Történetek állatokról és emberekről
illusztrálta: Lakatos István
illusztrálta: Lakatos István
Történetek, amelyek klasszul végződnek.
Ulickaja kortárs, orosz és felnőtt író. Nem ez az egyetlen mesepróbálkozása, de az első amit eddig olvastam. Nem vagyok meggyőződve, hogy nem felnőtteknek írt mese. Ha gyerekeknek, akkor az orosz gyerekeket nem ismerve azt kell gondoljam nagyon mások lehetnek, mint a mieink. Sokkal érettebbek, irodalmilag és érzelmileg a a csúcson pörögnek valami gigászi fantáziamagaslatokban. Na, de ez kizárt. A mi gyerekeink a mi gyerekeink és ettől máris pár centivel magasabbak. Részemről ez egy felnőtt mesekönyv, annak viszont nagyon jó. Szórakoztató, kicsit keserédes, van humora és megmozgatja a lappangó gyermekkori fantáziát.
Három különálló történet került ebbe a kötetbe. A könyv címe pontos, de az a kis és nagyon is okkal van megdöntve, bár egészen pontos akkor lenne a cím, ha úgy szólna: Történetek állatokról és emberekről, meg egy növényról. A történetek elsősorban állatokról, de emberekről is szólnak. Az állatok emberi tulajdonságokkal bírnak, egy közös nyelven kommunikálnak, egy dimenzióban élnek.
Az első pillanatban ez szokatlanul hatott rám, mert olyan már volt, hogy a róka beszélt a varjúval, hogy a farkas megvezette Piroskát, de vagy emberi tulajdonsággal felruházott állatok voltak az állati tápláléklánc szerint besorolva, vagy hiába beszéltek közös nyelvet az ember ember volt, az állat meg állat. Na itt teljes a káosz, és nagyon jót tesz neki.
Az első történetben Ulickaja hősnője a Magányos Egér, aki egy gyűjtögető típus, és ennek megfelelően rendszerető is. Imádni valóan rendszerezi egy hatalmas szúrágta fiókos szekrénybe az egész életét, ahova hívatlanul beköltözik Fegya, a kéményseprő. Az egér hatalmas, Fegya pedig emberformájú, és pici. A magányos Egér nemcsak magányos, hanem félénk is és azt a csótánytanácsot kapja, hogy vegyen egy macskát, aki majd megoldja a problémát. A dolgok egészen a végletekig feszülnek, ahogy Ignáciusz a macska beköltözik és megismerkedik Fegyával, a vége mégis az, hogy a Magányos egér nem lesz többé magányos már.
Lakatos István illusztrációi lenyűgözőek. A mesékből adódóan kicsit morbid. A sötétebb pasztellszínek ennek meg is felelnek. Az akvarell technika is jól illik a stílushoz. Tetszik ez a mesésen realisztikus, ötletes ábrázolás.
Az egész kötetnek eltaláltak az arányai, színei és tipográfiája. Az teljes borító egy egész kép, ami összefogja az összes történetet, és aminek kellő komolyságot tud adni a kemény táblás cérnakötés.
A második történet nagyon találóan túloz és karikíroz három véletlenül családdá kovácsolódott jellemet. A kíváncsi csikót, Zellőt, aki cirkuszi ló szeretne lenni. Semmit nem tud, csak első lábakon járni, egy kicsit furulyázni, és ahhoz képest, hogy ló meghatóan szépen énekelni. Na, de ez semmi.
Aki az anyaszerepet tölthetné be a véletlen családban igazi klisé nevet kapott, ő Kedves. Maga a világfájdalom. Könnyebb lenne nem szeretni, de a történet hősei szeretik, ezért elviselik, sőt igyekeznek is és pont.
Kalácsov pedig mérhetetlen türelemmel és szeretettel tartja össze a triót,. Ha kell polcot szerel az új lakás falára, hogy legyen mire hajtania Kedvesnek a fejét párnástul, ha megpihenne.
Zellő őszinte fiatalsága egy mindannyiuk számára kényelmes és szerethető pályára tereli az életüket, amelyben mindenki jól érezheti magát!
Az utolsó történetben az embereket csak emlegetik, akik elhagyják a jelentéktelennek tűnő dolgokat. Itt ismerkedhetünk meg a nagyon okos, Vászjával, az ezerjófűvel, aki magányában megtanult olvasni a mellette felejtett lexikonból. Hozzá szegődik Antverpen a veréb, aki hordoz egy kis anderseni hangulatot szerintem, de aztán megembereli (verebeli) magát és hősi átalakuláson megy keresztül, ahogy a hányatott sorsú Mihéjev macska is, aki szintén ebben a kommunában talál otthonra Marija Szemjonovna százlábúval együtt.
Ezekben a mesékben mindenkinek – a maga nemében – emberfeletti próbák elé kell kiállnia, és megküzdenie, a boldogságért. Mindhárom történet a családról a barátságról és a feltételek nélküli összetartásról szól. A nevek hangzása nekem egy plusz romantikát adott. Gondolom a közös olvasztótégely hangulat miatt.
Ulickaja nagy mesélő, nálam marad a kedvenc fiókban.
Az első pillanatban ez szokatlanul hatott rám, mert olyan már volt, hogy a róka beszélt a varjúval, hogy a farkas megvezette Piroskát, de vagy emberi tulajdonsággal felruházott állatok voltak az állati tápláléklánc szerint besorolva, vagy hiába beszéltek közös nyelvet az ember ember volt, az állat meg állat. Na itt teljes a káosz, és nagyon jót tesz neki.
Az első történetben Ulickaja hősnője a Magányos Egér, aki egy gyűjtögető típus, és ennek megfelelően rendszerető is. Imádni valóan rendszerezi egy hatalmas szúrágta fiókos szekrénybe az egész életét, ahova hívatlanul beköltözik Fegya, a kéményseprő. Az egér hatalmas, Fegya pedig emberformájú, és pici. A magányos Egér nemcsak magányos, hanem félénk is és azt a csótánytanácsot kapja, hogy vegyen egy macskát, aki majd megoldja a problémát. A dolgok egészen a végletekig feszülnek, ahogy Ignáciusz a macska beköltözik és megismerkedik Fegyával, a vége mégis az, hogy a Magányos egér nem lesz többé magányos már.
Lakatos István illusztrációi lenyűgözőek. A mesékből adódóan kicsit morbid. A sötétebb pasztellszínek ennek meg is felelnek. Az akvarell technika is jól illik a stílushoz. Tetszik ez a mesésen realisztikus, ötletes ábrázolás.
Az egész kötetnek eltaláltak az arányai, színei és tipográfiája. Az teljes borító egy egész kép, ami összefogja az összes történetet, és aminek kellő komolyságot tud adni a kemény táblás cérnakötés.
A második történet nagyon találóan túloz és karikíroz három véletlenül családdá kovácsolódott jellemet. A kíváncsi csikót, Zellőt, aki cirkuszi ló szeretne lenni. Semmit nem tud, csak első lábakon járni, egy kicsit furulyázni, és ahhoz képest, hogy ló meghatóan szépen énekelni. Na, de ez semmi.
Aki az anyaszerepet tölthetné be a véletlen családban igazi klisé nevet kapott, ő Kedves. Maga a világfájdalom. Könnyebb lenne nem szeretni, de a történet hősei szeretik, ezért elviselik, sőt igyekeznek is és pont.
Kalácsov pedig mérhetetlen türelemmel és szeretettel tartja össze a triót,. Ha kell polcot szerel az új lakás falára, hogy legyen mire hajtania Kedvesnek a fejét párnástul, ha megpihenne.
Zellő őszinte fiatalsága egy mindannyiuk számára kényelmes és szerethető pályára tereli az életüket, amelyben mindenki jól érezheti magát!
Az utolsó történetben az embereket csak emlegetik, akik elhagyják a jelentéktelennek tűnő dolgokat. Itt ismerkedhetünk meg a nagyon okos, Vászjával, az ezerjófűvel, aki magányában megtanult olvasni a mellette felejtett lexikonból. Hozzá szegődik Antverpen a veréb, aki hordoz egy kis anderseni hangulatot szerintem, de aztán megembereli (verebeli) magát és hősi átalakuláson megy keresztül, ahogy a hányatott sorsú Mihéjev macska is, aki szintén ebben a kommunában talál otthonra Marija Szemjonovna százlábúval együtt.
Ezekben a mesékben mindenkinek – a maga nemében – emberfeletti próbák elé kell kiállnia, és megküzdenie, a boldogságért. Mindhárom történet a családról a barátságról és a feltételek nélküli összetartásról szól. A nevek hangzása nekem egy plusz romantikát adott. Gondolom a közös olvasztótégely hangulat miatt.
Ulickaja nagy mesélő, nálam marad a kedvenc fiókban.
MAGVETŐ, 2009
75 oldal, 2490 Ft
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése