülők, barátok a múltból és a jelenből, Mimi dada, neki fontos szerepe van az életükben és a Pelenkatündér.

Rebecca igen bátor, mert oldalról oldalra olyan véleményeket mond anyósékról, a szülőkről és a barátokról, amiket az emberek általában megtartanak maguknak, de legalábbis a négy fal között. A könyv megjelenése után milyen volt az első családi, baráti összeröffenés?

Természetesen elfogult a lányával kapcsolatban, ebben nincs is semmi kivetni való. Ha tőlem kérdezik, én is a sajátomat tartom a legcukibbnak és akaratlanul is folyton összehasonlítom más hasonló korú gyerekekkel és ha a más gyerek valamit jobban tud, az anyjára vagyok féltékeny. Az az anya, aki nem akarta még párnák alá rejteni az órák óta ordító gyerekét az hazudik, csak nem vallja be.

Becca (a Vőlegény nevezi így) naplószerűen írja meg a szülővé válásnak történetét. Be kell valljam tőlem igen távol áll a mentalitása, annak ellenére, hogy ha jól belegondolok, számos közös van bennünk.

Beccának dadája van, amit nem színezek. Akinek gyereke van, az érti. Akinek nincs, az meg majd megtudja. Mindenesetre szemellenzős mamamiknak nem ajánlom a könyvet, mert még indítanak egy topikot azzal a címmel, hogy háborodjunk fel itt a könyv ellen. Arra viszont kristálytisztán rámutat a könyv, hogy az anyai érzések függetlenül attól, hogy mennyi segítségünk van, milyen módszerekkel nevelünk, hol és milyen körülmények között élünk, nagyon erősek a nőkben és egyformák.

Szerintem ez kifejezetten női olvasmány, amolyan igazmondó tükör, amiben látszódnak a szülés utáni plusszok, a gyermektelen barátnők simán furcsák, mert 11-kor nem aludni mennek, hanem kocsmázni indulnak, az anyós köszi, hogy vigyáz a gyerekre, de elég volt a jóindulatú tanácsaiból.

A könyv nem ad választ a kardinális kérdésekre, hogy miért indul kopaszodásnak minden nő 3-4 hónappal a szülés után, erre mindenki kattogtasson magának választ a neten, viszont mindenképpen szórakoztatóan meséli el a sok új felfedezést, amit a gyermekével és a gyermektelen ismerősök gyermekes találkozásaival tapasztal az, aki vegyszer csak szülő lett. Megosztja a tapasztalatait a teljesítményről, a jó megjelenésről, és a méret fontosságáról.

Európa, 2008.

376 oldal, 2000 Ft

modern talking

2010-09-03T18:31:00.009+02:00

Otthon voltunk, és összefutottunk egy ismerőssel, aki Németországban él, a férje is német. Már az is vicces, hogy otthon is a német nyelv vesz körül. Az viszont fület gyönyörködtető volt, (gondolom, ha lehet a szemet gyönyörködtetni, akkor a hallásunkra is lehet így hatni) hogy mennyire szépen, tisztán, érthetően beszéltek németül. Mivel ezt meg is jegyeztem, arra fordult a társalgás, hogy a német nyelvet milyen sokféle dialektus teszi gazdaggá és igazából teljesen érthetetlenné az olyanoknak, mint én, aki finoman szólva nem mozog otthonosan annyira, mint szeretné a nyelvben.

Az angol is egy változatos nyelv. Az ausztrálokat még én is kiszúrom. A kanadaiak félnek a sötétben, az amerikaiak elharapják, az angolokat mindenki megérti, a skótok igazából angolul beszélnek?
A magyar különböző nyelvjárásait könnyű megérteni. Nálunk nem fordulhat elő, mint az osztrák megrendelőnél Budapesten, aki német alvállalkozót vett fel, hogy a végén angolul beszéljenek egymással mert az egyszerűbbnek látszott. Ez aztán tényleg abszurd.
A magyar nyelv olyan szépségeket tartogat, amiket Húgom mesélt idei erdélyi vendéglátóiról például: 4 éves fiúcska benéz az autóba, az én három és fél éves unokahúgomat keresi: Hát a kisleány hul van? Édesapját nem látta? (Kinek az apját?)
Vannak persze olyan szavak, amik bizonyos tájegységekre jellemzőek, így a Húgom, aki hozzám hasonlóan nincs oda az élő szárnyasokért, első alkalommal félreértette, amikor megkérték szaladjon már ki a kertbe megnézni a pulyákat. (Ez egy régi történet.) Drága Tém is megnevettetett, mikor beiktatta a szótáramba a csikálást.

Szóval, csak azt szeretném mondani, hogy a nyelv az szép dolog. Nagypapám is így gondolta, meg is tanult tíz nyelven. Sajnos nagyon messze estem a fájától.
Amikor azon gondolkodtam, hogy miről írjak a következő GMH-be (Grazi Magyar Hírlevél) Panni a Modern Talkingot vadászta le a polcról.
Tökéletes gondoltam, imádom azt a könyvet. A Könyvhéten otthagytam a második kötetet idén, azóta is bánom, mert minden könyvesboltba, ahol keresem, épp most fogyott el.
A cikknek voltak korlátai, leginkább terjedelemben, és mivel próbálok integrálódni az új közösségbe, nem akartam kicsapni a biztosítékok azok szemében, akik csak a GMH-ból ismernek. Ezért itt álljunk meg egy szóra és mosolyogjunk egyet a bajszunk alatt, milyen találékony is a magyar nyelv, ahogy Grétsy László rávilágít nekünk.
A továbbiakban idézném magam. A felnőtteknek szóló könyvajánló a szeptemberi GMH-ban olvasható.

Nádasdy Ádám:
Modern Talking

Bármennyi embert is kérdeznénk meg, hogy melyik a kedvenc tantárgya, szerintem nem tévedek, ha azt mondom, alig lennének, akik a nyelvtant említenék. Az is egy kényszerképzetem, hogy a külföldön élő magyaroknak fontosabb az anyanyelv, mint az otthoniaknak. Aztán meglehet, hogy csak nekem annyira szórakoztató a magyar nyelvtan látszólagos káoszában rendszert találnom. Igaz, számomra is csak azóta, hogy megismerkedtem Nádasdy Ádám Modern Talking című írásaival a Magyar Narancsban. Nyelvészeti tárcái korábban a BUKSZ oldalain és a Magyar Nemzetben is rendszeresen megjelentek. Aki pedig nem innen, ismerheti még költőként, Shakespeare műfordítóként, vagy az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszék professzoraként.
2003-ban, a Magvető gondozásában jelent meg Ízlések és szabályok című könyve, melyben az 1990–2002 közötti írásaiból válogat, és a magyar nyelv és nyelvtörténet izgalmait tárja fel. A könyv válogatott cikkeiben emészthető hosszúságban, hétköznapi nyelven mesél a grammatikáról, igazi Nádasdy stílusban, a figyelmet éberen tartó humorral és alázattal.
Szeretem a szófordulatait. A könyvet olvasni olyan, mint egy jó előadást hallgatni, amikor már vannak viszonyítási pontjai az embernek, amikor nem azért ül ott, mert muszáj, vagy épp nincs jobb dolga, hanem mert épp sehol sem lenne szívesebben.
Különösen élvezetes olvasni a nyelvtörténeti kalandozásait, ahogy egy mai argót, vagyis szlenget, nyelveken át eredeztet, akár több száz évre is visszamenőleg. A rabbi szóról gondolnánk, hogy latin eredetű, vagy a kimonóról, hogy német? A magyar nyelv etimológiailag azt tekinti az eredetnek, ahonnan a magyar nyelvbe begyűrűzött. A többivel hivatalosan foglalkozzon a német meg a latin ebben az esetben. Az sem véletlen, hogy anyanyelvünk sok német eredetű szót foglal magába. Mint például a szadista kifejezést, amely időtöltést pedig Sade márki találta fel, aki francia. Az arisztokrácia viszont németül írt és olvasott, így ez mégsem olyan meglepő.
Ami érdekesebb, hogy a szodomita szó egyik első jelentése az eretnek volt, korábban pedig a bolgár. A mai jelentése lerövidülve hozzánk a német Buserant szóból honosodott meg. Hogy mi az összefüggés? Kiderül a könyvből, ahogy az is, hogy a (Mária az irodába) beköszön és a (Tímea) behisztizik között annyira nincs nagy különbség, hogy most látom, még a helyesírás-javító program sem jelöli. Hogy mi a helyes vagy helytelen azt pedig nem a nyelvész dönti el, hanem egy szó elterjedése, használata, beépülése a nyelvbe. Nádasdy, bár csettintett egyet, mikor azt a minősítést kapta, hogy ő bármit megenged a nyelvben, mert hiszen akkor „minek is dumál itt”, Esterházy Péter dicsérő szavaira pedig volt mersze egyszerűen úgy reagálni, hogy Pöpec, mégis vannak ízlésbéli dolgok, amikre igent vagy nemet mond, vagyis, hogy létezik, van vagy éppen nincs.
Buzdít az idegen, jövevényszavak használatára is, mert ha igazán ősszittya álmodozók lennénk, ahogy ő mondja, akkor azt sem mondhatnánk ki, hogy disznó, kék (török), szabad, sétál (szláv), kilincs, szekrénysors, tinta (latin). Mégis idegenül hangzik a keksz (angol), cúg (így magyarosan, német)? A huszadik századi rádió szó pedig mégsem annyira, mint a kétszáz éves botanika szó? (francia), vagy akár
Hatalmas különbség van a tájnyelv és a helytelen, a modorosabb írott és a hétköznapi beszélt nyelv között. Számtalan példával próbálhatnám még felkelteni az érdeklődést a munkái iránt, de valahol meg kell állnom. Most a például a megengedett karakterek szabnak határt.
A kalandok viszont egy időre folytatódnak, mert a Magvető Kiadónál az idei Könyvhétre megjelent Prédikál és szónokol címmel a 2003–2007 közötti válogatott nyelvészeti írásainak a gyűjteménye.

MAGVETŐ, 2008
350 oldal, 2.990 Ft

aki Jézus gyerekkori haverja volt

2010-08-07T08:18:00.011+02:00

Christopher Moore:
Biff evangéliuma

Olyan sokszor utaltam már rá, hogy akár sorra is kerülhetne végre. Ez volna a szerző munkásságának a csúcsa. Sajnálom Chris, de ez van. Azóta csak rámásolják minden könyvedre az ezért kapott elismerő kritikákat a prominens lapoktól. Erre viszont tényleg igaz, hogy „Vonnegut és Duglas Adams legjobb pillanatait idézi.” Megkockáztatom a merész kijelentést, de aki olvasta már őket nem tudja nem imádni a könyveiket.
Jézussal kapcsolatban már viszonylag korán okosak vagyunk, mert a karácsonyfa (minő pogány szokás) alá sokan odateszik a jászolt, még mese is tartozik hozzá. Aztán kinek hogy hozza a sorsa, vagy jár hittanra, vagy nem, de az biztos, hogy megismeri Jézus születését, tanításait, a megváltó keresztre feszítést. Igen ám, de van ott egy igen hosszú lyuk. Mert oké, megszületik, aztán ott van az a kb három év a hókuszpókkal, de mi van a köztes harmincban? Moore arra vállalkozik, hogy ezt a méltánytalanul meg nem kérdőjelezett időszakot bemutassa a maga humoros, abszurd módján. Keveri a vallásokat is benne, amiket mellesleg annyira jól fon egymásba, hogy már tényleg hihető, de ami biztos, hogy érthetően bemutatja a vallások közötti azonosságot.
Na és ki az a Biff? Az ötödik evangélista, akit kitöröltek, mert nem elég magasztos a stílusa, túlságosan szókimondó, és a többieknek amúgy sem tetszett, hogy ő Jézus legjobb és legrégibb haverja, még a gyerekkorából. Kicsit olyan, mint Frodó Csavardi Samuja, csak dögösebb és sokkal jobb a humora. Nevezzük szarkazmusnak, hiszen ő találta fel, és jó is benne. Elkíséri Jézust (Juzsuát) az úton, ahol keresi mi is lenne a dolga a Megváltónak, mert az már az elején kiderül, hogy célja van annak, hogy képes feltámasztani a gyíkokat. Míg Jézus a három királytól (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) tanul egy kis hinduizmust, meg zent és persze Kug-fut, addig Biff beleássa magát a mérgek világába, megtanul nyitott szemmel aludni és hogy az erotika ki ne maradjon, mert az kell egy sikeres könyvhöz (az meg a kutya, gyerek az már van benne kettő is) áttornázza egy indiai prostituálttal a Káma Szutrát. A többi meg már benne van A könyvben ;)
Kíméletlen, eredeti, letehetetlen, totálisan őrült, burleszk, vad, intelligens, tisztelettudóan tiszteletlen, és egy tuti, könnyesre lehet röhögni magunkat rajta.

„Csak, hogy tudjátok, Boldizsárnak nyolc ágyasa volt, a nevük pedig: Örömteli Orgazmus Isteni Táncának Apró Lába, Mennyei Nedvek Hatos Számú Gyönyörű Kapuja, Holdtölte Arany Fényének Kísérője, Takaró Alatt Birkózó Két Kutya Finom Kiválósága, Bensőséges Barátság Három Alagútjának Női Őre, Felhők Mennyei Puhaságának Selyempárnája, Borsóhüvely Kacsaszószban Ropogós Tésztával és Zsu. ”

továbbgondolva...
itt

AGAVE, 2006
440 oldal, 2.480 Ft

10+1

2010-08-05T11:21:00.005+02:00

Látom más blogokon, hogy mindenféle díjakkal és játékokkal pingpongoznak egymás között. Most rám is esett egy labda MC-től, így elárulom, kerek 30 évesen mi az én 10+1 könyvem, amit szívesen ajánlok másoknak. Megjegyzem ez a 10+1 nagyon kevés lehetőség.

1. Christopher Moor: Biff evangéliuma
Kiforgatja, aztán visszahelyezgeti a kockákat, csak kicsit máshogy. Közben őszintén megnevettet és ad egy hihetetlenül színes mesét Jézus gyermekkoráról.

2. Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Ez egy izgalmas, valós eseményeken alapuló krimi, amit Szerb Antal, stílusával megkoronáz. Mindamellett, hogy izgalmas és szórakoztató, érthetően vezet be a kapitalizmus kialakulásába.

3. Leon Uris: A kiránynő törvényszéke
A kilencvenes évek közepén mintha hadjáratot indítottak volna a tűrőképesség ellen és egyszerre adtak ki újra és új könyveket, filmeket a holokauszt témában. A sok közül nekem ez az, ami megrázóan, lebilincselően és tényszerűen képes bemutatni azt, ami a történelemtanáraimnak nem sikerült soha. (Ide beszúrnék egy plusz könyvet, Robert Merle: Mesterségem a halál című könyvében a nürnbergi per tanúvallomásait felhasználva írta meg Rudolf Höß/Lang fiktív önéletrajzát, ami újszerű és morbid módon a másik oldalról közelíti meg az eseményeket.)

4. Fejes Endre: Rozsdatemető

A magyar irodalom egyik meghatározó kisregénye, a változó társadalomról, a kispolgári lét tarthatatlanságáról a második világháború után. A hétköznapi változatlanságról és Pék Mária horgas ujjáról.

5. Saul Bellow: Henderson az esőkirály
Mi érdekes lehet egy középkorú, hatalmas, újgazdag amerikaiban? Vagány, bölcs, irónikus, kalandos. Bellow érdekesen, humorosan bebizonyítja, hogy minden.

6. Jorge Amado: A holt tenger
Ez pont olyan bőr alá mászós, mint Agota Kristof, Trilógia című könyve. Ha egyszer elolvasta valaki ott marad és el nem engedi többé.

7. Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb
Ez egy lavina első hógolyója. Ahogy nézem, így tízen év után, el nem évülő igazságokkal. A maga naturalista, groteszk módján, igazi ferde tükör a modern társadalom ifjúságának. Nem csodálom, hogy az Amerikai Psychó lett belőle.

8. Stanislav Lem: Kiberiáda
Annyira szeretem a cseh és lengyel írókat, mert ahogy Jirí Menzel mondta egy hvg-s interjúban, „ezt a humort csak az értheti.... mert mi mind egy katlanban forrtunk” Mivel szeretem a sci-fi-t és ennek hangot is akartam adni, a Kiberiádát, mint mesét és szórakoztató irodalmat ajánlanám Klapancinusz és Trurl találmányaival együtt.

9. Gabriel García Márquez: Szerelmről és más démonokról
Márqueznek ismét mágikus világot épít, érzékenyen, naturálisan mutatja be a szeretetlenségben felnövő, különleges szépségű, és fájadalmas halálra ítélt 12 éves márki lány rövid életét.

10. Joseph Heller: Isten Tudja
Isten a tudója, de imádok nevetni és Dávid király életével jól meg is nevettet Heller, akinek a 22-es csapdáját is köszönhetjük. Szeretném hinni, hogy Dávid ilyen vagány és fickós volt. Úgy sokkal érdekesebb lenne.

+1 Ludmilla Ulickaja: Életművésznők
Kortárs, orosz, érzékeny, valós, modern, tisztelettudó, érdekes.

Tovább kellene dobálnom, nem is tudom van-e szabály rá, hogy mennyi helyre.

Engem Hatter érdekelne, hogyan áll mostanában? Szüncsit vissza lehetne rántani a blogtérbe? Esztertől mesekönyvekre számítsak?

mesés játék

2010-07-17T08:52:00.002+02:00

Játékra hív a magyik. A részleteket itt olvashatjátok.

Mi is az a magyik?
Steiermark fővárosa Graz, ahol és aminek környékén sok magyar család is él. Ezeknek a gyerekeknek (és persze a mieinknek és magunknak) alapítottunk egy gyermek és ifjúsági könyvtárat. Ami reményeink szerint szeptembertől teljes gőzzel beindul és sok könyvvel és izgalmas irodalmi programokkal várja az érdeklődőket.
A célunk, hogy minden itteni magyar számára elérhetővé tegyük a magyar irodalmat és a magyar nyelvű irodalmat. Az anyanyelv ismerete és megismerése itt is fontos, csak egy kicsivel nehezebb feladat. Ebben szeretnénk segíteni a szülőknek a gyerekeknek és az itteni magyar gyermekfoglalkoztató csoportoknak.
Igyekszünk a lapozó mesekönyvektől egészen az ifjúsági szépirodalomig minél tágabb, igényes palettát kínálni a könyvtár jövőbeni látogatóinak. A könyvkészletet és a programokat adományokból és pályázatokból igyekszünk összegyűjteni és bővíteni, így ha bárki úgy érzi, hogy vannak olyan gyermek és ifjúsági könyvei, amikből kettő van, vagy már nem őrizné a saját polcán, vagy akár pénzbeni adományt ajánlana fel valahova, örömmel vennénk, ha ránk gondolna. Egyelőre a haranyikukacgmailpontcom címen veheti fel velem a kapcsolatot.

július-augusztus gmh

2010-07-04T13:37:00.004+02:00

A gráci magyarok néhány lelkes tagja útjára indította a Grazi Magyar Hírlevelet, melyet havonta, most a nyári uborkaszezon idején két hónapot összevonva jelentet meg. A közösség életét hivatott dokumentálni, megkönnyíteni hasznos és érdekes információkkal.
Ebben a számban jelent meg első alkalommal könyvajánló felnőtteknek, amire engem kértek meg (nagy nagy örömömre). Olvasható itt Pöszke Gyermekirodalmi Híradója is.

A nyári lapban mindketten a fiatalon elhunyt Békés Pálra emlékezünk gyermekeknek és felnőtteknek írt könyvei kapcsán.

egyre lejjebb

2010-07-01T12:44:00.007+02:00

Christopher Moore:
Totál szívás

Szeretném azt mondani, hogy ez annyira jó volt, ilyen jó még sose volt. Christopher Moort én mutattam be Barbnak és azóta ketten rajongunk érte, bár be kell vallanom az én rajongásom könyvről könyvre alább hagy. Megfordult a fejemben, hogy egy parasztvakítás áldozata vagyok és a Biff evangéliumát más írta, mint az összes többit, csak egy név alatt adják el, mert a Biff már meghozta a sikert a szerzői névnek és lesznek olyan tömegek, akik csak úgy mint én, azért veszik meg mindig az újabb könyveket, mert azt a briliáns humort keresik. Aztán nagyon koppannak.
Már terveztem letenni a könyvet, hogy az olvasásra fordítható véges időmet valami jóra költsem el, amikor Barb azt kérdezte, hol tartok. Mondom úgy a hatvanadik oldal környékén. Oda is elég kínkeservesen jutottam el. Mire ő: Na akkor majd most fog beindulni, jó lesz az.
Utálom az olyan könyveket, amik majd az első 30-60-90. oldal után indulnak el. Miért kell szívatni az olvasót? Momentán egy könyvet sem tudok mondani, aminek hasznára vált volna a kezdeti döcögés.

Ahogy öt-tíz éve a retró volt nagyon divatos, az utóbbi pár évben a vámpírtörténetek húztak nagyon bele. Könyvben, filmen, legyen az mozi, vagy tévésorozat. Van is egy észrevételem filmes téren. Az én vámpíros sorozatom a True Blood. Szerintem ez is erősen zuhan, de ott van nekem a viking félisten benne... Pár napja elcsíptem valamelyik másik vámpíros sorozat első részét és egy kaptafára kezdődtek: Fiatal pár autózik éjszaka egy kihalt erdei úton. A történet szempontjából lényegtelen, hogy túlélik-e az első pár percet, mert kb ennyit szerepelnek és már az epizód felénél nem emlékszünk rájuk. Na de akkor is. Tessék már kitalálni valami mást.

Szóval a könyv.
„Azt mondják, a trilógiák második részei mindig viccesebbek, véresebbek és több bennük a szex. A Totál szívás kizárólag ebből a szempontból nem okoz meglepetést.”
Stimmel. Azzal a változtatással, hogy a második rész mindig rosszabb, mint az első és ezt hozza is a könyv. Tekintve, hogy az első rész, a Vérszívó démonok a sorban a leggyengébb könyve volt szerintem a szerzőnek, ez totál szívás. Meg ezek szerint várható egy harmadik rész is. Remélem ez nem Dugles Adams lesz, aki az ötödik résszel fejezte be a Galaxis Útikalauz stopposoknak trilógiáját. Bár szerintem az zseniális.
Nem tartom magam prűdnek, sosem zavart, ha egy fimben, könyvben egyik cigiről a másikra gyújtanak, meztelenkednek, káromkodnak, de van, hogy ezek ripacskodások, mert nem állják meg a helyüket sehogy sem. Ebben a könyvben felesleges szerintem a sok káromkodás. Nem zavar, csak nem ad semmit. Nagyon ritkán sikerült elmosolyodnom, hogy nini egy poén. Márpedig én a Biffet olvastam először és kérem azon hangosan röhögtem, magamra vonva az egész metrószerelvény figyelmét. Nem beszélve arról, hogy másfél napig tartott, míg ezen a harmadannyi terjedelmen három hét alatt rágtam át magam.
Moore-nak vannak szereplői, akik több könyvében is vendégszerepet kapnak. Ez jó ötlet, mert cinkosokká teszi az olvasóit egymással. Az alaptörténet is hoz újat, mert kivételesen a vámpír nem egy férfi, aki összegyűri a lepedőt egy hamvas szűzzel, aki évszázadok óta először tudta megbabonázni. Itt egy fiatal, a 21. század minden önértékelési zavarával megátkozott lányból lesz a történet elején vámpír, aki egy nála is lúzerebb és fiatalabb sráccal szűri össze a levet. A történetben vannak csavarok, új szereplők is akadnak, nem hullik szét, mégsem az igazi.
A harmadik részt, ha valóban lesz előbb elolvasom, és csak aztán veszem meg, ha érdemes. Legyen úgy.

AGAVE, 2009
221 oldal, 2.580 Ft

fantázia tréning

2010-06-20T17:59:00.006+02:00

Jeffrey L. Brown és Julie DAvis:
Nincs több mumus

Azt írja magáról a könyv, hogy képes megtanítani a gyerekeket, miként győzzék le a szorongásaikat.
Az a baj, hogy ezekre a könyvekre azért van szükség, mert már eleve feltételezzük, hogy a gyerekeinknek vannak félelmei. Tartok tőle mi magunk építjük be őket a sajátjaink alapján. Olyan gyermekorvos írta a könyvet a saját, imaginációs tréningnek nevezett módszerét bemutatva, aki szerette volna csökkenteni az oltásra váró gyerekekben a tűtől, szúrástól, fájdalomtól való félelmet.
Azt mondja, az orvostudomány szerint vannak genetikailag kódolt, velünk született félelmeink, vannak tanultak és van az ismeretlen.
Kinek ne lettek volna mumusai gyerekkorában?
Egy biztonságos kapcsolatban az anya, vagy az anyai szerepet betöltő személy képes megnyugtatni a gyereket, de mi van, ha épp nincs ott, vagy a jelenléte nem segít?
A könyvben leírt módszer alapján a szülő képes, megacélozni és felkészíteni a gyereket a váratlan helyzetekre is.
A gyerekek onnantól kezdve, hogy a memóriájuk elkezd bővülni, emlékezni fognak a fájdalomra. Sokan szoronganak, mikor a doktornénihez/bácsihoz mennek. Akkor is, ha tudják mi vár rájuk, és talán jobban, ha nem. Osztom a szerző gyakorlatiasságát. A cél nem eltitkolni a gyerek elől az eseményeket, éppen ellenkezőleg. Magyarázzuk el neki, mert ha tudja mi fog vele történni, képes időben és térben elhelyezni az érzéseit. A fantáziavilág, aminek a felépítésére buzdít a könyv, mintegy módszerként a védekezésre, az nem a kegyes hazugságra épül. A szerző gyermekgyógyászként sokszor a munkáján keresztül mutatja be, hogyan lehet eredményeket elérni a tréninggel. Nem a gyerek hülyítéséről van szó, sőt! A könyvben kiemelik, hogy a gyerek az igazat kapja mindig, csak a neki megfelelő szinten kommunikáljuk. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl sok az információ, amit nem tud feldolgozni még, mert azzal csak összezavarjuk és a megnyugtatás helyett éppen ellenkezőleg, erősítjük a félelmeit.
A lényeg, hogy az erőt, bátorságot adó segédeszköz, ami lehet egy kavics is akár megkapja a gyerek szemében azt a plusz tulajdonságot, amibe akkor is kapaszkodhat, ha éppen egyedül kell szembenéznie egy váratlan kihívással.
Összecseng az előzőleg ajánlott könyvvel egy nagyon fontos dolog: Az ami, működik most, nem biztos, hogy következő alkalommal is fog. Az, ami működik az egyik két éves gyereknél, nem biztos, hogy a másiknál is fog.
Érdemes nagyon kreatívnak lenni.

Ez megint csak egy olyan dolog, amit jó, ha gyerekkorunkban kézbe kapunk, de ha nem lenne a zsebünkben vész esetére, megtanulhatjuk felnőttként is.
Ez a könyv sem egy száraz ,majd én megmondom monológ könyv, hanem csupa gyakorlati leírás. Ez a könyv is ad ötleteket, hogyan kezeljük a különböző korú és nemű gyerekeket. Az ára és a terjedelme is igen karcsú ahhoz képest, hogy mekkora profitra tehetünk szert általa.

Trivium, 2008
146 oldal, 798 Ft

„Csodálatos szülő voltam, mielőtt gyerekeim lettek volna”

2010-06-16T08:16:00.005+02:00

Adele Faber, Elaine Mazlish:

Beszélj úgy, hogy érdekelje, Hallgasd úgy, hogy elmesélje

Az amerikai szerzőpáros könyve hatalmas sikerrel járja be a világot. Nyilván nagyot lendít a dolgon, hogy valóban egy hasznos tanácsokkal szolgáló nevelési útmutató, és hogy a New York Times bestseller listájának élén is trónolt. Mert ha ők mondják, akkor biztos igaz.
Elolvastam és tényleg.
A szerzők gyermekpszichológusok és összesen hat gyerek szülei. Hogy úgy mondjam szakértők, nem pedig ilyen-olyan celebek, akik szülnek egy gyereket és egyszer csak a téma szakértőivé lépnek elő, amit gyorsan meg is írnak egy könyvben. Persze attól, hogy valaki elméletben szakértő, még írhat rossz könyvet. A gyermeknevelési útmutatók között erre számos példa akad is.
Ez a könyv azért egyedülálló a számtalan többi között, mert életképes gyakorlati tanácsokat ad. Nemcsak úgy általában, hogy ha a gyerek hisztizik, számoljunk el magunkba tízig, mielőtt leüvöltjük a haját, hanem konkrétumokkal példázik. Amikor a 10 éves lányom odajött, hogy megkérdezze elmehet-e szombaton a barátnője pizsamapartyjára, fáradt voltam és még sok munka várt rám, az öccse a csillárról lógott lefele, a mosógép csapágyas lett, megcsörrent a telefon a kutya ugatott és tudtam, hogy szombaton az anyóshoz megyünk uzsonnaidőben, amikor a buli kezdődne. Ez sokkal életszagúbb, mint az, hogy amikor Ön fáradt és a gyerek odamegy Önhöz feltenni egy kérdést.
A könyv a fenti esetre számtalan olyan lehetőséget hoz, fejezetről fejezetre építkezve és különböző korú gyermekekhez igazítva, hogy hogyan kezelhetjük ezt a krízist. Megpróbálja beépíteni az ösztöneinkbe, hogy korának megfelelően és mindig partnerként kezeljük a gyereket, akinek igenis van saját akarata és véleménye, ha ezt hagyjuk neki.
Mert ugye a szülő hajlamos kivenni a gyerek kezéből a gyeplőt, és megmondani mit hogyan, kellene tennie. A szerzők példákkal mutatják meg, hogyan tudjuk úgy megvédeni ezektől a csalódásoktól, hogy mégis a saját döntései szerint cselekedjen. Nem bábuként befolyásoljuk őket, hanem gondolkodásra ösztönözzük. A könyv ugyan a szülő gyerek kapcsolatokkal foglalkozik, hogy hogyan lehet párbeszéddé alakítani a meddő vitákat, de emellett megmutatja hogyan engedjük el a gyerekek kezét, hogyan tanítsuk meg bízni őket a saját ítéleteikben.
Azon kívül viszont alkalmazható az élet egyéb területeire is. Nemcsak a gyerek frusztrációit értjük meg, hanem a sajátjainkkal is szembe kerülünk. Miért ne hozhatnánk a főnökünk tudtára, hogy bosszantó a viselkedése anélkül, hogy sértő lenne? Egy párkapcsolatban felállíthatunk határokat anélkül, hogy csorbítanánk a másik szabadságát.
Olyan ez a könyv, mint egy szinonimaszótár. Rendelkezünk egy bizonyos szókinccsel, de a mindennapokban egy töredékét használjuk csak. Valahol legbelül tudjuk mi lett volna a helyes válasz, a jobb döntés, de ösztönösen cselekszünk a leszűkült készletünkből.
A szerzők emlékeztetnek, vagy ha nem tudtuk volna, megtanítanak hogyan vegyük figyelembe mások igényeit.
Életszerű példákkal vezetik végig a mondanivalót, alig akad benne monologizálás. A vizuális típusú szülőknek jó hír, hogy sok egy-két kockás képregénnyel nyújt emlékeztetőt és a fejezetek végén áttekinthető emlékeztetők vannak.

A szerzőpárosnak van egy másik könyve, Testvérek féltékenység nélkül címmel. Az a könyv a Húgomnál van, akinél most aktuálisabb a mondanivalója. Ízelítőként ezt mesélte róla: „Most képzeld el mi lenne, ha Téd beállítana, hogy mostantól lesz egy másik felesége is? Luca egész jól veszi, hogy András nem csak kölcsönben van itt.”

RENESZÁNSZ, 2006
256 oldal, 2.875 Ft

lyukas könyv a kivétel

2010-06-11T12:18:00.018+02:00

Eric Carle:
A telhetetlen hernyócska

Az a helyzet, hogy a mai gyerekeket nem kötik le az én generációm mesekönyvei, mivel nem tudják beleilleszteni a hétköznapi világukba. Ezt a gumicsontot Pöszkétől kaptam és rágódok is rajta, mert sajnálom, hogy a lányom nem éli majd át az én élményeimet. Cserébe viszont kap másokat, én pedig újakat. A gyermekirodalom nem az én asztalom és maradnék is látogató ezen a területen, rábízva a sokkal tájékozottabbakra a boncolgatást, de anyaként ma egy nagyon kedves látvány fogadott.

Hónapokkal ezelőtt könyvesboltoztunk Pöszkével, akkor mutatta ezt a könyvet. Tetszett, de még korainak tartottam, ráadásul angol és német nyelven volt csak kapható és nem tűnt elég nyálállónak.
A Könyvhéten több méretben, puha- és kemény lapú változatát is megtaláltam, és számunkra a legalkalmasabbat könyvészetileg, magyar nyelven meg is vettem.
Angliában első helyen szerepel a 20 legjobb gyermekkönyv listáján, ami már csak azért is előkelő helyezés, mert nem egy új, hanem egy először 1969-ben kiadott könyvről van szó, amit 47 különböző nyelven jelent meg azóta. Így Pannival van egy olyan új könyvünk, ami akár az enyém is lehetett volna.
Mitől ennyire különleges? Azt tudom, hogy Panninak miért köti le a figyelmét és nekem miért tetszik. A kevesebb néha több alapon működik ez a könyv szerintem. Egyszerű, nem vibráló, de nagyon színes illusztrációkkal.
Semmi felesleges flanc.
Különleges, hogy a belső oldalak méretei lépcsősen követik egymást, hogy a színekkel, napokkal, számokkal és a már kisgyerekek számára is érthető és felismerhető gyümölcsökkel, ételekkel egyszerre játszik a rövid, lényegre törő szövegében, miközben elmesél egy kerek történetet. Ezért olyan kedves nekem.
Panninak szerintem azért, mert ahogy a mesében írja a szerző, a kis kukac átrágja magát hétfőn egy almán, kedden két körtén, szerdán ... és mindegyik lyukas. A gyerek nem csak több oldalt lát egyszerre, és mert a gyerekek időérzéke csak nagyobb korukra kezd kialakulni nem kell várniuk egy picit sem a következő oldalra, de pont belefér a kis ujjuk. Egy könyv amivel játszani lehet!

A második magyar kiadás került idén forgalomba. Sajnálom, hogy a fordító és a szerkesztő nem finomítottak leheletnyit a szövegen. Abszolút szubjektív véleményem, hogy az eredeti címet The Very Hungry Caterpillar, A nagyon éhes hernyócskának fordítani kedvesebb lett volna, mint telhetetlennek. Illetve a szombati menüben, ha a kovászos uborka (ami tényleg úgy néz ki) kovászos uborka, akkor az a meggyes rétes szerintem meggyes pite, de ez már tényleg csak hernyóskodás.

PAGONY, 2010
24 oldal, 1.650 Ft

az ateista hinni kezdi Istent

2010-06-10T16:08:00.007+02:00

Yann Martel:
Pi élete

Mindenkinek az életében van pár olyan könyv, ami attól kezdve, hogy a kezébe vette, nem tudta letenni és amikor elfogyott, nem hagyta nyugodni. Amikor pedig eltelik egy kis idő nélküle, folyton újra meg újra felbukkan és ott motoz a gondolataiban.
Az én egyik ilyen könyvem Pi élete.

Piscine Molitor Patelt egy francia uszodáról nevezik el a szülei. A gyerekek pedig gonoszak. A Pisis becenév helyett elnevezi magát Pinek és, hogy mindenki jól megjegezze, hozzáteszi: π = 3,14
Pinek nemcsak a neve különös, hanem a vágyai is. A születésénél fogva hindu fiú szeretne egyszerre keresztény és muszlim is lenni.
Szerintem ez a történet már itt izgalmasnak ígéri magát, de aztán a szerző egy nem várt irányba tereli a történetet és nagyjából háromszáz oldalnyi, egészen pontosan 227 napnyi álom allegória következik. Vagy nem. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy elhiszi-e amit a saját szemével lát.
Martel ez idáig számomra egykönyves író és nem lepne meg, ha az is maradna. Hányszor képes megismételni valaki, hogy egy fájdalmasan unalmas eseményt letehetetlenül lebilincselően írjon meg?
Pi élete ugyanis akkor változik meg, mikor saját állatkertjükkel Kanadában szeretne új életet kezdeni a családja, de a hatalmas teherhajó elsüllyed és családja egyetlen túlélőjeként egy csónakban hánykolódik az óceánon Richard Parkerrel, a bengáli tigrissel.

Valljuk be ez bármilyen harcedzett felnőtt számára is kihívást jelentene, nem hogy az érzékeny, állatszerető és vegetáriánus Pi Patelnek, aki mindent elvesztett egy pillanat alatt.
Szó szerint. Martel nem sokat ad a tragédiának. Közli, mintha csak készen lenne a pite. A hajó elsüllyedt. És pont.
Pi viszont Richard Parkerre összpontosít, a fenyegető veszélyre és a túlélésre, így nincs ideje megtébolyodni. Martel annyira természetes módon engedi párbeszédbe Pit Istennel, és a világgal, hogy abban semmi ömlengés, vagy patetikus felhang sincsen.
Ez a történet nem tiszta. Borzalmas, de egyben csodálatos.

Az én kötetem egy 2004-es Európa kiadás, és legyen bármilyen színes képzelőerőnk, létezik egy változata, Tomislav Torjanac illusztrációival is amit nem érdemes kihagyni.

EURÓPA, 2004
394 oldal, 2000 Ft

Európa, 2007
324 oldal, 3990 Ft (illusztrált)

ronda de finom

2010-06-08T17:48:00.008+02:00

Dave DeWitt:
Leonardo lakomái – Az olasz konyha titkos története

Bevallom a könyv külső megjelenése szerintem senkit nem vesz rá, hogy hazavigye magával. A tördelése is igen ellentmondásos, mivel láthatóan munkaigényes feladat volt, mégsem sikerült jól elkapni egy hangulatot, ami erősítheti a tartalmat.
Emellett időnként olyan durva összehúzások fordulnak elő benne, hogy szinte érthetetlenné teszik az olvasott szöveget. Ha viszont túllépünk az esztétikai megjelenésen, ami az ára tükrében érzékenyen érintheti a tulajdonosát, egy nagyon izgalmas gasztrokultúra könyvet kezdhetünk olvasni.
Az olasz konyhát az itáliai reneszánsztól kezdve bemutató könyv Leonardo da Vinci gasztronómia iránti elkötelezettségéről számol be a cím szerint, a mester saját salátaöntetének receptjét is megosztva, de ennél szerintem több. Megismerkedhetünk a reneszánsz korszakalkotó szakácsmestereivel, akik a mai napig nyomot hagytak a kulináriában.
Jó szerkezeti felépítéssel a könyv első fejezete visszarepít minket a reneszánsz korába és bemutatja azt, az akkori történelmi eseményeken, konyhán keresztül. Ezek után a kor sztárszakácsairól ad egy átfogó képet, megalapozva számos érdekes történetet a további fejezetekben. A folytatás sem kevésbé érdekes, tematikusan építve fel a reneszánsz konyha széleskörű bemutatását. A könyvet számos illusztráció hivatott színesíteni, néhánytól eltekintve szerintem kevesebb sikerrel. Ami viszont zseniális, az a fejezetenként bemutatott receptgyűjtemény és a függelékben modernizált receptek.

GABO, 2009
228 oldal, 3.490 Ft

miért?

2010-06-08T14:53:00.005+02:00

Miért ne?
Ahogy olvasom a könyves blogokat úgy látom, hogy az én érdeklődési köröm eltér tőlük, így a magam örömére, és mert talán valaki hozzám hasonlónak akár hasznos lehet.
Mert hiányzik a munkám.

A név?
Degas kuplerájsorozatából indult az egész, maradnék már emellett, megszoktam. Ráadásul, ha csak egy emberben is rögzülne aki rosszul két tével írja, hogy a Gutenberg az egy té, már nem volt hiába.

Vénusz a Gutenberg-galaxisban

Rejtő Jenő

hercegnők

egy-kettő

fiús könyv? karácsonyra is

mese egy kiscicáról és a Mikulásról

;)

Angolok vagyunk. Önfeláldozásra és uralkodásra születtünk.

– A csinos nőket hagyjuk a fantáziátlan férfiaknak. – Bankár vagyok, és mint ilyen fantáziátlan.

– Törvénysértő a franciáknál megdugni az unokahúgodat? – Csak akkor, ha ronda.

Ne feledje, Franciaországban, ha panasz van a vendégnek sosincs igaza! Beszél amerikaiul? Kérek egy salátát kalóriaszegény dresszinggel, szalonnakockákkal meghintve.

Most nem érek rá hanyagolni magát, nagyon sok dolgom van.

nyári kalandok 1.

gyászmunka

a szüret jegyében

hol jár az eszem?

jogod van

fogós kérdés

régi mese új köntösben

united colors of Csimota

állati mesék

aludj jól gyermekem

az olvasásás első hete

újratöltve

könyv az örökbefogadásról

pesti séták

kínai hercegnős mese

ösztönök – anya – boldogság

nyári fröccs

lányka

lomtalanítás az egóban

mondavilág

film a könyvből

egymás szemében

egy csepp szeretet

eladnám/elcserélném

Na’ Conxypan atyja

az éjszaka pillangói

nyálcsorgatós érdekes

ingatag bálvány

nagy zuhanás

úgy jó, ahogy van

skellig

a kevesebb néha több

Kóboroljon vélem át egy éjszakát,

e-könyv, e-book, ebook, eBook

neonfalatok

uram, királyom, életem halálom kezedbe ajánlom

rend a lelke

egy legenda

tévedés

van új a nap alatt?

fényírók

kicsináltak

modern talking

aki Jézus gyerekkori haverja volt

10+1

mesés játék

július-augusztus gmh

egyre lejjebb

fantázia tréning

„Csodálatos szülő voltam, mielőtt gyerekeim lettek volna”

lyukas könyv a kivétel

az ateista hinni kezdi Istent

ronda de finom

miért?

– A csinos nőket hagyjuk a fantáziátlan férfiaknak.
– Bankár vagyok, és mint ilyen fantáziátlan.

– Törvénysértő a franciáknál megdugni az unokahúgodat?
– Csak akkor, ha ronda.