eladnám/elcserélném

Pár könyvvel bővült a lista. Ezeket szeretném eladni, vagy elcserélni. Bármilyen ajánlatra nyitott vagyok.

karácsonyi ajándék

Szerb Antal:

Budapesti kalauz – Marslakók számára

„A hétköznapok és csodák világát kettéválasztotta, de a hétköznapok csodáit mutatta föl.”

Devecseri Gábor előszavában Szerb Antalról

Karácsonyra egy igazi könyvritkaságot kaptam Témtől, amire régóta vágytam már. Szerb Antal: Budapesti Kalauz – Marslakók számára című könyve számos jelképes és gyakorlati okból került a legmagasabb polcra.

Mivel ma már egy könyvritkaságról beszélünk, ha bármi baja történne, értek erre kicsi maszatos kezeket és elkerülhető szakadásokat, az a gyanított értékénél is jobban fájna.

Az ajándékba kapott második kiadásom díszeit, – ahogy a régimódi, stílusos kolofon (könyvészeti adatokat tartalmazó információs rész a könyv végén, ma már gyakran elején) mondja, – Kolozsváry Sándor rajzolta. A kötet bevezetőjét Devecseri Gábor írta az első kiadás után megjelent 10. évfordulójának emlékkiadásba, 1945 karácsonyára.

Szerb Antalt irodalomtörténészként és izgalmas történelmi hangulatú regények írójaként ismerjük elsősorban, de angol műfordítói munkássága, és a történelmi ihletésű misztikumba átmenő regényei is meghatározzák sajnálatosan rövid életét.

A múlt század elején a háború elől nyugatra vándorolt tudósok, művészek nagy része Amerikában telepedett le és szerzett hírnevet magának és hazánknak. Mivel ezek az emberek sohasem tanultak meg akcentus nélkül angolul, viszont az egyetemes tudáshoz és művészetekhez adtak hozzá a maguk módján, marslakóknak nevezték őket. Azt gondolom a könyv címe erre is utal, ami jelzőt mindenki melegen emleget. Mintha a távol szakadt honfitársaknak mutatná be kedvenc budapesti helyeit, nem mellőzve sajátos humorát, történelmi ismereteit összekacsintva a közös múlt és emlékezés felett. Eközben a hangvétel érthető úgy is, mintha egy vadidegent kalauzolna a világ általa legszebbnek tartott városában, hiszen akik elmentek akkor, már egy világ választja el az otthontól.

Szerb Antal minden írása számomra a fülledt erotikát és a legmélyebb tiszteletet hordozza. Ahogy egy fogalmat képes körbeudvarolni, vagy épületet megszemélyesíteni.

Ez a kis kötet a XX. század eleji Budapesten vezet végig, de annál sokkal tágabb időben mutatja be a Lánchíd érdemeit; a Dunapartok kétféle világát; a Duna, a költők és a múlandóság kapcsolatát; más egyebek között a Tabán és a belvárosi utcahangulatok mellett.

Akinek alkalma volt már idegenvezetővel várost nézni, főleg, ha izgalmas sétán vehetett részt, az tudja mekkora élmény mások szemén keresztül is megismerni azt. Amikor lényegtelennek tűnő információk, apró titkok, töltik meg élettel a házak falait, az utcákat. Megelevenednek az ott élt, ott élő emberek hétköznapjai, szerelmei, alkotásaik.

A rövid kis részek számos emlékezetet őriznek, és elevenítenek föl a magyar irodalomból és történelemből. Mindeközben nem hiányozhat Szerb Antal tisztelettudó humora és humánuma sem, amivel bármilyen témához közelít, amihez csak nyúl.

A kötetem sárguló lapjainak régi könyvillata van. Amikor végigsimogatom a lapokat a régi, mechanikus nyomdai technika domborodó nyomait érzem az ujjbegyeim alatt. A kézi szedés hangulata és a lottyadteper színű egyszerű iniciálék hangulata már önmagában is egy élmény.

Köszönöm ezt a szép ajándékot és mindig megújuló impressziót, amit minden újabb átolvasáskor kelt bennem.

Kívánok mindenkinek hasonló könyvélményeket!

2012. februári GMH

OFFICINA BUDAPEST, 1945

41 oldal, ajándék

két születésnap

Marie-Claude Monchaux: 

Nekem két születésnapom van

Ha már erre kanyarodtam az utóbbi időben, akkor kapcsolom a következő könyvet az előzőhöz a szerző által. A Nekem két születésnapom van egy örökbefogadós könyv. Igazságtalan lenne ezt az egekig magasztalnom, csak mert jobban tetszenek az illusztrációk, míg majdnem ugyanolyan, mint a már korábban megírt Szívünkből születtél. Bár ez utóbbira nézve még egy kis lehúzás, megy gyakorlatilag ennek az 1977-es, francia könyvnek a tökéletes koppintása. 

Ugyanakkor milyen sokat számít a megfogalmazása és illusztrálása ugyanannak, hisz ez sokkal kedvesebb a magyar változatnál, míg ez is elég felületes, de azzal szemben, ha csak egy pillanatra is, de mégis megjelenik a szülőanya, aki nem kap olyan pejoratív kicsengést, mint amilyennek a magyarban érzem. Azt gondolom ez sem  a legtökéletesebb, de sokkal melegebb hangulatú könyv a témában. Pár képet szinte teljesen megismétel  A sehány éves kislányból. 

Mivel a francia nyelvben azt sem tudom megkülönböztetni, hogy kérdeztek, vagy mondtak valamit, valószínűleg soha nem fogom eredetiben olvasni és átélni a szöveget, így a kedves hangvételű fordítást Káldor Kinga javára írom, aki vagy eleve egy jó (jobb) hozott anyaggal tudott dolgozni, vagy sikerült jobban eltalálnia a hangulatot. 

A történetet itt is a főszereplő gyerek, Andris meséli el. A stílust átvette a magyar, az mégis felnőtt szájú gyerekbeszéd. Erőltetett gügyögés lesz. Ebben a francia könyvben természetesebben hat az is, hogy a gyerek nagy lépésekben halad az időben. Jár, eszik, öltözik. 

Most komolyan! Nem teljesen ugyanaz? 

Nem a koppintás az én bajom, hanem hogy ezt korszakalkotó újdonságként adagolják itthon. Megérteném, ha a kultúráink között akkora különbség lenne, hogy ezt át kellene ültetni, de erről szó sincs.

Az örökbefogadást valahogy tabutémának és nem a gyerekek javára érzem szabályozottnak, ami nagyon szomorú. Jó volna, ha több könyv jelenne meg a témában gyerekek számára, és jobbak. Őszintébbek, alaposabbak. Olyan, ami tényleg segítség lehet egy szülőnek, hogy elmesélje a hogyanokat, miérteket. 

Ebben a könyvben két kedves gondolat is van, amitől jó, jobb, megfog. 

Az egyik a címébe van rejtve, hogy megemlékeznek a biológiai születésről és a családhoz kerülésről, ami saját gyerekeknél egy és ugyanaz. A másik a végén van duplán, egy testvér örökbefogadása, aki lehet bármilyen. Fiúról és lányról beszél, de közben a képekkel sokkal mélyebb értelmet ad ennek a választásnak azzal, hogy nem fehér, hanem fekete, indián gyerekek pasztell portráját mutatja. 

MÓRA, 1990 

38 oldal, 75 Forint

szép

Marie-Claude Monchaux: 

A sehány éves kislány

Meglovagolva a legutóbbi témát, felvilágosítós, szellemben, szeretnék szóba hozni egy hasonlóan hasznos és szép könyvet, ami szintén a születés témáját járja körül gyerekek számára, de sokkal finomabb, kevésbé humoros formában. Ez a könyv le sem tagadhatná, hogy francia. Könnyű, pasztell és elegáns.

Ebből a saját 1975-ös, anyutól örökölt példányomat lapozgatja Panni is. Az igazság az, hogy ez hármunké, de hármunk közül én vagyok aki betegesen birtokolni akarja a könyveket. Az öcsémet a téma se nagyon hatja meg, a húgom meg szerencsére nagyon megértő.

Ezt a könyvet A kétesztendős Marika meséli el, hogy ki ő és hogyan is jött világra. Bemutatja a számára fontos világot. Az anyukáját, az apukáját, gyerek rokonait.

Ezek után nagykönyvien taftba burkolózik a történet. Anya és apa megismerkednek, összeházasodnak és egy szép napon megtörténik a remélt csoda, megfogant egy baba. 

Felnőttként a szöveg kicsit együgyűnek hangzik, de ott lángol bennem a gyerekkori érzés, és ezt egy két éves gügyögi el, így érthető, a hasacska, aprócska, ruhácska. Viszont pont ezért a kisebb gyerekeknek is érthető, mert elég egyszerűen fogalmaz. Anya pocija nőni kezdett és lett nagyobb, nagyobb, nagyobb. Az évszakokkal és  a hozzájuk társított virágokkal múlasztja el azt a kilenc hónapot, ami egy kisbaba kihordásához szükséges. Ezt könnyebben megértik a gyerekek, látványosabb és kedves gondolat is, mint azt mondani neki, aki még messze nincs tisztában az idő fogalmával, hogy 9 hónap, három trimeszter. Az évszakokat, a hideget, tavaszt, nyarat, őszi faleveleket viszont már megértheti. 

Kedves, realisztikus rajzokkal mutatja be a magzati fejlődést, és nem ijesztően, csak annyira, amennyit egy gyerek megérthet,  mondja el hogyan is jön világra. Eljátszik a nemek közötti különbségekkel, és nagyon helyesen rávilágít a szülői elfogultságra. :) Mindenkinek a sajátja  a legszebb. Naná!

Egy mondat erejéig kitér a kórházra, majd ferdít is egy kicsit az anyatejjel kapcsolatban, de igazából a lényegre világít rá. 

Ezek után jön a kedvenc részem. A világ gyerekei. Szőkék, barnék, indiánok, feketék, a régi idők és  a ma babái. imádom, gyönyörűek a rajzok és annyira kedvesek, olyan gömbölyű lesz tőle az egész történet. 

A legvége előtt, amikor Marika a kétesztendős mesélőnk ránk mutat és azt mondja: Így születtél – így születünk! van egy oldalpár, ahol két hordozott babát látunk, és ez olyan szívmelengető.

A sehány éves kislány kortalan. Megállta a helyét az én gyerekkoromban, most a lányoméban és mivel vannak dolgok amik nem változnak soha, örökké igaz marad. Ez nagyon megnyugtató!

MÓRA, 1975

38 oldal, 29 Forint :)

a virágokat a méhek ejtik teherbe

Grethe Fagerström és Gunilla Hansson:
Peti, Ida és Picuri




Magyar nyelven, gyermekeket felvilágosító témában kevés jó könyv kapható szerintem. Az egyik ilyen a Peti, Ida és Picuri. 

Mielőtt belevágnék. Eszembe jutott egy svéd színésszel készített interjú, amit pár hónapja olvastam. Megkérdezték tőle, igaz-e, hogy  a szexjeleneteknél nem hord egy úgynevezett színész kondomot, és hogy tényleg nem zavarja-e őt a meztelenség. Azt válaszolta, hogy ő színész, a teste munkaeszköz, ráadásul svéd, és a svédek imádnak pucérkodni.

Hogy ez hogy jön ide? Csak megtámogatja a könyvet, amit a svédektől kaptunk.
Hozzánk meg úgy jön, hogy hamarosan megszületik a második gyermekünk és ezt a változást úgy gondoltuk képekkel elmesélve jobban eljuttathatjuk a két és fél éves „nagy” lányunkhoz.

Amíg nem látszódott a pocakom és nem változott minőségében az életünk, addig tudomást sem vett róla, hiába vittük el félidőben egy ultrahangos képnézegetésre.

Rég kerestem már ezt a könyvet, pótlandó a saját gyerekkori példányunkat, ami valahol, valamikor fényt kapott. Jó időben sikerült megvásárolni, azt érzem sikerült vele elérni a célunkat.
Mert kinek mi?
Ez a könyv nemcsak arra alkalmas, hogy egy kistestvér érkezését meséljük adott esetben egy nagyobb, de még nemileg éretlen gyereknek, hanem magának a nemi felvilágosításnak is hasznos segéde lehet. Nem tér ki részletesen a biológiai részletekre, pont csak annyira, ami felfogható és még érdekes lehet egy gyerek számára. Ez azért fontos, mert egyértelmű, de mégis lehetőséget hagy a gondolatkalandozásra.
A könyv elején a szerzők felhívják a figyelmet, hogy ezt a képregénystílusban megírt, megrajzolt könyvet nagyon fontos, hogy első alkalommal felnőtt mesélje el a gyerekeknek, hogy a kérdéseire választ kaphasson.
A könyv a nagycsaládossá váló modellt mutatja be, de (milyen modernek a svédek) már 1987-ben felhívj a figyelmet más családokra is. Az egyedülálló apára, anyára, a nagyival élő külföldi bevándorlókra, vagy a kutyás, gyermektelen szomszédokra. Rávilágít, hogy mennyire fontos a gyerekekkel való kommunikáció, hogy nem kell őket félteni az információktól. Erre jó példa, (aki bírja az ilyesmit persze) sok szülésvideó, ahol a nagyobb testvérek is jelen vannak és amiért nem félnek, amiért érdeklődéssel figyelik az eseményeket, még ha az ajtóból kukucskálva is, mert elmagyarázták nekik, ez természetese folyamat.
Ez a könyv is megjeleníti az örömöt, félelmet, haragot a gyerekek szemszögéből. A szülők örömét, várakozását, türelmetlenségét. Túl azon, hogy bemutatja hogyan is bújnak össze a szülők (készül), fejlődik az anya pocakjában és születik meg a baba, nem fejezi be azzal, hogy hazamentek és boldog családként éltek, hanem megmutatja, hogy egy kis csöppség bizony felkavarja egy család életét. Büdöset kakil, időnként sokat sír, óhatatlanul elvonja a figyelmet, időt és energiát átmenetileg a nagyobb gyerek/gyerekekről, de idővel minden helyrerázódik.
Pont azért jó ez a könyv, mert segít felkészülni és bemutatni a nagyobb testvéreknek, hogy mire számíthatnak és megnyugtathatjuk őket, kezelhetjük a félelmeiket, sőt, adott esetben elé is mehetünk.
Felvet olyan kérdéseket is a gyerekek szemszögéből, amikre felnőttként nem is gondolunk, mert annyira magától értetődő a tapasztalataink miatt.
Ez egy remek kis könyv, érdemes és hasznos lenne változatlan utánnyomásban újra kiadnia a Mórának, mert vagyonokért cserélnek gazdát a nehezen fellelhető használt példányok.
A húgommal mi az öcsénk születésekor kaptuk a könyvet. Akkor ez még nem tűnt fel, de  a könyvben akkor már természetes az apás szülés. Apu nem volt anyu mellett az öcsém születésekor. Nálunk ez akkoriban még nem volt szokás, természetes, sőt!


MÓRA, 1997
48 oldal, antikvár aranyár

itt a farsang

Marianne Dubuc:
Állatkarnevál





Világba kiáltottan a kedvenc ünnepem a farsang. Nem előzi meg több heti készülődés, csak ötletelés, ami izgalmas. Azok lehetünk pár órára amik csak akarunk és ha szerencsénk van, nemcsak egyszer ünnepelhetjük az évben, hanem többször is visszatapsolhatjuk egymás után. 

Bár egyházi ünneptől, – január 6-ától Vízkereszttől – egyházi ünnepig – hamvazószerdáig – tart a farsangi szezon, a báli időszak, mégsem vallásos ünnep, mert a néphagyományokra épül. Talán ezért szeretem ennyire. A mohácsi busójárás a legismertebb magyar, farsangi hagyomány fantasztikus élmény, remélem jövőre ott leszünk a gyerekekkel is.

Életem nagy vágya eljutni a Riói Karneválra és már egyszer végre a Velenceire is, ahova már kétszer elindultam, de Ausztriában mindig visszafordultunk. Most nagy előny, hogy eleve innen indulnék :)

Itt nem mosták ki a hagyományokat a köztudatból negyven évnyi szürkeséggel, és minden évben nagy felvonulással rendezik meg a farsang keddet, amikor is még a banki igazgató, a buszsofőr és a patikus is jelmezbe bújva megy dolgozni. Imádom!

Imádom, hogy nem csak gyermekünnep és a felnőttek is bohóckodnak, ellazulnak kicsit. A városok megtelnek színnel, forralt boros álldogáló szigetekkel, az emberek megállnak és beszélgetnek egymással.

Idén kindertojásnak szerettem volna öltözni a gráci magyar farsangon, mert hát végül is ezt hányszor lőheti el az ember élesben, de kifutottam az erőmből a virágszál jelmezzel, így hát várandós anyunak öltöztem ;)

A gyerekek viszont számtalan kis mesevilágot teremtettek a jelmezeikben, miután szájtátva végighallgatták a Violetta és Rigoletto papírszínház előadást zenés betétekkel. Pannim is az első sorból ámult margaréta jelmezében, őt egészen elvarázsolja ez a misztérium.

Marianne Dubuc hasonló érzelmekkel lehet az ünnep iránt, mert egy nagyon klassz kis(!) könyvben rajzolta és írta meg a saját karneválját. Ez is olyan a kevesebb több könyv. Kifejezetten kicsi gyerekeknek szól és hívja őket kitalálós játékba. Egy kis kartontégla megtöltve fantáziával és egy egész állatkerttel. 

Minden oldalpáron két motívum jelenik meg. Egy állat és egy fantazma, ami átlendít a következő oldalra is egyben. Amolyan enjambement (anzsamban, vagyis áthajlás). Számtalan ötletet ad és még vicces is az a nagyon kevés, gyakran csak egyszavas  írás amik a képek alatt vannak. Fantáziadús és színes ez a kis forgatós forgatag. A ceruzarajzok gazdag, de nem rikító színeket használva számtalan állatot és számos mesefigurát társítanak egymáshoz. 

Az utóbbi időben nem ritka, igazán nagy örömömre, hogy a kiadók nemcsak a fordításokban, de az eredetileg magyar kiadásokban is mernek játszani a tördeléssel. Az, hogy a szöveg itt sem ragaszkodik egy merev sablonhoz, hanem mer játszani, sokkal mozgalmasabbá teszi az egész könyvet.

Mivel a könyvnek nincs különösen bonyolult története, viszont van humora, a szülőn múlik hogyan adja át a gyereknek. Engedi, hogy maga fedezze fel? Elolvassa neki a szöveget, vagy belemegy a játékba és még hozzáad az élményhez, egy kis hangsúllyal, elkalandozással a mondókák (Cirmos cica haj), mesék (A három kismalac, A hétpettyes katicabogár, A dzsungel könyve stb.), klasszikus nevettetők (Romhányi: A teve fohásza) felé.


CSIMOTA, 2011
116 oldal, 2650 Forint

Rejtő Jenő

A hagyományos magyar kulinária legmegterhelőbb időszaka a karácsonyi eszem-iszom. Ilyenkor asztalra kerül kocsonya, töltött káposzta, , liba-, kacsa-, disznósültek, a reformnak számító hal, de paprikás lisztbe forgatva, és bő olajban sütve. A gerbeaud, gyümölcskenyér, és a kihagyhatatlan bejgli méterekről nem is beszélve. Így nem csoda, ha a januárt sokan nehézkesen élik meg. Jönnek az újévi fogadalmak. Többet mozgunk, egészsége-sebben élünk … Ilyenkor fitneszbérletet kellene ajánlani, de legalábbis valami mozgással kapcsolatos, vagy arra buzdító könyvet. Viszont mivel most én a legkevésbé sem vagyok alkalmas kindertojás állapotomban erre, hogyan is buzdíthatnék másokat lelkiismeret furdalás nélkül. A rekeszizmokat viszont máshogy is karban tarthatjuk, egy kis nevetéssel.
Az egyik legnagyobb magyar nevettető, akinek az olvasottsága vetekszik Jókaiéval mégis mellőzöttje a magyar irodalomtörténetnek, ezért szeretném bemutatni az életútját azoknak, akiknek kevésbé lenne ismerős maga az író, és feleleveníteni klasszikus műveit. 

    Hámori Tibor, Rejtő Jenő rejtélyes élete című könyvében írja meg az író életét kiegészítve verseivel és a mellékletben néhány fotóval a szerzőről, könyveinek korai kiadású borítójával, személyes levelezéssel.
Reich Jenő néven született harmadik fiúként egy zsidó családba, 1905. március 29-én. Tanulmányai során magyar, történelem és német tárgyakból jeleskedett, a többiből inkább nem. Aztán a kereskedelmi iskolában ez mindegy is volt, mert kirúgták egyik tanára bántalmazása miatt, aki antiszemita nézeteit gyakran osztotta meg diákjaival. A kezdetben törékeny alkatú kisgyerek, köszönhetően Rózsa Jenő ökölvívó barátságának, erős fiatalember lett. Egy edzés alkalmával trénere Székely József eltörte az orrnyergét, ezt a sérülését élete végéig hordozta. Emiatt abba kellett hagynia ezt a sportot, ami szerencse, mert így a színház felé fordult.
Rákosi Szidi színi tanodája csak statisztaszerepeket tartogatott számára, így az irodalom iránt kezdett érdeklődni. Ekkoriban indította útjára Buttola Edével, gyermekkori barátjával az egyetlen számot megélő Nagykörút című lapját. Idővel már nagyobb szerepeket is kapott, de egy kis baki miatt – előadás közben, mint beteghordozó elejtette Törzs Jenőt, kora neves színészét – és mert nem érte utol a nagy siker, elhagyta a színészi pályát. A színházit viszont nem, de előbb még 19 évesen nekivágott a nagyvilágnak. Először Berlinbe utazott, Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlólevelével a zsebében adott még egy esélyt a színészmesterségnek. Az, hogy elkerülték a szerepek, és a pénzéből is kifogyott a későbbi közönség szerencséje, mert így a következő két évben sokfelé utazott és sokféle munkát elvállalt, hogy fenntartsa magát. Bejárta Európát ahol, ahogy mondani szokták, csak akasztott ember nem volt, azon kívül dokkmunkás, halász, konyhai kisegítő viszont igen egyebek mellett. Állítólag Franciaországban az idegenlégióba is belépett, de hamar a háta mögött hagyta. Erre több variáció is létezik. Úgy hírlik a kemény kiképzés megterhelte a szervezetét és a katonai orvos leszerelte. Más emlékezet szerint lefizette a katonaorvost, de a szökést sem tartják kizártnak. Bárhogyan is volt, mind nagyon rejtői lett volna, vagyis illett volna valamelyik elhíresült alakjának jelleméhez, ahogy több más vele megtörtént, vagy állítólag megtörtént eset is. Megint más elbeszélése szerint erről szó sincs, csak felszökött egy francia hajóra potyautasként, ami Észak-Afrikába tartott, de elkapták, így fűtőmunkásként dolgozott, míg ki nem kötöttek, ahol viszont kocsmákban ismerkedett meg kétes hírű idegenlégiósokkal. Ki tudja mi az igazság? Rejtő Jenő életét olvasva sokszor merült fel bennem, hogy talán ő maga terjesztette a különböző történeteket az életéről. Ha csak a fele is igaz, már akkor volt honnan meríteni ihletet regényeihez és színdarabjaihoz.
Hazatérve írt egy szórakoztató operett szövegkönyvet, Aki mer az nyer címmel, amivel egy csapásra ismert lett. Rejtő Jenő több műfajban is kipróbálta magát általában több mint kevesebb sikerrel. A western műfajban, (Nevada szelleme, Texas Bill a fenegyerek) ahol először G. Lavery álnéven adta ki könyveit, az elején azt mondva, hogy ezek valójában csak általa fordított könyvek. Aztán amikor elkezdtek komolyabban érdeklődni a könyvei iránt bevallotta, hogy ő bujkál az írói álnév mögött.
Hajtotta ugyanakkor a vére, így egy rövidebb időre újból kalandokat keresett, de csak Bécsig ment. Eközben otthon halálhírét keltették. Eszerint száz évig kellett volna élnie, de nem szaladok ennyire előre. Karinthy Frigyes jó barátja és pártfogója a Pesti Napló hasábjain szólította fel hazatérésre, aminek ő engedelmeskedett is. Természetesen itt is jön egy anekdota, miszerint az egészet csak ők ketten találták ki, hogy népszerűbb legyen a hazai körökben.
Ezt a hullámot meglovagolva az addigi kiadója, a Nova Kiadó unszolására angolos álnevet választott magának, mert akkoriban az angol írók könyvei jobban fogytak a piacon és a westernek helyett P. Howard néven a jóval keresettebb bűnügyi (Vesztegzár a Grand Hotelben, Szőke ciklon, Vanek úr, Az ellopott cirkáló, A megkerült cirkáló, Egy bolond száz bajt csinál, vagy a Piszkos Fred könyvek) és légiós (Láthatatlan légió, Csontbrigád, A három testőr Afrikában, A tizennégy karátos autó) műfajban kezdett írni.
Az amúgy is népszerű műfajokat képes volt sajátságos humorával megújítani és tulajdonképpen felejthetetlenné tenni. Karakterábrázolásai annyira abszurdak voltak és közben mégis hihetőek, hogy ha ma egy bűnügyi komédia, vagy idegenlégiós regény nem emelkedik rejtői magasságokba, nem is igazán tudunk vele mi magyarok mit kezdeni. Megint egy olyan sajátosság, amiben kiváltságosak vagyunk.
A ponyvaregények munkáival kiemelkedtek az olcsó irodalomból, mára már a komolyabb irodalmi körökben is kezdik elismerni munkáit. A saját emlékeim szerint hamarabb fújtam kívülről Rejtő, Karinthy, Lem idézeteket apukám jóvoltából, minthogy egyáltalán tudtam volna, valójában mit is jelentenek a szövegek, vagy pláne el tudtam volna magamtól olvasni.
Ma, az egyik magyar internetes hírportál Rejtő Jenő törzsasztalának köszönhetően, a VII. kerületben utcát neveztek el róla az utókor tiszteletének kifejezéséül.

Igazi szórakoztató volt. A könnyű regényműfaj több ágában is írt, és végleg a színházat sem hagyta el. Nádasi László barátjával bohózatokat írtak. Gengszteridill című első közös darabjuk 1932-ben mutatták be. Sikerei egyre szélesebb körben hozta meg számára a népszerűséget. Ezzel, persze ahogy ma sem igazán, akkor sem járt hatalmas vagyoni elismerés hazánkban.
Kiadója a Japán kávéházzal szemben volt. Mondhatjuk, hogy ez a kávéház volt az irodája, alkotóműhelye, mert állítólag itt írta legtöbb művét apró betűs kézírással papírlapokra. A Nova akkoriban soronként fizetett a szerzőinek és csakis az elkészült részekért. Így nem ritkán Rejtő Jenő pénz helyett letépett pár sort az aktuálisan írott oldalából és azt adta a pincérnek a kávéjáért, aki csak átszaladt a túloldalra a kiadóhoz, és megkapta az érte járó pénzt, ez már a borravalóját is fedezte. A kiadóban pedig hozzáragasztották az eddig elkészült részekhez. Amikor egy kávé három sort, akkor egy új öltöny három oldalt ért.
Mindez nagyon szórakoztatóan és kalandosan hangzik, de a fáradhatatlan munkatempójának és páratlan humorának volt másik oldala is. Két végéről senki sem égetheti a gyertyát. Rövid életéhez képest nagyon sok művet adott ki a kezéből. Hogy bírj a tempót, egyik kávét a másik után itta majd, hogy aludni tudjon, altatókat szedett. Ki tudja igaz-e, hogy az idegenlégiós kiképzésen fázott-e meg, de valamikor a húszas évei elején tényleg komolyabb betegségen eshetett át, ami megrendítette az egészségét. Ez a fáradhatatlan ritmus, amit magának diktált és gyenge egészségi állapota kihatott az idegeire is. A kávéházi irodájából a Lipótmezőre tért haza lefeküdni, ahol idegeit kezelték. Mivel nem volt se ön- sem közveszélyes napközben szabadon járhatott kedve szerint. Állítólag egyik este kapuzárás után érkezett és elkezdte rugdalni a bejáratot, mire a portás kijött és megkérdezte mit keres, Rejtő pedig őszintén válaszolt, mikor azt mondta a szobáját. Megőrült? Hitetlenkedett a portárs. Igen, azért van itt a hálószobám. Felelte az író.
Számos népszerű alakja közül, ez is lejátszódhatott volna bármelyik írásában, csattanós helyzetkomikumként. Leghíresebb figurái; Gorcsev Iván, Vanek úr, Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, a Nagy Levin mind számos olyan mondattal lopták be magukat az olvasók szívébe, amik beitták magukat a hétköznapjainkba.
Azt mondják, egy Rejtő könyvnek mindig tudni lehet a végét, de egy rejtő mondatnak sosem. Ilyen elhíresült mondata pl. a Szőke ciklónból. „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan.” vagy „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” Nő létemre nem tudok megsértődni, amikor annyi szerethető naivával tűzdelte tele a regényeik, akik mind megédesítették a férfiak életét. Kivéve persze, mikor nem, de akkor is azt mondja, „Csak egy asszony építheti fel újra, amit egy másik asszony romba döntött.” Mindemellett képes kellő iróniával viseltetni saját neme iránt is, „A férfiak ősi naivitása alig hanyatlott valamit a kőkorszak óta.” Nagyon sok nyaraláson hallottam, amikor apuék a barátaikkal versengtek ki tud több részletet felidézni a kedvenceiből. Ez volt az, ami a legjobban, vagy talán legelőször megragadt bennem: „Ha mást szeret! Az a legrosszabb! Azt nem lehet kibírni. Az elviselhetetlen. Az befejezett kín, mint a halál. Nincs kiengesztelés! Mert mást szeretni nem bűn, tehát megbocsáthatatlan.” Feltehetőleg egy szót sem értettem akkor még belőle, de a vége megfogott nagyon. Ami nem bűn az megbocsájthatatlan? Azt sem nagyon értettem, amikor szidást kaptam valamiért, apu miért magáz, „Menjen, ha akar. És akarjon, ha mehet.” de kamasz koromban mindenre fény derült.
Helyzetkomikumait gyakran a szerepcserékre, építi, meg is jegyzi „Rémes, hogy milyen szűk viselet más ember életét hordani.” Az élet nagy igazságait is nagyon frappánsat tudta megfogalmazni, mint pl. „Az nevet, aki először üt.”, „Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.” vagy „A közügy, mindenkinek kedvenc magánügye.”
„Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.” Rejtő Jenőnek viszont volt. Így amikor 1942 októberében az Egyedül vagyunk című nyilas lap hasábjain nehezményezték, hogy zsidó származása ellenére, még mindig nyugodtan írogat, biztosan tudta mi vár rá, amikor munkaszolgálatra vitték a nagykátai kórházból, a frontvonal közelébe Voronyezs mellé a hideg télbe. A januári visszavonulást már nem élhette meg. Agyonhajszolt idegei, leromlott fizikai állapota és a nem ritkán mínusz 30 fok alatti hideget nem bírta, 1943. január első napján hunyt el.
A háború után sokáig mellőzték műveit, és ponyva kategóriába taszították, de ami ennél is rosszabb, ki sem adták. A korábbi kiadású példányokhoz csak a feketepiacon lehetett borsos áron hozzájutni egészen 1957-ig, amikor a Magvető Kiadó úgy döntött megszakítva a hosszú hallgatást, újra köztudatba hozza a zseniális író műveit. Ekkor a zugkereskedők megfenyegették a főszerkesztőt, hogy lelövik, ha tovább rontja a piacukat. Szerencsére ez nem történt meg, és onnantól bárki számára könnyen hozzáférhetővé váltak Rejtő Jenő, alias P. Howard, azaz G. Lavery regényei először az Albatrosz, ma pedig számos más sorozat kiadásában is.
Regényeit mára több ízben is megfilmesítették, színre vitték, nem csak a darabjait. A legszórakoztatóbb szerintem olvasni őket, de érdemes meghallgatni az egyre népszerűbb hangoskönyveket is, mert mai kedvenceink, Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Gálvölgyi János kifejezetten szórakoztatóan olvassák fel őket.

„Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.”

Az írás két részéletben a GMH januári-februári számában is olvasható.